Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)

Filep Antal: Térképek vallomása Győr megye néprajzáról, tájtörténetéről és környezeti kultúrájáról

kori társadalmi viszonyokra utal a „Jobbágyok Erdeje“ XV. szám alatti foltja. Nyilván nem véletlen, hogy a terület keleti előterében jelentékeny „Öreg Erdő Allya“ illetve „Kis Erdő Allya“ táblákat találunk a szántók sorában. Nem véletlen, az sem, hogy a következő felvétel térképésze a jobbágyi erdő helyén közlegelőt ábrázolt, míg az „Erdő aljai földek“ tábláját e név alatt örökítette reánk. Igaz, a határt az uradalom jelentékenyen étre ndeztette: leválasztották Szente, Tördemész, Ponyvád és Emilháza pusztai határrészeket. A jobbágyi földhasználat összébb kellett szoruljon a földesúri gazdálkodás miatt. Jellegzetes, hogy még 1791 körül csak a szántógazdaságra kifejezetten jó földeket vették be a dűlőkbe, és sok apró, közel négyzetes szántót alakítottak ki. Utóbb folyamatosan kiterjesztették az ekés földművelést. 1864-re az úrbéri birtokosok határvonaltól-ha- tárvonalig minden területüket új rendszerű dűlőkbe osztották és fel is parcellázták valamennyi táblát. Az uradalmi kezelésű külső határrészek viszont továbbra is nagy réteket, legelőket foglaltak magukban, új dűlőik „levegősebben“ hasznosították a földterületet. A térkép 1864-ben 3 nagyobb gazdasági telepet, majort örökített meg a földesúri, házi kezelésű határrészen.

Nyilván az úrbéres gazdák kényszerhelyzetével magyarázható az is, szemben az uradalmi birtokokkal, hogy a keletről, a Bakonyból és annak előteréből lefutó erek mentét az úri birtokosok szabad gyepként hasznosították. Az úrbéresek dűlőiben ezek a gyeprészek nem folytatódtak, a vízpartokat is beszántották, a vizet szűk árkokon vezették a folyók irányába, általában északnyugat felé. Az egykori szerzők falunkat, Újmalomsokot a homokos határ gabonájáról és a jó dohányáról ismerték, ami az intenzív területhasznosítás egyik biztos jele.

A belterületi rész mind Ómalomsokon, mind Újmalomsokon rendezett szalagtelkes útifalu képét mutatja. Az ómalomsoki rész falumagját a csatornák átkelőhelyéhez, hídjaihoz vezető keresztutca színezi. Sajátos, hogy Ómalomsok kétsoros főutcája a Marcaltő felé vezető út mellett hosszan, egyetlen házsorúvá fejlődött. Az épületsor az út Rába felőli oldalát ülte meg. Nyilván a folyót kísérő földhát adottságaihoz alkalmazkodtak ezzel.

Újmalomsok útifalu jellegét sajátossá teszi, hogy a község keleti végében nagyobbacska teret alakítottak ki. E térséget keletről, a főutcára merőleges házsorral zárták le. Ezt az épületsort két tömbre bontja, a Csikvánd irányába, a főutca folytatásában, a település tengelyében kivezető út. A tér északi részét már a 18. század végén építési területként hasznosították. A tér kialakulásának az oka a térképek alapján aligha magyarázható, lehetséges, hogy eredetileg vízállásos helyet építettek körül.

Fényes Elek Geographiai szótára 1851-ben Ómalomsokról 241 katolikus, Újmalom- sokról 56 katolikus és 620 fő evangélikus magyart tartott számon. (Fényes 1851.)

A térképeinken jól kivehető vízfolyás szabott határt a település terjeszkedésének a falut keletről lezáró két telektömb külső oldalán. Ez magyarázza, hogy a csikvándi irányban kivezető út szinte a telek lábánál hidacskával íveli át közönséges legelő felől a folyók felé vezető eret. A későbbi katonai térképek alapján bizonyosak lehetünk abban, amelyet az úrbéri térképek alapján legfeljebb feltételezni lehet, hogy a jobbágygazdák

szalagtelkeit az újmalomsoki rész fő utcájának keleti teleksorában pajtasor zárta. Ez arra vall, hogy az elvesztett természetes legelőket ártéri, réti széna gyűjtésével és termesztett takarmányokkal pótolták, és az állattartásban egyre nagyobb szerepet kapott a házi kezestartás, azaz az istállózás.

A Sokoróaljai járás vízmenti településeinek, kis tájának jellegzetes községe Móric- hida, A Rábának az ókor óta az egyik legjobban járható átkelőhelye közvetlen szomszédságába települt, ahol a rómaiak Pannonia egyik jelentős városát is kialakították. A Rába nyugati partján fekvő testvér települése Árpás. Az egyik legnevezetesebb középkori nemzetségi monostorunk, a két szomszédos község közötti, vízjárta ártér szigetén, Kis- árpás telepes részen, a Rába keleti oldalán, a Rába és a Marcal között fekvő területen, mintegy Mórichida kapujába épült.

A község korai latin nyelvű térképe ugyan csak vázlatosan mutatja a falu határát, de jól dokumentálja a nyomásos gazdálkodású település határhasználati módszerét.

Sajnálatos módon az 1818-as, az egész település teljes határát bemutató térkép után később csak a település déli részéről, Nagy Mórichidáról állnak rendelkezésre felmérések. Ezek közül kiemelkedik Kovács Benő, a készítési év feltüntetése nélkül rajzolt, ám 1868-ban hitelesített térképe, amelyet „Móriczhida elkülönzési Térképe” címmel látott el készítője.

A térkép a meanderező Rába szabályozási vonalát is feltünteti. Szemléletesen jeleníti meg a már kánálizált Marcalt egykori ágaival és a Bakony felől lefutó vizek medreit. Jól érzékelteti az ábrázolás, hogy a két nagyjából párhuzamosan futó folyón kívül a keletről a Bakonyból, illetve a Bakonyaljából lefutó szeszélyes vízjárású patakok széles árterei keletről, délről is körülölelték a falut magában foglaló, hosszan elnyúló földhátat. A 19. évszázadban lezajló nagy vízrendezések ellenére a községet a vízjárta legelők veszik ma is körül.

Zsellérek-legelője és a Gazdák-legelője megjelölésű, mélyfekvésű, ma már villanypásztorral őrzött laposáról viszonylag széles meder külön falurészt választott le a település nyugati szélén. A földhátak terepadottságaihoz ésszerűen alkalmazkodó útifalu szerkezetet ismerhetünk fel mindkét településre alkalmas magaslaton. Nagymórichida fő utcája elnyújtott S alakot ír le. A pajtasoros, szalagtelkes, fésűs beépítésű falu fejlődésében később szerepet kapott a települést kelet felől kísérő teleklábi „takaruló“, hordó, gazdasági út, amibe Kismórichida utcája is bekapcsolódott.

A határ északi részén mérték ki meglehetősen zsúfoltan a helyi úrbéres gazdák dűlőit, amelyet láthatóan apró, keskeny parcellákra osztottak. A délkeleti déli részt kapta meg az uradalom. A szántók közt nem kevés legelőt őriztek meg, a Bakony felől érkező vizek medreiben bőven megtartották a kaszáló réteket. Az uradalmak házi kezelésére, gazdálkodására utal a Teke és a Tördemész nevű külterületi telek, major.

A térkép a mórichidai lapon elkülönülten, önálló területrésztként ábrázolja Szentkutat, a mai Tétszentkutat. Ezen aprócska település néhány háza mellett kevés szántón, legelőn kívül kiterjedt erdőt talált földmérőnk. AGyőr-Pápa közötti úton kívül három, az erdőt átszelő földutat látunk.