Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Halász Imre: Keszthelyi „szerelmi szabadfoglalkozásúak” a 19. század második felében
utczák egyikében folytathatom. Én meghajolva a Tekintetes Tanács ezen határozata előtt, az úgynevezett cserszegi utczában vettem fel lakást, hol azóta részint a szomszédok által ellenem forralt gyűlölség, részint pedig az éji órákban arra járók által, és több ízben előidézett iszonyú lárma, és több ízben minden ok nélkül történt megtámadtatás által életünk is veszélyben forog”. Ezért azt kérte, hogy hadd költözhessen vissza régi házába, vagy ennél megfelelőbb helyre. Beadványához mellékelte a járási és községi orvos aláírásával ellátott véleményt, mely közegészségügyileg nyilvánítja a benne folytatott tevékenységre alkalmatlannak az épületet. Nemsokkal azután, hogy a bordélytulajdonos rányalta az 50 krajcáros illetékbélyeget beadványára, Reischl városbíró azt a döntést hozta meg, hogy írják össze 14 nap alatt azon házakat és utcákat, ahová a kuplerájt el lehet(ne) költöztetni, illetve mi a szándéka a műintézet elhíresült tulajdonosának. A márciusban kelt döntést május 10-én követte a végleges határozat, miszerint a kérelmező „által kijelölt utcák főleg a fürdő idény alatt leginkább a fürdő közönség által vétetnek igénybe; - folyamodó kérelmének ezúttal hely nem adatik.” Hát szép kísérlet volt - minden valószínűség szerint lefizetett orvosok által kiállított bizonyítvánnyal megtámogatni a kérelmet, ezáltal ismét közelebb kerülni a potenciális ügyfélkörhöz - de úgy látszik túl átlátszó volt a trükk ... 1887 és 1889 közötti évekből fennmaradt a keszthelyi bordélyházban „alkalmazást nyert” kéjnők teljes névsora. Eszerint általában egy - másfél hónapig maradtak egy-egy városban a nők, majd továbbálltak a legközelebbi nyilvánosházba, ezzel biztosítva a változatosságot az egyre terebélyesedő vendégkörnek. Az első időkben - tavasztól őszig - négy személy jelentette az üzletet. Érdekesség, hogy anya és lánya is ugyanabban a szakmában dolgozott. Az ősz beálltával csökkent a kereslet, s már nem tudtak mindnyájuknak munkát adni. Később Grünwaldné kiszélesítette üzletét és szezontól függetlenül hét-nyolc alkalmazottal dolgozott. 16 éves volt a legfiatalabb, 26 a legidősebb. A már említett csere folytán 44 kéjnőt alkalmazott, két és fél év alatt pedig összesen 92 fordult meg nála. Hogy honnan jöttek - a bejegyzésben általában a cselédkönyvet kiállító hatóság megnevezése és székhelye szerepel. így Zala megye néhány települése: Nagykanizsa, Sümeg, Hahót, Zalaszántó, Lendva, Zalaistvánd, Rajk, Csabrendek, Csesztreg és Keszthely van feltüntetve, a szomszédos Somogyból Kaposvár, Mesztegnyő, Nagybajom, Karád, Nagyberki és Toponár, Vas megyéből Körmend és Sárvár szerepel, Veszprémből Pápa, Öskü, távolabbról Budapest, Győr, Dombóvár, Oroszlány, Bonyhád, Pellérd, Ercsi, Szécsény, Szentes, de jött egy-egy lány Galántáról, Klagenfurtból, Marburgból, Pettauból is. A távozás rubrikában Győr, Marcali, Nagykanizsa, Veszprém, Pécs, Révkomárom, Sopron, Szombathely, Eszék, Zalaegerszeg és Bécs szerepel, a szentesi lánynál pedig az, hogy hazament. Később már nem adnak meg uticélt, csak az áll a bejegyzésben, hogy „elment". Ajegyzék szerint két tragikus esemény is történt 1887-ben. a Győrből március 26-án érkezett 20 éves Szendi Erzse április 14-én, a július 25-én a szécsényi szolgabírói hivatal által kiállított cselédkönyvvel érkezett 23 éves Ludvig Lizi október 23-án meghalt. A halálokok nem szerepelnek a kimutatásban. 1889-ben a járási szolgabíró a város jegyzőjének küldött levelében 17 keszthelyi nevet sorolt fel, akikre azért kellett a hatóságoknak figyelni, mert „lányoknak kéjelgési czélokra szerzésével” foglalkoznak. Nagy valószínűséggel megfelelő hatékonysággal látták el önként vállalt munkájukat, ha a hatóság is felfigyelt rájuk. 70
