Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról

A falu határának északkeleti szögletében két olyan szomszédos szántó tábla van, amelyet felparcelláztak ugyan, de a parcellák rendjét két kerek halom megzavarja. A Pándzsa partjával érintkező táblát Patki Vári Dűlő Földek névírás jelöli. Ettől keletre a Közép Halmi Dűlő név utal a valószínűen mesterséges halomra.

Jellemző, hogy a Pándzsát kísérő rétekben közvetlen a községi belterület északkeleti sarkánál a rét és a Pándzsa között Szilvás Kerteket tüntet fel térképészünk.

A térkép jól mutatja, hogy a szőlőhegyekből és a tőlük nyugatra eső legelő- területekről és erdő felől a szétágazó horhosok vezetik össze a csapadékot, hogy kis patakocskába gyűjtve a pándzsai mederbe vezessék.

Megjegyzésre érdemes, hogy prépostsági tulajdonú erdőrészen a Farkas Verem nevű rész mellett, a Tényőre vezető út északi oldalán, a domboldal völgye-sedő közepe táján (az erdőn belül) kis tavat örökített meg térképészünk.

A már említett Irtási Dűlő Földek táblájától keletre egy legelőre kivezető útnak használt völggyel elválasztva és a községből dél felé kivezető út nyugati oldalán három olyan tábla, amely a szántók közé van besorolva, apró parcellákkal Felső Fenyösi Dűlő Földek, Közép Fenyösi Dűlő Földek, Alsó Fenyösi Dűlő Földek néven került térképre.

Térképészünk külön lapra elkészítette a belterület telekbeosztását, utcahálózatát ábrázoló térképet is. Eszerint Nagyécs szalagtelkes útifalu. A szabályos útifalu típusától any- nyiban téréi, hogy a falu főtengelyét alkotó távolsági forgalmat bonyolító útból keletre két utca fut a Pándzsa felé. Valószínűleg mindkét utca valamikor átkelőhelyhez vezetett, az északi út akkor alakulhatott ki amikor a duzzasztógátat megépítették. A délebbi utca történeti szerepére utal, hogy a község középkori temploma ebben az utcában áll, művészet- történeti, műemléki értékei ma is jól felismerhetőek, s a térkép is bizonyítja gondosan keletelték szentélyét. (A pannonhalmi és a győri térkép többek között annyiban különböznek egymástól, hogy a belterületi részt a bencés térképre kívülről rá ragasztották, a káptalani példányra a bal felső sarokba bemásolták.) A falutól nyugatra eső szőlőkre és a közös legelőre nyugati irányba is két utcát nyitottak. A nyugati telektömbök középső részén egy háromszögletű, apró udvarokat magába foglaló telektömb egészíti ki a falu belterületét. A telkekből ítélve zsellérek, uradalmi alkalmazottak hajlékai lehettek itt.

Rendkívül tanulságos összevetni az 1838-as térképet a „Győr Megyei Nagy Étsi Volt Jobbágyi Birtok Tagosítási Térképe" című mappával, amelyet Kern Benő mérnök 1868- ban készített. (GYMSMGYL GYMU 238) Ez a térkép a szőlőket, a prépostsági, káptalani, főapátsági részeket nem ábrázolja.

Az uradalmi és szőlőterületek határát úgy állapították meg, hogy a volt jobbágyok kezén csak a Csanak-Nyúl felől északról délre vezető országút keleti oldalától a Pándzsáig, és a Pándzsán túli szántók maradtak meg a falutól északra. A falu északi és nyugati részén apró nadrágszíjparcellákra osztva Kápolnai réteket jelölnek, illetve a Luczernások felirat utal szintén apró parcelláival, az istállózó állattartás jelentőségének megnövekedésére. Jellemző, hogy a falu belterületének déli és délnyugati részén Zsellér Birtok illetve Zsellér Legelő feliratot találunk.

A megváltozott tájhasznosításra jellemző, hogy község melletti duzzasztást megszüntették. A Pándzsát úgy kánál izálták, hogy a vizet gyorsan elvezesse. A szomszédos rétek, mélyebb fekvésű földek víztelenítését szorgalmazandó egy-egy oldalárkot ástak.

A falu jobbágyi eredetű birtokosai csak a falutól délre kaptak dombokra felkapaszkodó földrészeket. Megmaradt a határ délnyugati szögletében az erdő, de ennek déli szegélyét Zsellérek Erdő és Legelő illetősége néven különválasztották. A régi térképen az Erdőtől keletre eső Közös legelőt Felső Tagokként szántó alá fogták. Egyrészt Pap Erdőként illetve Mester és Jegyző Legelője felirattal elkülönítették. Az „Irtási Dűlő Földek" (1838-ból ismert) területét Közös Legelő területté változtatták, ahonnét északkeleti irányban a faluba viszonylag széles feltöretlenül hagyott sáv vezetett be. A Közös Legelő nevű részt az északnyugati sarokban szintén „Mester és Jegyző Legelő illetősége" címen külön táblába foglalták. Az Alsó, a Közép és a Felső Fenyösi Dűlő Földeket Alsó Tagok felirat alatt egységesen a déli irányba vezető út és a Pándzsa közötti földekkel ösz- szevonták. Az összevont földeket mind Nyúl felé északon, mind délen és keleten a szentmártoni határ mentén újra felosztották. Feltűnően kevés dűlőutat hagytak, és a régi apró parcellák helyett a birtokosoknak összevontan nagyobb darabokban adták ki a földeket. Jellemző módon az új parcellák szántóinak folytatásában örökös tulajdonba, használatba adták a réti területeket is. A határ északnyugati táblájában kikülönítették a plébános illetményföldjét. Az úrbéri egyezkedés problémáira utal, hogy a határ délkeleti sarkában egy nagyobb részt Fő Apátsági Birtok felirattal jelöltek. A térképész a régi faluhatár pontjait ábrázolta ugyan, de az egyéb helyeken megszokott kék színű határjelző festéket itt nem alkalmazta, mert nyilván készültek e földterület átcsatolására.

A két térkép elkészítése közötti időben Fényes Elek Geographiai szótára szerint 2000 lakosa volt a településnek, „kiknek egy része szőlőhegyekben lakik". Egyben megjegyezte, hogy : „Fő élelme szőllőtermesztésben áll".

Nagyécs lakott szőlőhegyeinek múltja legalább a 18. századig nyúlik vissza. Hegyeinek lakottsága párhuzamba állítható a Sokoró vidéke többi szőlész községével. (Néma 1995, Filep 1999.)

A Ménfőcsanaknál kezdődő dombsor keleti oldalát szinte összefüggően kísérő szőlővidék legdélibb községe az egyik legkorábbról ismert magyar település, Ravazd. 1093 óta adatolható. A pannonhalmi bencés birtokszervezet szerves részévé vált. Délnyugati határa Gic községnél eléri a megye déli szegélyét. Ettől délkeletre a megye történeti határán belül csak Hármastarján puszta illetve Tarján puszta érintkezett községünkkel. Nyugatról Sokorópátka, északon Győrszentmárton és tartozékai vették körül.

RavazdotTóth Mihály „Magy. Orsz. hites s a Tettes Sz.Mártonyi Uradalom Rendes Mérnőkje" mérte fel, és készítette el térképét 1844-ben. A térképmű „Tekintetes Győr Vármegyében kebelezett Ravazd Helysége egész határának Térképe” címfeliratot kapta.

Ravazd község a Pándzsa völgyfőjének nyugati oldalában árvízmentes völgykatlanban telepedett meg. A falu belterületének északi részéhez a Ravazdi Nagy Szol lő Hegy közvetlenül csatlakozik, mint a Ménfőcsanaktól kezdődő szőlők sorának déli végpontja.