Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Néma Sándor: Vázlat Győr vármegye településhálózatának átalakulásáról 1526-1720 között

Hasonlóan alakult a szintén Árpád-kori falu, Pér története is. Míg 1518-ban 15, addig 1531 -ben már csak 8 portával rendelkezett, Ezután az összeírások nem is említik. Az 1664-es vasvári béke után Pért újra megszállják, s a letelepülők valószínűleg, újhitűek lehettek. A17. században a périek a ságiakkal és a pázmándiakkal Szentimre pusztát művelték, mint bérlők. Utóbb a bencés apátság Irén nevű pusztáját is megszerezték, majd pedig beolvasztották a péri határba. 1667 után megpróbálták a főapátnak járó tizedfizetést megtagadni, de nem jártak szerencsével, mivel az apát parancsára a jószág kormányzó fegyveres erővel kényszerítette őket a tized megfizetésére. 1674-ben Széchényi György a périek számára urbáriumot ad ki, sőt 1677-ben és az utána következő évben megállapítják a község határokat is, Örkény, Táplány és Töltéstava felé. A határjárásnál a következő megállapítást teszik: “A hármas határiul, melynek egyike töltéstavai, másika táplányi alsófejéregyházi, harmadika péri, - a völgyön által az árok mellett a hegyre felmégyen a péri határ Örkény felé, ahol egy magános határjel vagyon és azontúl másik völgyön is által menvén kettős határ valami ásások mellett, melyek a táplányi alsófejéregyházi földet a péritől hasítják. Mégis a szentiváni Erdöllő út mellett egy határ napnyugatról, ahol más határ is volt, de az utonjárók elnyomatták.”

A határjárás adataiból kitűnik, hogy a péri határ nem foglalta magába Töltéstava és Táplány területét. Péren kertek és házak voltak, s megtörtént a gazdák és zsellérek utcájának kijelölése is. Táplány ősi nevét Alsófejéregyházt még megemlítik, de Irén földjéről már nem történik említés. Újabb lendületet vett a beköltözés az 1680-as évek elején, amelynek Bécs 1683-as ostroma vetett véget.

Pér határába olvadt be a szintén Árpád-kori eredetű, először az Albeus jegyzékben említett Dörög nevezetű (GYMSMGYL GYMU 263, PL XI. 13.) helység. Birtokosa eredetileg a szentmártoni apátság, illetve a pozsonyi és a mosoni vár. A 14. századi oklevelekben még szerepel, de pusztává válásáról semmi biztosat nem tudunk. A 16. századi portál is összeírások már nem is jegyzik.

(Bél 1747 táján, Csánki 1897., Gecsényi 1987., 1990., 1991., Győrffy 1987., Karácsonyi 1941., Kovacsics 1957., 2002., Lengyel 1944., Matusek 1874., PRTI., 1902., 1905., 1906., Ráth I860., Reiszig 1908.)

A sokorói dombság szőlőhegyei és települései

Mint már többször is említettük, Győr megye déli részének fejlődését nem a vízrajzi viszonyok, nem a folyók áradásai, mederváltozásai, hanem a magyar és a török összecsapások határozták meg.

Eltérő fejlődési utat jártak be a sokorói dombság szőlőhegyei, ugyanis a háborúskodások miatt a sík vidéken lévő falvak elpusztultak. A lakosok a szőlőhegyekbe telepedtek át, hol csak a szőlőművelés munkálataira, hol pedig állandó lakásra, s az egész évet itt töltötték. Ez egyben egy túlélési stratégiát is jelentett, hiszen a szőlőhegyben épített viskók, pincék a síkon futó útvonalakról nem látszottak. Az egyes szőlőhegyeket a dombokon keresztül olyan utak kötötték össze, amelyek a síkról szintén nem voltak felfedezhetőek. Gyakorlatilag ezeket a telepeket egy kisebb martalóc csapat sosem tudta volna körbefogni, felégetni. Ráadásul az itt lakók az első gyanús jelre a szőlőből az erdőkbe tudtak menekülni. A háborúkat és az életet megkeserítő martalóc csapatok rajtütéseit leszámítva, a szőlőföldeket gazdáik igyekeztek folyamatosan megművelni, s a termést betakarítani, így például a Győr-Újvárosba megtelepedők biztosan igyekeztek kapcsolatot tartani szőlőföldjeikkel, s a szőlőmunkák idején biztosan földjeiken tartózkodtak.

A szőlőhegyek művelését és megtelepülését elősegítette Győr vármegye 1607. évi határozata, mely szerint a parlagon lévő szőlőket bárki felépítheti csak a törvényes atyafiakat elégítse ki, becslés szerint. E határozat volt a szülője a Győr megyei lakott szőlőhegyeknek, Az 1607-es év - úgy tűnik - egyébként is a béke éve lehetett, hiszen ekkor települt meg Ság (Győrság), és Nagynyúl (Nyúl) is.

A Győr megyei szőlőhegyek településképét legjobban az 1857-es Csanak községi térkép demonstrálja. (GYMSMGYL GYMU 51) Az 1683-as hadjárat alatt a Győrt ostromzár alatt tartó török sereg Csanakot is elpusztította. A szőlőhegy rendbetételére Simoncsics Gél lért és Rumer Márton főapátok 33 győri nemesnek és polgárnak adtak 11 évre szóló szabadságot. 1694-ben Lendvay Piacid főapát beleegyezésével a szőlősgazdák már statútumot is alkottak. Ennek második paragrafusa még tiltja a szőlőhegyben élést, lakást, a szőlőmunkák idején kívül. Viszont 1701-ben Karner Egyed főapát már a falut is megtelepíti. Németh János kajári örökös jobbágyot bízza meg háromévi szabadság kihirdetésével és a betelepülők megszervezésével. Ä lakosok mindnyájan fél telket és háromévi szabadságot kaptak, azzal a kötelezettséggel, hogy a dézsmából az apátságnak járó bort Győrbe kellett szállítani, valamint két napot évente az uraságnak szolgáltak. Ha a három év alatt valaki elszökött, húsz forint bírságot volt köteles fizetni. Minden gazda tartozott szomszédját őrizni, vigyázni. Az apát egyben megengedte a betelepülőknek a ménfői puszta használatát is. A szabadság letelte után minden féltelkes gazda két és fél forintot tartozott adni Szent György, majd további két és fél forintot Szent Mihály napra. Az uraságot a kocsmáltatás joga Szent György naptól Szent Mihály napjáig illette meg, de a betelepültek ezt 25 forintért megválthatták.

Sokkal érdekesebben alakult Barát (ma Győrújbarát) helység története. Itt ugyanis a bencés renden kívül a csornai premontrei prépostságnak és a Viczay családnak egyaránt volt birtoka. így a 18. század első felében már a földek szétosztása komoly problémát okozott. E pereskedésnek tanúja Kis- és Nagybaráti 1778-as térképe. (PL VI. 3) Gyakorlatilag a térkép a pereskedés lezárulása után készült. Jól látható a régi Kisbaráti falu helye, s ha sematikusan is, de bizonyítja, hogy mind Nagybaráti, mind Kisbaráti mérnöki tervezéssel kialakított település. Különösen, ha összevetjük a GYMSMGYL GYMU 158-as térképpel, felismerhető, hogy a PL VI. 3 térképész hogyan igyekezett visz- szaadni a valóságot. Azt is bizonyítja, hogy a hegyekben, - valójában a sokorói dombság alján álló Kisbaráti falut - birtokosa ki akarta telepíteni a sík vidékre. A Héderváron kiadott 1757-es kisbaráti hegytörvény viszont a sikertelen eljárást tanúsítja, a 17. paragrafus ugyanis kimondja: „nem külömben akik hegyünkben laknak, és egymással való