Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)
Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról
szűkítették. Mindkét térképen a határ délnyugati sarkát piros, illetve narancs színű vonallal leválasztották. A későbbi topográfikus térképek nagyjából ezen az elkülönített részen ábrázolnak összefüggő erdőt. A leválasztás valószínűen az uradalmi, majorsági kezelésű üzem határait is jelzi. A térkép minden részletét-a művelési ágaktól függetlenül - viszonylag nagy méretű parcellákra osztotta a felmérést végző geometra. A szőlőket és a szőlők lábjában fekvő, valószínűen szántókat kivéve, minden parcellát fekete, illetve vörös számokkal jelöltek meg, ami arra utal, hogy a határt véglegesen felosztották vagy előkészítették felosztásra. A térképkészítő nagy gondossággal, korának legkiválóbb technikájával ábrázolta a pátkai határ szintbeli tagoltságát. Jól érzékelteti a kajári és a ravazdi irányban magasló, párhuzamos, déli-északi irányú dombgerinc felé való emelkedést, a határ két oldalán a nyugati és a keleti irányban ismétlődő tereplépcsőket. A domboldalakat kísérő, emelkedő terepszakaszokat vízmosások, horhosok tagolják. Úgy tűnik, hogy a kajári határszélen feltüntetett sok szép, hangulatos dűlőnév ezekhez a vízvájta, reliefenergia alapján keletkezett völgyekhez, illetve a kiterjedtebb tereplépcsőkhöz kapcsolódott. Feltűnő azonban, hogy térképkészítőnk a pátkai határ keleti oldalán csak nagyon kevés helynevet rögzített. (A későbbi topografikus térképlapok alig dokumentálták az 1786-ban rögzített földrajzi neveket.) Pátka praedium északi szomszédos községe Tényő, amelyik ugyanabban a völgyben fekszik, amelyikben Pátka is. A völgy tengelyét a Pátka felől Győrszemere és Csa- nak között a Rábába, az egykori Marcal-torkolatnál befolyó patak, a későbbi megyetérképen Sósos érnek nevezett víz jelöli ki. Tényő községről két térkép ad tájékoztatást Tóth Mihály „Tekintetes Győr Vár[megyé]ben kebelezett Tinyő Helysége Határának Földképe“... 1840 és 1841-ben felmért, elkészített munkája rögzítette az akkor fennálló állapotokat. (GYMSMGYL GYMU 342) E térképlapot érdemes összevetni a „T. Győr megyébe Kebelezett Tinyői határ elkülönözési térképe“ című felméréssel, amely 1863-64-ben készült szintén Tóth Mihály munkájaként. (GYMSMGYL GYMU 344) Jellemző, hogy a megyei levéltári térképgyűjtemény 1859-ből az urasági (a bencés főapátsági uradalom) és a falu erdejét ábrázolja (GYMSMGYL GYMU 343), 1884-ből pedig megőrizték a „Tényői hegybeli zsöllérek legelőpótlékának térrajza“ című lapot is. (GYMSMGYL GYMU 345) Szerencsénkre mind az 1840/41 évi, mind az 1863/64 évi lapokon elkülönítve és kinagyítva az utcák, telkek kiosztását feltüntető belterületi ábrázolás is készült Tényő faluról, amelyet kettészelt a völgyet átszelő vízfolyás. A keleti oldalt nevezi mind a két térkép Tinyőnek, a helyi „í"-ző nyelvjárás szabályai szerint, míg a nyugati falurészt Pere névvel jelölte a mappa felmérője, rajzolója. A térképész megbízásával, meghatározott feladatával függ össze, hogy a más forrásokból jól ismert Tényő-Szőlőhegy benépesült, lakott részére nem tért ki. Mindkét térkép csak a szőlőültetvények körvonaláról, domborzati viszonyairól adott tájékoztatást, a szőlőbeli utakat, telkeket, házakat, pincéket nem vették fel. A szőlőhegy lakottságára legfeljebb közvetett utalást tartalmaznak az elkülönözési térkép északkeleti részén a Gazdák Erdeje, az Uraság Szőlőjét is magában foglaló Vár hegyi szőlőhegyek és a faluhatár északkeleti sarokpontján kiépített Parragi szőlőhegyek közötti Hegybeli Zsöllérek Legelője feliratok. Ez a földdarab kis részben a Nyúl és nagyobb részben a Nagybarát felé eső faluhatárra támaszkodik. Mérnökünknek lényegében a falubeli telkes jobbágygazdálkodók, úrbéri hatalom alatt álló zsellérek használatában lévő földeket kellett alaposan tisztáznia. A hegyben lakók státusa más volt, földhasználatukat, birtoklási viszonyaikat nem vizsgálták. Az persze megint csak jellemző, hogy a falunak 792 katolikus, 300 evangélikus, 7 református és 7 zsidó lakóját tartották nyilván 1851-ben (Fényes Elek 1851.), ugyanakkor a szőlőhegyben 983 katolikus és 11 evangélikus lélek élt. A völgy keleti és nyugati domboldali, dombháti részén egyaránt erdők voltak eredetileg. 1840/41-ben a határ délnyugati részét a Falu erdeje tölti ki, de e név alatt Legelő felirat is elhelyezésre került. Amin nem kell csodálkozni, hiszen az erdőket jelentős részben a 18. és a 19. századokban szívesen legeltették. Az erdő legelőként való hasznosítása a 20. században a szomszédos bakonyi térségben is megmaradt. A legelőként is használt Falu Erdeje az elkülönözés idején urasági kezelésbe került. Az 1863/64-ből keltezett térkép az Uraság Nagy Erdeje névvel illeti ugyanezt a területet. A térképész különösen az 1840/41. évi felvételen különös gondossággal jelezte a keleti és nyugati oldal dimbes-dombos tagoltságát, terephullámait. A későbbi szintvonalas topográfiai térképek a lelkiismeretes munkát igazolják. Különösen plasztikusan ábrázolta a perei (nyugati) részétől kissé északnyugatra eső, a felpéci határig nyúló horhosokat, vízmosásos völgyeket. A meredek keleti oldal északi részéről sem hiányoznak a lemosódás miatti bevágódások, amelyeken a magasabb térszín csapadékvizei gyorsan lefuthattak a völgy tengelyében folyó patakba. A patak vagy ér mentét kisebb-na- gyobb szélességben rétként hasznosították. A domboldalak szeldeltsége, tagoltsága szinte kínálta, hogy a határt eredetileg sok apró dűlőre, földdarabra szabdalják. Közel negyven sűrűn felosztott dűlőt alakítottak ki eredetileg. Az elkülönözés során az apró dűlőket összevonták és lényegesen nagyobb parcellákat mértek ki. Az 1840-es évektől lezajló társadalmi, jogi és gazdasági átalakulások miatt nagyon megnőtt a falu déli részén egykor volt urasági földek terjedelme. Az uradalom viszont feladta az északi részeken birtokolt földjei java részét. A déli uradalmi földek a később kialakított Holló majorral együtt közvetlenül csatlakoztak a pátkai határon kiépített Pátkapuszta nevű részhez. A későbbi topográfiai térképek alapján jól látszik, hogy a hegybéli lakosság elsősorban az Öreg Szöllö hegyek területét népesítette be. A szőlőbeliek házai az Öreg hegy nyugati szélén futó út hegy felőli (keleti) oldalán félházsorba rendeződve sorakoztak, de egy körút a hegy keleti széléig fel is kanyarodott eléggé magasra (280 és 290 méteres tengerszintfeletti magasságba). Ennek nagy részét két sorház kísérte. Ebből a kőrútból egy-egy zsákutcaszerű út nyílt a szőlők belsejébe. Ezek mellé is szívesen építkeztek.
