Szakolczai Attila: 1956. Forradalom és Szabadságharc Győr-Sopron megyében. (Győr, 2006.
A forradalom bukása Győr-Sopron megyében
A Fekete József kiszabadítására tett kísérletek kudarca átértékelte a győri eredményeket. Addig úgy tűnt, hogy a megyében és a városban a forradalom híveinek kezében van a hatalom: a munkásküldöttek révén a tanácsok vezetése, Kéri József révén a megyei ügyészség, Éliás Ferenc őrnagy, valamint a munkástanácsokkal december közepén még ugyancsak jó kapcsolatban álló (majd Kádárhoz pártoló) Baranyai József őrnagy révén a megyei és a városi rendőrkapitányság, Krecz Géza őrnagy révén a honvédség, és természetesen a munkástanácsok, amelyek november végére megalakították megyei testületeit, és szoros kapcsolatban álltak a KMT-vel. A megyében velük szemben mindössze egy alig néhány száz főt számoló, megszerveződni nem tudó, súlyos belső ellentétektől paralizált pártcsíra állt, amelynek tevékenysége jószerével abban merült ki, hogy elhatárolta magát az MDP módszereitől, politikájától. Az AVH feloszlatását Münnich Ferenc megerősítette, a megbukottnak tudott rendszer levitézlett kádereiből verbuválódott fegyveres csoport, amelyet a szovjet csapatok védelme nélkül percek alatt szétkergetett volna a velük ellenséges rendőrség és honvédség - ekkor még - legfeljebb egy-egy tagjának arcvonásaival emlékeztetett a hajdan rettegett hatóságra. Most Fekete őrizetben maradása mindennek ellenkezőjét bizonyította: súlytalan minden elért pozíció, a holnap Magyarországa nem a forradalomban kialakult pluralista, a hatalom különböző intézmények közti megoszlására, a hatalom ellenőrizhetőségére alapuló modellje szerint fog működni. A klasszikus értelemben vett politizálás lehetőségének vége, a fegyveres ellenállásnak pedig a nyomasztó szovjet katonai erő ellenében nincs semmi esélye. Ekkor érkezett meg Győrbe a megyei karhatalom élére kinevezett új parancsnok, Névai Ernő őrnagy, aki a megyei pártbizottsággal szorosan együttműködve kemény kézzel látott hozzá a magyar fegyveres erők megregulázásához. 340 Időbe telt azonban, mire az új helyzetet megértették és tudomásul vették Győrben és a megyében. A munkástanácsok folytatni próbálták a küzdelmet, de tevékenységük egyre inkább a gyárkapukon belülre szorult, és hatalmi pozícióból ott is egyre inkább védekezésre kényszerültek. A munkástanács megfélemlítése után Kádárék hamarosan meg is alázták a tanácsot, amikor azt a Lakatos Albertet nevezték ki a vagongyár élére kormánybiztosnak, akinek leváltását korábban a minisztérium is jóváhagyta. (Lakatos 1957 tavaszán ismét a gyár igazgatójaként írta alá Vadas József felmondását. Két nap múlva a munkástanács bejelentette feloszlását. 341 ) Az ismét súlytalanná váló végrehajtó bizottságokban vállalt szerep egyre értelmetlenebb nyűggé lett. Kéri Józsefnek tapasztalnia kellett, hogy miközben a kormány a törvényesség betartását hirdeti, az ideiglenes pártbizottság olyan utasításokat ad neki, amilyeneket a forradalom előtt sem adott. 342 A következő év elején pedig megkezdődtek a leváltások, majd az elbocsátások, a karhatalom brutális elrettentő razziái, később sor került a letartóztatásokra is. A tömeges megtorlás azt követően indult be, hogy 1957 nyarán Győrött is felállt a népbíróság, amely több száz súlyos ítéletet hozott, sok esetben teljesen légből kapott vádak alapján. Szigethy Attila az őrizetben öngyilkosságot követett el, Földes Gábort, Tihanyi Árpádot és Török Istvánt kivégezték. Börtönbüntetésre ítélték Kéri Józsefet, Éliás és Krecz őrnagyot, a munkástanácsok vezetői közül Berger Sándort, Fekete Józsefet, Menyhárt Miklóst, Tóth Istvánt és Vadas Józsefet.
