Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 március-december. 2 kötet. (Győr, 2005)

A napló szövege

találkozott. Megijedék s szörnyen zavart valék, beszaladék hálószobánkba, hol Pauline is volt, s a feledékenységéért Marit büntetni akarólag őt kiküldém, hogy elutasítsa. Azonban ő legjobban mulatva, őt inkább tartóztatá, míg én tüskéken állék. Csak Pauline ne lett volna itt! Látván, hogy távozni nem akar, átfuték tante Nánihoz, ki szoknyái parade-ban lévén, persze nem jöhetett át. Visszaérve, mosolyogva mondá: „Hisz, ha már itt vagyok, hát ne legyen oly félénk. Ma adni is engedjen kissé!” Üléssel kínálnám. „Hát ön engedi? O, ez szép, ez nagyon szép!” — súgá lelkesülten s mellém ült a díványra. Kis idő múlva Pauline elment s Mari is hozzánk jött. Sokat szólott a tavalyi s idei Daruvárról, sok gúnnyal Sephine-ről. Utóbb szó volt barátságról; mondván mily szoros kapocs, mily meleg érzés köt barátimhoz. „Ön nem tart sokat barátságra?” — mondám. „De igen, csakhogy nehezen barátkozom.” S a többek között mondá, hogy kapitányát leginkább szereti minden társai közt. „Én barátnőt keresek, az után hevülök!” — mondá Marihoz célzással. Bosszankodom most, hogy nem válaszoltam semmit reá, de egész ittléte igen megzavart. Figyelmeztetém aztán szójátékomra: Slachta: souvenir. Etelka emlékül. Adélé: Andenken.520 521 Ha ön egyikét ezen betűknek munkámon látja, elértheti kettős értelmét. „Ó, az szép, az szép! Szője ön nevének betűit munkájába!” — mondá bensőséggel. Enyelgék aztán: „Önnek emléket adni veszedelmes dolog, minekután ön költeményét bírom s Teréz ajándéka sorsát ismerem! De miért fogadtam, most bűnhődöm érte!” - hogy galantéria követé ezen szavaim — természetes! 7 óra után nagy nehezen elvált, Mari kikíséré őt. Lassan jártak, hogy süket donnántól észre ne vétessenek, ez azonban mégis hallva őket, kinyújtá fejét. Rudi fal felé sompolygott s Marival közel érintkezésbe jött, fülig elpirult s ezen szemérem, ezen finom érzés, mely minden alkalomkor mutatkozik, ne tessen nekem, nekem, ki annyit, ki mindent tartok erre? Midőn 9-kor anyám hazajött, kérde: „Nem volt senki itt?” „Senki!” — lön a válasz. Most város körül menvén, Adamovitsnéval találkoztunk, ki mondá, hogy Rudival találkozott a neuhofí úton, ki az arénába sietett. Ekkor a gyanút gerjeszthető pirulást elrejteni s visszatartóztatni nagy feladat volt. Casinóhoz ültünk most, hová Chemel jött.

26-án. Délután Attemsné jött Louise-sal, ezekkel a Neuhofba mentünk s aztán hozzájuk teára, melyre főhadnagy Grill, gróf Salm s Rödem báró is jöttek. Utóbbi igen aimable volt ma. Jól mulattam.

520 Emlékül (német)

521 Bók (latin).

91