Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)
Göcsei Imre: A térkép, mint tudományos forrás
Göcsei Imre A TÉRKÉP, MINT TUDOMÁNYOS FORRÁS Napjainkban a gazdasági életnek nincsen olyan ága, a tudományos kutatásnak nincsen olyan területe, ahol a térképet szemléltetésre, az eredmények rögzítésére, bemutatására, újabb eredmények kutatására ne használnák. Nem is szólva az oktatásról, ahol mind az alap-, közép- és felsőfokon nélkülözhetetlen a térkép ismerete, használata és gyakran szerkesztése is. A térkép a földterületről vagy annak egy részéről bizonyos szempontok és szabályok szerint sík lapon előállított lehetőleg hű képe. - Más meghatározás szerint: A térkép a Föld felszínének, a terepnek arányosan kisebbített felülnézeti rajza. - A térkép sajátos kifejezési módszerével az információk olyan nagyszámú tárolását és közlését teszi lehetővé, amely az írásos anyag megértéséhez nélkülözhetetlen. Egyidejűleg felvilágosítást nyújt a földrajzi jelenségekről, fekvésükről, elterjedésükről, továbbá a térben egymás mellett fekvő és ható objektumok és jelenségek összefüggéseiről. Ez a tulajdonsága teszi a térképet a földrajzoktatásban a tankönyvvel, a tudományos kutatásban a leírással egyenértékű kifejezési eszközzé. - Tehát „a térkép tudományokkal telített értéktárgy. Sok megoldatlan dologra ad a térkép választ, amelyek egyes korok kutatóit foglalkoztatják vagy foglalkoztatták. Ezért érdemes a térképezés, a térképkészítés történetét megvizsgálni, mert ezzel rég letűnt korok szellemi értékeit elevenítjük fel. Az ősember a környezetében megfigyelt tárgyakat, jelenségeket kezdetlegesen ábrázolta, homokba, agyagba vagy fába karcolta. Napjainkban ugyanezt teszik az írásbeliség fokára még nem emelkedett, a fejlődés primitív fokán álló népek is. (pl. pigmeusok, pápuák). A térképezés történetének első emléke az a babiloni agyagtábla, amely Észak-Me- zopotámiát ábrázolja (Kr.e. 500-as évekből). Az ókori Egyiptomban kb. 4000 évvel ezelőtt a földmérés annyira ismert volt, hogy ábrázolása a sírkamrákban is gyakori, A Nílus évenként ismétlődő áradása a birtokhatárokat elmosta vagy iszappal borította. Ezért a termőföldeket ismételten fel kellett mérni és a mérés alapján újra kijelölni. így a földmérő munka Egyiptomban nagyon korán kifejlődött. Erre utal a II. Ramszesz fáraó (Kr.e. 1300-1230) korából fennmaradt térkép, amely a nubiai Bekhen- hegység aranylelőhelyeit ábrázolja. A föníciaiak, az ókor nagy hajósai élénk kereskedelmet folytattak az akkor ismert világ minden részével. Herodotos szerint Kr.e. 600 körül Niko egyiptomi fáraó szolgálatában megkerülték Afrikát és Herkules oszlopainál, azaz Gibraltárnál érkeztek vissza a Földközi-tengerre. Ennek ellenére térképeket nem hagytak az utókorra, mert útjaikat titkosan kezelték. A görögök hajói a Fekete- és Földközi-tengeren kívül az Atlanti- óceánra is kimerészkedtek. Ezért földrajzi ismereteik igen alaposak voltak, aminek következtében meglepően jó térképeket készítettek. Miletosz volt a térképészeti tudományok központja. Itt működött Thalész, Anaximandrosz, Hekateiosz, stb. Anaximandrosz készített egy világtérképet, amely a Föld legteljesebb térképe volt Eratoszthenész munkája előtt. Eratoszthenész (Kr.e. 275-194) az alexandriai híres könyvtár vezetője leginkább fizikával, csillagászattal és földrajzzal foglalkozott. A neki tulajdonított világtérkép a Földközi-tenger környékét egészen jól ábrázolja. Ő végezte el a Föld nagyságának megmérését. Azt tapasztalta, hogy az egyiptomi Szieneben június 21-én éppen a zenitben delel a Nap. A következő évben Alexandriában mérte meg a Nap delelési magasságát. Azt az eredményt kapta, hogy a Nap 7 12'-el alacsonyabban delel, mint Szieneben. Megmérte a két város közötti távolságot. A mérés eredménye 5000 stádium. Ezután már egyszerű arány segítségével oldotta meg a kérdést: 7 12’: 360 = 5 000 stádium : földkerület. A Föld kerülete (egy délkör hossza) 250 000 stádium vagyis 39 690 km. Mérésének eredménye mindössze 319 km-rel tér el a mai legpontosabb mérésektől. Eratoszthenész volt a tudományos értelemben vett kartográfia megalapítója. Hipparchosz az Egyenlítőt 360 egyenlő részre osztotta. Az első geográfus, aki a földi pontokat földrajzi szélességük és hosszúságuk alapján ábrázolta, atiruszi Marinusz volt, térképe azonban elveszett. Az ókori római birodalom térképezésében hanyatlás állt be. Fokhálózat nélküli térképeik fő témája a közlekedés volt. Az ilyen térképeket itinerariumoknak, úttérképeknek nevezik. Az úttérképekhez mindig egy leírás is tartozott. Ebben volt minden összegyűjtve, amit nem tudtak a térképen ábrázolni. Kétfélét készítettek: egyik az itineraria picta, a térkép rajzos anyaga, a másik az itineraria scripta, a térkép írásos adatai. Ezek szolgáltatták azokat az adatokat, amelyekre a legnagyobb szüksége volt a rómaiaknak. A római térképek közül Castorius térképe az egyetlen, amely másolatban reánk maradt. A térkép 370-ben készült és 12 x 60 cm nagyságú pergamen lapból áll. (Az első lap hiányzik.) A ránk maradt másolat 1212-ből származik és Tabula Peutingeriana 13
