Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Horváth László: Régi hevesi bordélyok
déllyal: Hatvan, Füzesabony, Tiszafüred, Pásztó, stb.41 Az új rendelkezések közül kiemelendő a bordélyházi kéjnőknél is elrendelt fényképes bárca. Vidéki viszonylatban is megtartja a szabályzat a bordélyházi prostitúció mellett a kéjelgés másik legális területét, a magánkéjnőkét. A magánkéjnő csak e célra bérelt külön szálláson fogadhatott. Az egészségügyi és rendőrhatósági előírások nagyjából megegyeztek a bordélyházi kéjnőkével. Az országos tapasztalat szerint, a magánbárcások között általában kevés olyan akadt, aki saját lakást tudott volna bérelni vagy berendezni magának. A legtöbb önállóvá váló ezért inkább csak fölváltotta a bordélyosnő gyámkodását a szállásadó, főbérlő „felügyeletére”, semmint hogy ténylegesen önállóvá vált volna.42 A jellegénél fogva is mindig áttekinthetetlen kéjelgés ügyében a megye még egyszer intézkedett. 1905-ben alkotott Szabályrendelet a bordélyügyről azonban lényegében az 1897. évi szabályzat változatlan megismétlése. Egyedül a közben bekövetkezett pénznem változást kellett átvezetni, vagyis a bírságok értelemszerűen korábbi forintban megadottak helyett koronára lettek átszámolva. A rendteremtés egyetlen új eszköze a 38. §. volt, mely kimondja: „...A jelen szabályrendelet életbeléptekor fennálló minden bordélyház tulajdonosa köteles 15. nap alatt új engedélyért folyamodnia....”4' A szabályozás nem járt. nem járhatott kellő sikerrel. Egyrészt mert a rendőrség - és főleg a mindenkori rendőrkapitányok - továbbra sem tudtak megbirkózni a prostitúció ellenőrzésének kulcsszerepével. Ok adták ki a személyre szóló és a házak elhelyezésére vonatkozó engedélyeket. A bordélytulajdonos és a kéjnő bármilyen természetű vitájában elsőfokon ugyancsak a rendőrség döntött. Ezek a döntési jogosítványok pedig a gyakorlatban igencsak szubjektiven voltak kezelhetők. Másrészt az 1860-as, 1870-es évtizedek nagy illúziója sem teljesült. Önmagában a bordélyház nem volt csodaszer. Nem lehetett minden kéjnőt és a kéjelgés minden vállfáját ezen típusú intézmény falai közé szorítani. Bár közrendészeti és közerkölcsi szempontból praktikus volt az elképzelés, de az egyre bonyolultabb szabályozások, előírások nehézkessé és drágává is tették a rendszert. Mindvégig megmaradt a létjogosultsága a magánkéjnő intézménynek, sőt minden időszakban jelentős szereppel bírt az illegális prostitúció és az alkalmi prostituáltak megléte. Ez utóbbiak a foglalkozásuk mellett - továbbra is leggyakrabban vendéglátó - és szállodaipar, varrónők, eladók, stb., sokszor csak időlegesen gyakorolták az üzletszerű kéjelgést. A századforduló után mindkét rendezett tanácsú város azonos képet mutat. Ezek a 20-25.000 lakosú városok egy bordélyt tudtak huzamosan fenntartani. Gyöngyösön a Fritsch-műintézet ugyan az 1904. évi tűzvészben leég, mely ekkorra már egyedül képviselte Gyöngyösön a bordélyintézményt. Az 1904. évi tűzvész után a bordélyt nagyjából a régi helyén sok botrány közepette újra felépítették.44 Nemcsak az ott alkalmazást találók személye, de száma is rendszeresen változott. A (20-as években a bordélyházi prostituáltak létszáma - a tervezett 12 főhöz képest - 4-5 főre apadt. Az „alkalmazottak” hátukon számot viselve a nagy teremben tükörparketten táncoltak. A vendég a szám bemondásával választott, a tulajdonosnak fizetett, és 11 11 BAZML.IV.B.-1915/21-22. j: HORVÁTH László 1996. 181. 43 HML.IV.404/a/91.228-3714/905. Alispáni iratok. Szabályrendelet a bordélyügyről (1905.) 44 GY.P.H. Tervtár 22/905,31/905, 48/905., valamint Gyöngyösi Újság 1909. október 31.1.old. 113
