Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról

A falu, esetleg a mezőváros belső telekrendje, házhelysorozata -nem kevésbé a beltelkek nagysága is - kulcsot adott a határ dűlőiben kialakult egyéni birtokláshoz. A belső telkek nagysága nagyjában arányban állt a külső határbeli telekrészekkel, dűlőbeli tagokkal.

Valószínűen sokkal több falubelsőt rögzítő térkép készült, mint ami reánk maradt. A belterületi térképekre a későbbi eljárásokban már kevésbé volt szükség. Nem őrizték olyan gondosan, mint a határt ábrázoló mappákat, vagy fel sem terjesztették a bírói fórumokhoz őket, s a bíróságokról nem kerültek levéltárba.

A lelkiismeretes ábrázolások sem mindig tükrözték koruk teljes valóságát. Egyes esetekben eltekintettek a házak, de különösen a pajták feltüntetésétől. A hazai településtudomány (- földrajz, - történet, - néprajz) vagy településépítészetnek mégis nélkülözhetetlen dokumentumai ezek az akár részletes, akár elnagyolt településábrázolások.

Térképészeinket, felmérőinket befolyásolhatta az is, hogy a pajtákat, színeket a táji tudat nem tartotta ingatlannak, immobiliának. Olyan vagyontárgyakat láttak bennük, amelyet bármikor bárhová át lehet helyezni, amint azt Vajkai Aurél 1937. évi kutatásai is rögzítették. Olykor a pajtán a gazda örökösei meg is osztozhattak, s az egyezség szerinti részt az örökös lebonthatta, elszállíthatta, új helyre telepíthette. Magunk is fényképezhettünk egy, az 1840- es évekből datált, s az 1950-es évek közepén harmadolt, visszabontott pajtát a Szigetközben.

Térképeink a felmérések igényei szerint olykor az épületállományról egy és ugyanazon épületről látszólag ellentmondó képet rajzolnak: hol feltüntetik a színeket, pajtákat, hol csak a lakóházakat rögzítik, hol csak a beltelkek vonalait dokumentálják. Nagyon becsapnánk magunkat és helytelen következtetésekre jutnánk, ha a belterületek, hol megjelenő, hol eltűnő melléképületeinek ábrázolása alapján tényleges változásokat, történeti alakulásokat tételeznénk fel. A hagyatéki leltárak, más írásos források pl. kárbecslések, helyszínelések tanúságait nem szabad, nem lehet figyelmen kívül hagyni!

Térképeink alapján biztosan állíthatjuk, hogy Győr megye községeinek túlnyomó többsége a szalagtelkes, fésűs beépítésű útifalvak típusába tartozott. Ez a településforma és a vele együtt járó településrend, mint azt Szabó István, Maksay Ferenc vagy Hoffmann Tamás történeti, néprajzi vizsgálatai valószínűsítik, az egységes jobbágyság kialakulása korszakáig visszavezethető. A régészek korábbi terepbejárásai (pl. Méri István) szintén ezt az álláspontot erősítik, Igaz, a 18. vagy a 19. századi térképen tükröződő megülés tényleges ideje formai alapon aligha tisztázható. Hiszen a térképen rögzített falu -, utca -, telekrend lehet kontinuusan középkori, de lehet későbbi megszállás eredménye vagy kapcsolódhat akár egy-egy középkori épülethez, településmaradványokhoz. Az akár romos falu a megülés lehetségességét bizonyította. Az újratelepülés- re esetleg évtizedes megszakítottság után került sor, vagy akár lehet az is, hogy a régi hagyományok szellemében fogtak a település megújításához.

Gondolhatnánk arra is, hogy a 18. és 19. századokban tudatosan módosítottak a falvak belső rendjén, mint például a Dunántúl déli, például somogyi részein, amelyet Hofer Tamás vizsgált nagy erudicióval már az 1950-es években. Jelenlegi ismereteink szerint ilyen beavatkozásokra nincsenek biztos források Győr megyéből. A valószínűen

vízügyi indíttatású település-áthelyezéseknél fordul csak elő szabályos mértaniasság, amit a 18 és 19. századok mérnöki, igazgatási racionalitásából lehet levezetni. Ezt jól példázza Abda ismételt áthelyezése és a jelenlegi helyére való, 1830-as évek eleji ültetése. Abda kirí az összes Győr megyei község közül a rendkívülien erős, mértanias, mérnöki pontosságú kitűzésével. Különösen nagy az ellentét, ha a határperekben felvett korábbi térképek állapotaival vetjük össze a mai, abdai településképet.

Községeink hagyományos településképét a közvetlen belterületi környezet természetföldrajzi adottságaihoz való feltétlen és természetes alkalmazkodás jellemezte, mind a vizek világában, mind a szárazabb, tagoltabb domborzatú Pusztai és Sokoróaljai járásokban. Mindenütt az abszolút árvízmentes szárazulatokhoz vagy a településre alkalmas teraszokhoz való alkalmazkodás volt a fő elv. A teleksorok, utcák iránya finoman követte a természetadta, biztonságos helyek vonalait. Erre Öttevény nyugat-kelet irányban elhúzódó, enyhén elnyújtott S alakot öltő úttengelye is példát adhat. A falu történeti magja egy hajdani, mára már szinte teljesen feltöltődött Duna-meder árvízmentes partvonalát követi. (Filep 2003., Korompay 1954.)

Az épített környezet és a természeti adottságok harmóniájára vall, hogy egyes Tóközi vagy Csilizközi falvak belterületén vagy közvetlen települési környezetében kisebb-nagyobb tavak, vízállások őrződtek meg és csak a legutóbbi korszakokban törekedtek az ilyen laposok, vizes helyek feltöltésére. Igaz, az itatóhelyektől a kenderáztatókig az efféle vizeket a települések mindennapjaiban jól hasznosították. A belterületi vagy községhez közeli vízállások a táj egykor különösen híres víziszárnyas tartásához is kínálhattak kedvező, alkalmas teret.

Településeink java része egyszerű kis utcákból állt. Olykor egy-egy kiágazó út, új utcát vagy házsort vonzott maga mellé. Rábcakapi, Táp például így vált T alakúvá. Előfordult példa Y alakú megtelepedésre is. Sok példát találunk Győr megyében is az un. orsófalvakra. A település történelmi magjának a házsorai elnyúló ovális alakban elhúzódtak egymástól. Ilyen a legszebb példát kínáló Nyalka és Tápszentmiklós. Rábaszent- miklóson a középkori templomot az egyházi középkori előírásoknak megfelelően keresztben építették fel a falu közepén. Tápszentmiklóson is a falu főutcáján, az osztott útpálya két ága között épült fel egymással szemközt a katolikus és a református templom. A tóközi Fehértó kitűnt a megye településállományából azzal, hogy a falumagot négyzetes térré alakították, de akadt párja a Rába mentén, a Sokoróaljai járásban is. A 90-es évekig fennálló történetileg datálható épületek alapján tudjuk, hogy ez a településforma is a 17. vagy a 18. századig visszavezethető. A lakóházak in situ mestergerendái bizonyítékul szolgálhatnak.

A halmazos településformát kevés helyen lelhettük meg. Leginkább Ravazd példáját idézhetjük, de lehetséges, hogy a belterület rendkívüli domborzati tagoltsága kényszerítette ki a kusza utcahálózatot és az olykor szabálytalan telektömböket. Győrszentmárton, a mai Pannonhalma halmazossága nyilvánvalóan másodlagosan alakult ki, hiszen a középkori mezőváros és a várkolostor területén eredetileg több önálló falu, közösség élt, amelyek a későbbiek során spontán egyesültek, összenőttek.