Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 december – 1841 augusztus. 3 kötet. (Győr, 2006)

A napló szövege

— érzém, hogy kifej ezhetlenül volnék képes őt szeretni, ha az ész már ennyi csalódás, ennyi kín után nem intene vigyázatra, nem tartana vissza. De ő ma oly meleg, oly közelgő, oly szíves vala — hogy reményiek! Kezét — nem állhattam ellen — bensőséggel megszorítám; pár percig nyugodtak kezeink egymásban, pár percig voltak szemeink lelkünk tolmácsa

— ah! Én kezét szívemre akartam volna vonni, forró fejemet keblébe rejteni — még soha nem szorítottam embernek, ki érdekelt, kezet; még Vojnának sem! De most elragadott szívem érzése! Ah, én sokat olvastam szemeiben; a remények egész tengerét! Könny sóhajra emelkedett keble. Mellékszobába kísérém. Észrevette-e anyám búcsúnkat, nem tudom, eddig semmit sem mondott. Kérdé most: „Bízhatunk tehát, Önt ismét látni?” „Kell jönnöm! Bizonnyal e nyáron jövök.” S így szerencsés útkívánások közt távozott. Anyám játékszínbe expediáit,150 ő maga Fichtelhez151 ment át. A darabból semmit sem láttam, semmit sem hallottam. A pádon csendesen ülve egy pár öröm- és hálakönnyü rezgett szememben. Ily boldog még sohasem voltam! Tőle szerettetni, tőle, kit elérhetetlennek hittem? Nem, a fájdalomnak még árnya sem foglalhat többé helyet keblemben távoztán — hisz ő visszatér! Ó, csodálatosak az Úrnak útjai! Hiszem, erősen hiszem, hogy mi egymás számára teremtvék; hiszem, hogy mi egymást boldogítandjuk; hiszem, hogy a kegyes, a mindenható Isten bennünket egyesítend! Ó, ez harmadszor vala éltemben, hogy örömből sírtam! Midőn öt hónapi távoliét után imádott atyámat viszontlátám, midőn hét évi elszakítás után Marimat ölelém karjaimba, s ma, midőn célomhoz oly közel állva látom magam; ma, midőn vágyaimat majdan betölve látom, ma, midőn hinni kezdem, hogy Auguszt érdeklem. S mivel harmadszor könnyezők örömből, ez szerencsét is hozand! Igen, igen, a büszke, jégkeblű leány könnyezni képes azon örömében, hogy egy férfiút érdekel. Egyet! Igen, de ezen egyet! Porba kell néktek előtte hullani; ti nemeteknek söpredékei, kikkel Sopronunk díszeleg. Porba előtte! Mert ő oly férfiú, mint Isten az képmására alkotá. Semmi köze a Sátánnak vele — holott ti mindnyájan maholnap az ő birtokába juttok. Isten irgalmazzon leikeiteknek! S ezen Isten képmása előtt én is meghajolok; az én büszkeségem is eltűnik, az én keblem jege is olvadoz. Mennyivel nagyobb ő nálamnál, s mily szívesen ismerem én ezt el! Remény lém, hogy őt még a szomszéd páholyban meglátom — de nem. Midőn haza tértünk, az elől ülő Mari mondá, hogy vége felé jött, s a családdal távozott. Nem szólha150 Küldött (latin).

151 Fichtel (Fichtl) Ferenc báró, altábornagy.

46