Horváth József: Győri végrendeletek a 17. századból II. 1631-1654 (Győr, 1996)

Végrendeletek

Negyedszer. Az szegény megnyomorult koldusoknak hagyok három forintot, hogy kiosztassék. Ötödször az Győri Várasiáknak Ispitalyara hagyok egy tallért. Hatodszor. Gazdámasszonynak Fekete Kathanak, ki énvelem mind ez óráig böcsületessen és kedvem szerént való házastársom volt, hagyom az én bótbeli keres­kedésemet éppen, mind az kinvalo adósságimmal egyött: mellyekkel tudnya illik adóssak. Azonkívül mindennemű javaimat és házi eszközemet, akármi néven nevez­tessenek, mivel amim vagyon, ővele egyött és altala sok faratsagink után kerestem. Ez okkal, hogy az Bechi adósságomat, az mellyeket maga jól tud, megfizesse; és ha az leányom Solspicia előtt feleségemnek holta történnék, szállyon minden legált javaimnak mindenbül harmada az leányomra, az feleségemnek az két részével szabad Dispositioja legyen. Hetedszer. Az megnevezett leányomnak anyai részt hadgyok száz forintot; az ma­gam úgy mint attyanak részebül négy száz magyar forintott: mely teszen az Anyai Részel 500 forintot kész pénzt. De illy okkal, hogy valameddig Isten szerencsét nem parancsol nekie, addig az Mostoha Annya kezében tartassák, és kezébe ne adassák; és az leányom is ne háborgathassa mindaddig is érette, hanem böcsületben és anyai tisztességet megadván nekie, ő szó fogadója legyen. Ha penig gazdámasszonnyal eggyött akar lakni, migh Isten házássagra hozza ügyet, tartozzék gazdámasszony mogyok szerént ruhát és ételt nekie böcsületessen adni; és mikor az Isten szerencsét parancsol nekie, azon leányomnak gazdámasszony tartozzék varasi mód szerént, böcsületes ruházattal, leplei, fejér ruhával és házi eszközzel eggyütt kiházasítani, az mint tüle lehet. Ezenkívül hagyok az leányomnak két párta ezüst övét, eggyik az kit mindennap magán visel, az másik penig harminc latos; esmeg két arany gyűrűt, mellyet az mostohaannya tud. Ha pedig az leányomnak hajadon korában halála tör­ténnék (a' kitül Isten oltalmazza), tehát az megírt neki legált javaimnak fele része gazdámasszonyra szállyon, az feléről pedig leányomnak libera Dispositioja 4' le­gyen, az kinek akarja hadni, mivel ezen kereskedésemben én mellettem sok segétséggel, fáratsággal és szolgálattal volt. Nyolcadszor. Történet szerént penig, hogy az én hazámbul es masonnét bizonyos vér szerént való atyamfiai jönnének (mellyek en előttem tudva ninchenek), tehat Gazdam Aszszony az Orszagh törvénnyé szerén öt forintal és hatvan pénzel, elegétse meg őket, mivel magam keresménye és szabad Disposition! rajta, kinek mit hagyok: mert én ősömtül marattat semmit sem vettem, hanem gazdámasszonnyal mostanival eggyött kerestem. Kilencedszer. Testamentárius uraiméknak hagyok külömb külölemb egy egy ara­nyat. 125

Next

/
Thumbnails
Contents