Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról

A belterület keleti szegélyén elkülönítve alakítják ki a zsellérek legelője nevű részt illetve a Kisebb Gazdák Legelője táblát.

A község belterületéről Tóth Mihály, a bencés uradalmi szervezet mérnöke 1845/46- ban nagyon részletes, telekhatárokat, épületeket feltüntető térképet készített. Lényegében orsós útifalut ábrázolt. Jellegzetes, hogy a falu közepén, a bencés plébánia szomszédságában, a főutcában, szinte a Győrből a faluba bevezető út csatlakozási pontjánál, kisebb vízállást ábrázolt. A település északi részén még egy nagyobb vízállást látunk, amelyet gáttal is kereszteztek. Ennek a vízállásnak a nyugati része három irányban szétágazik.

A belterület két végénél a főutca telkes jobbágyai szalagtelkeitől lényegesen eltérő, kisebb telkű utcák sorakoznak. Ezekben nyilván a zsellérek laktak. Feltűnő, hogy csak elvétve lehet látni L alakú házat, az sem a főutcán épült. Nem véletlen, hogy gyakran egyes udvarokon egymás mögött, egymástól jól elkülönülten két házat is ábrázolt a mappa készítője. A falu déli részén egy-két esetben három épület van egy telken, bár feltűnő, hogy különösen a legbelső épületek apróbbnak tűnnek.

Sajátos, hogy a falu barokk plébániája a fő utca keleti házsorában épült, a templom pedig szinte a falun kívül, a Győrbe vezető út északi oldalán szinte máig magányosan áll. A későbbi topográfiai térképek azt mutatják, hogy a falumagból kivezető utakat később utcákká fejlesztették, illetve a Győrből bevezető út mellé meg-megszakadó házsor települt.

Győrszentivánon eredetileg a bencés főapát predialistái, egyházi nemesei laktak. Szerencsésen túlélték a hódoltságot, de a vallásgyakorlatban nem tudtak megegyezni, ezért az eredeti lakosság elköltözött. Ma még nem eldönthető, hogy a falu történeti magja középkori előzményű-e vagy a horvátokkal való újranépesedéskor alakult ki. Talán lehetséges, hogy a mai falu legalább településszerkezetében, településformájában azonos középkori előzményével.

A határban ugyanakkor pedig megerősödött a földműves, szántógazdálkodásra alkalmas földek mind intenzívebb használata. A helyi állattartás a hajdani gazdag legelők hasznosítása helyett részben az erdei, fás területek legeltetésére és mind kiterjedtebb súllyal az istállózásra, a termesztett takarmányozásra alapozódott.

Térképeink készítése idején a beköltözések révén már magyar-horvát faluként tartották nyilván községünket. 1851-ben 1578 római katolikus lakóját tartották nyilván, 1 fő reformátusról, 7 izraelitáról tudott Fényes Elek Geographiai szótára. Az azt követő évtized beköltöző tömegeiben szinte felolvadt a helyi horvátság. Gyorsan befejeződött, és teljessé vált a 18. századi újratelepedő horvát közösség nyelvcseréje, magyar nyelvűvé válása. A győrszentiváni település később a városi agglomerációs övezet egyik kristályosodási helyévé vált.

A megye északkeleti Duna mentét kísérő részének legkeletibb községe a Duna partszegélyére települt Gönyű. Fekvése fontos szerepet játszott mind a Duna vízi közlekedésében, mind a közúti fuvarozásban, A mosoni és a medvei ágak a Szigetköz és a Csallóköz találkozásánál itt, illetve a szomszédos Vének községnél egyesültek, A Duna vízfolyásának változását mutatja, hogy a meder több kis szigetet is épített a falu nyugati illetve keleti szegélyében. A vízjárás sajátosságai nemcsak kedvező kikötőhelyet biztosítottak, de kiváló átkelőhelyül is szolgáltak. A helyi lakosság jelentős számban a szállításból élt. Részt vettek az országúti közlekedésben fuvarosként, de nagyon sokan hajósként keresték a kenyerüket, vagy a révet szolgálták ki. A gépi hajózás elterjedése előtt nagyon sokan a hajóvontatással foglalkoztak. A hajdani fahajókat emberi erővel is mozgásban lehetett tartani, de a lovas (esetleg az ökrös) vontatás szép jövedelmet kínált a helyi állattartó gazdáknak.

Gönyű mint révátkelőhely fontos szerepet játszott az Eszterházyak és más, a Dunántúlon és a Csallóközben, a Mátyusföldön vagy az északibb térségekben egyaránt nagyobb gazdaságokat birtokló arisztokrata, köznemes famíliák gazdálkodásában. Hiszen az északi és a déli birtoktestek közötti mindennapi összeköttetést többek között a gönyűi rév biztosította. Ezért építette a tatai-gesztesi uradalmi szervezet a falu nyugati végénél építészetileg rendkívül igényesen kialakított majorját. Később ez a major a Bécs és az Alduna közötti hajóforgalom fontos állomása, éjszakázó, vendég-, utasellátó helyévé vált. Ez az oka annak, hogy egy későbbi bérleti szerződés nyomán utóbb ezeket az épületeket az Első Dunagőzhajózási Társasággal azonosították. A gönyűi volt uradalmi, majd termelőszövetkezeti épületegyüttes építészeti, műemléki értékei olyan rendkívüli nívót, stílust, történeti és művészeti értéket képviselnek, amely a mai Idegenforgalom szempontjából is kínálná a tudatos felhasználást, értékesítést. Valószínűleg Közép-Európa legszebb nemzetközi, folyami jachtkikötőjévé, vendéglátóhelyévé lehetne fejleszteni. Térképünk a majorépületeket is artisztikusan jeleníti meg.

Gönyűt északról a Duna illetve a hajdani medermaradványok emlékét fenntartó túlpart i szegélyszigetek, parti sávok határolják az azokat övező réti területekkel. Keletről nagyjából a Bana és Bőnyrétalap községek felől érkező Bakonyér medre jelölte ki a határvonalat. A Bakonyértől keletre még Győr megye területéhez számított, az ugyanahhoz az uradalmi szervezethez tartozó Nagyszentjános pusztával együtt. A község déli határvonala Kisszentjános uradalmi pusztával érintkezett. Nyugaton Győrszentiván községgel volt rövidebb szakaszon határos.

Gönyű viszonyait nagyon magas színvonalú, szép kiállítású, 1840-ből származó térképből ismerjük. Az elkülönözés előtti állapotokat rögzítette „Gönyöi Térképe" címmel Litzner Ignátz mérnök munkája. (GYMSMGYL GYMU 101)

Gönyű határát különösen jellemzi, hogy a legelőterületek aránya rendkívülien nagy. A legelők a község keleti szegélyétől a nyugati, Győrszentiván felé eső széléig folyamatosan végigkövetik a déli határrészt. Talán nem véletlenül, hiszen e legelőket nemcsak a község jószágai hasznosították, de itt vezetett a Mészárosok útja, a Budáról Győrön át nyugatra vezető marhahajtó út. Nem lehet véletlen az sem, hogy a határ déli szegélyétől éppen a révátkelő környékéig a legelőövezet egy viszonylag széles sávja délről északra a Dunáig vezet. A Duna partját éppen az uradalmi majorok környékén éri el. Majdnem azt mondhatnánk, hogy a legelőket úgy alakították ki,