Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Gabriel Braeuner: Negyedek és prostitúció Colmárban a XIX. században „Nach Colmar gehen”
is hajadonok, és korábban cselédek voltak. Ami azokat a tulajdonosokat illeti, akik nem voltak katonák, mindnyájan valamilyen mesterséget folytattak. Az asztalosmesterség többször visszatér a foglalkozások között anélkül, hogy tudnánk, miért. Egyesek is, mások is elzásziak, ugyanannyi alsórajnai, mint felsőrajnai. Legtöbbjük számára az alkohol régóta társuk. Meg tudunk-e rajzolni egy gyors portrét a colmari bordélyházak bennlakó lányairól? Mikor lépnek be a bordélyházakba, és mikor hagyják el azokat? Gyakran nagyon korán belépnek, tizennégy éves korban. Egyesek tizenötévesen hagyják el a házakat, tönkretéve és elgyötörve. A colmari prostituált a leggyakrabban hajadon, néha özvegy. A leggyakrabban egyedül és alig rövid idővel azelőtt érkezett Colmarba. Elzászi és vidékről származik. Napszámos, és néha megpróbál üzemben dolgozni. Könnyen találnak neki szállást, leggyakrabban a Harth utcában. Prostituálttá válik, mert az utcában sokan ugyanezt teszik. Mert enni kell, és fizetni kell a lakbérét. Mert más kiút nincs. A colmari bordélyházak bezárásával Camille Schlumberger helyre akarta állítani a közrendet: a Harth utcában a verekedések száma egyre nőtt. A lakosság egy részének egészségügyi állapotát is javítani kívánta: akkoriban a bordélyházak a fertőzések valóságos forrásai voltak. Mandátumának tizenhat éve alatt (1880-1896) Schlumberger folytatta a töprengést és a fellépést ezen a területen, és a Prostitúció Eltörlése és Szabályozása Nemzetközi Szövetségének harcosaként e szervezet kongresszusának 1895-ben Colmarban adott otthont. A ,,Schlumberger-rendszert” rendőrségi rendeletek és szabályok együttese alkotja, amelyek az 1881 -1894-es időszakban jelentek meg. A colmari házak bezárása 1881-ben csak egy első szakasz volt. Ezt egy sor intézkedés követte, amelyek a hivatásszerű prostitúció (gewerbsmässige Unzucht) gyakorlatát egyre nehezebbé tették, mielőtt a teljes szabályozatlanságig elérkezett 1894-ben. Schlumberger számára ,,a közigazgatás szerepe az, hogy a prostitúciót csökkentse, nem az, hogy> hivatalossá tegye azzal, hogy létrehoz egy engedéllyel rendelkező prostitúciót”. Az önkormányzat által hozott intézkedések kézzelfogható hatása az lett, hogy a hivatásos prostitúció fejlődését megállította. A nemi betegségek, különösen a helyőrség keretén belül, érzékenyen csökkentek, néhány éven belül eljutottak az ezer lakosra számított hetven megbetegedésről a tizenhatra ezer lakosra számítva. Egy rendőrségi jelentés 1913-ban körülbelül ötvenre becsülte a prostituáltak számát. A Schulmberger polgármester közigazgatása által létrehozott dokumentumok rendkívüli gazdagsága lehetővé teszi a történész számára, hogy pontos képet alkothasson az akkori prostitúció keserű valóságáról és főleg arról, amelynek a helyszíne a Harth utcai bordélyházak voltak. Ezek megerősítik a nyomorra, a bezártságra, a kirekesztésre korlátozott sorsok tragikus jellegét. Egy teljes kirekesztés, amely elment egész az elfelejtésig. Városi monográfiáink, amelyek annyira készségesek az elzászi városok géniuszának a magasztalásában, általában érzéketlenek maradnak erre a társadalmi valóságra. Sürgőssé vált, hogy ez utóbbi visszatérjen a történész látókörébe, és elfoglalja helyét önazonosságunk megalkotásának szelektív memóriájában. 129
