Kenyeres István - D. Szakács Anita - Mihály Ferenc: Magyaróvár Tanácsának Törvénykezési Jegyzőkönyvei az 1581-1582. években (Győr, 2012)

Kenyeres István: Magyaróvár a 16. században

polgárok szabad végrendelkezési jogának és vámmentességnek biztosítását, beszállásolás alóli mentességet, szabad erdő- és legelőhasználatot, vásártartási jogot. A királyné ezen jogok biztosítása fejében csupán a sertéstizedre, évi 200 Ft cenzus (itt „collecta”) megfizetésére tartott igényt, illetve fenntartotta saját városbeli tulajdonát és a városban korábban felállított vám jövedelmét.2 A szakirodalom szerint a privilégium Óvárt a „királynéi városok sorába” emelte. Ezzel csupán az a gond, hogy valójában nem ismert, hogy mit is jelentett ez a fogalom. Egy biztos, hogy hiába történt a privilégiumban hivatkozás Buda városáéval megegyező jogállására, Óvár nem került ki a királyné, mint földesúr joghatósága alól, így nem tekinthető szabad királyi városnak. Bonyolítja a problémakört, hogy újabban maga a középkori szabad királyi városi terminus is több értelmezést nyert. így ma már a szakirodalom inkább a szabad királyi városok szűk elitjéről beszél - ide értve a tárnoki városokat, élükön Budával, a személynöki városokat, de csak Székesfehérvárt, Esztergomot és Lőcsét ide sorolva, és egy tágabb kategóriába sorolják - jobb megnevezés híján - a királyi szabad városoknak nevezett kiváltságolt bányavárosokat, valamint Zágrábot, Szegedet stb.3 Ha figyelembe vesszük, hogy pl. az alsó-magyarországi bányavárosok - köztük Besztercebánya, Körmöcbánya és Selmecbánya - királynéi javadalmak lettek a 15. század első harmadától, akkor arra is lehetne gondolni, hogy Óvár is ez utóbbi kategóriába sorolható. Csakhogy alapvetően más helyzetben volt Óvár, amely szemben az említett bányavárosokkal, nem került ki az óvári uradalom keretéből, ezért annak birtokosa mindig joggal formálhatott igényt rá. Nem véletlen, hogy Zsigmond királynak utasítania kellett vereskői Wolfart fiát, Pált, az óvári uradalom zálogbirtokosát, hogy tartsa be Óvár mezőváros (oppidum) jogait.4 Ez azonban nem volt más, mint az 1354. évi diplomában megfogalmazott jelentős, ám nem teljes körű jogosítványok betartatása az Óvárt birtokló zálogbirtokossal. A helyzet nem változott az uradalmat és így Óvárt is a 15. század közepén megszerző Szentgyörgyiek alatt. Összességében tehát Óvár ugyan kiemelkedő kiváltságokat kapott, olyanokat, amelyek mezővárosi szinten lévő települések nem igen kaptak (főként a jus patronatus és a jus gladii-ra kell gondolni),5 de ezek egy részét minden bizonnyal nem is gyakorolta (mint pl. a jus gladii-t), másrészt azok csak korlátozottan érvényesülhettek (ld. pl. a vámmentességre vonatkozó kiváltságokat).6

Ugyanakkor bizonyára élvezte a szabad bíróválasztást, a jus patronatus-t, az egy összegben való adózást, a városhoz tartozó erdő, rétek, legelők feletti rendelkezési jogot és a szabad végrendelkezést - ez utóbbi jogok gyakorlására éppen az 1581-1582. évi

2 Kiadása: Hegedűs, 2001.416-420. Foglalkozik vele alaposan: Mihály, 1979. 73-74.

3 Ld. pl. Kubinyi, 2006.

4 Hegedűs, 2001.421-423.

5 Nem véletlen, hogy Fügedi is különlegesnek tekinti Óvár privilégiumát. Fügedi, 1981. 347.

6 Érdekes kérdés az 1581-1582. évi tanácsülési jegyzőkönyvben gyakran előforduló, idegenekkel való közös kereskedelmi társulások tilalmának kérdése. Erre a fennmaradt privilégiumok nem utalnak. Ugyanakkor a II. Mátyás által 1609. február 15-én kiadott privilégiumban szerepel az, hogy a város korábbi privilégiumai 1594- ben elpusztultak. Itt említenek Zsigmond, V. László és feltehetőleg II. Ulászló által kiadott okleveleket. II. Mátyás e diplomájában e korábbi oklevelekre hivatkozva erősíti meg Magyaróvár kiváltságait, és ezek között már szerepel az idegenekkel való kereskedelmi társulások tilalma. Hegedűs, 2001. 427. Elképzelhető tehát, hogy az említett uralkodók valamelyike adott ki ilyen jellegű kiváltságot a városnak.

8