Szalay Balázs: Csorna az 1956-os forradalom idején - Kisalföldi Szemle 4/2. (Győr, 2012)

1. A forradalom előszobája

sopronhorpácsi kutatóintézet vezetőjét. Kisebb vihart kavart Kovács György Vetéstől aratásig című, 1954-ben megjelent, elsősorban a kisparaszti, főleg a Nagy Imre miniszterelnöksége alatt újjáalakult családi gazdálkodókat segítő könyvének bemutatója. Betiltani nem tudták, de az ankét tervezett helyén és idejében magyarnóta-estet rendeztettek.67 A járási könyvtárban is elindították a József Attila olvasómozgalmat, melynek keretében 1956. január 13-án ifjúsági könyvankétot rendeztek. A DISZ-tagok vendégül látták a győri írók közül Dávid Józsefet, Simon Lajost68 és ifjú Gárdonyi Gézát69. A klubszobában tartott beszélgetésen felolvastak és értelmeztek egy-egy verset és novellát, a „DISZfiatalok pedig elmondották problémáikat és azt, hogy mit várnak az íróktól”. A jó hangulatú rendezvényen többen kifogásolták, hogy nem esett szó a falusi fiatalokról. A beszámolót író Detre László könyvtáros a visszajelzések alapján sikeresnek minősítette a könyvtár rendezvényét.70 A csornai könyvtár jó híre túl jutott a járás határain. 1956 májusában a csornai könyvtár kezdeményezésére és szervezésében itt találkoztak Győr-Sopron és Vas megyei könyvtárosok és írók. A szakmai tanácskozáson Tóth József, a szombathelyi könyvtár vezetője az új irodalom népszerűsítéséről szólt. A szocialista realizmus idején egyszerre mutattak be eredeti rábaközi népművészeti remekeket és posztereken XX. századi festményeket. Nagy figyelmet keltett Csoóri Sándor71 akkor szentségtörésnek számító, a folklór, a népművészet és a modern izmusok évezredeken átívelő kapcsolódásait föltáró előadása. Este Csoóri és Takács Imre72 szavalta el saját költeményeit, majd Pintér László és Kopasz Aurélné, a premontrei templom karnagyának felesége, volt operaénekesnő énekelt, végül Kulcsár János73, Káldi János74 és Urbán László költeményeiben gyönyörködhettek a jelenlévők. Másnap vasárnap Simon Mária, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa ismertette a József Attila olvasómozgalom eredményeit, majd dr. Bay Ferenc a Győr-Sopron megyei könyvtár vezetője zárta a konferenciát. „Szükséges a baráti kézfogás, írók és könyvtárosok személyes ismeretsége, a vélemények összehangolása. Csak ez viheti és viszi előre szerepünket és hivatásunkat és érhetjük el magasztos célunkat: eszmeileg és művészileg nagyot alkotni és adni, hogy eszmeileg és művészileg emelkedjék, gazdagodjék és virágozzék ki népünk szíve és értelme”.75 A kétnapos találkozón nem képviseltette magát sem a pártszervezet-, sem a községi és járási tanács. Másodkézből szerzett véleményüket a következőképpen fogalmazták meg: Akadozik a 67 Heltai Nándor (1930) visszaemlékezése, 2012. január 2. 68 Simon Lajos költő 1935-ban született a Pest megyei Kartalon. 1954-ben a győri tanítóképzőben szerzett diplomát. A Győr-Sopron Megyei Hírlap munkatársa volt, majd a forradalom idején a győri Hazánk főszerkesztője lett, amiért háromévi munkanélküliséggel fizetett. 2008-ban hunyt el. 69 Ifj. Gárdonyi Géza 1956 novemberében a Hazánk című lap újságírója volt, majd a forradalom leverése után a megyei pártlapnál, a Kisalföldnél tudott elhelyezkedni. 70 Írók és az ifjúság találkozása. In: GySMH, 1956. január 18. 71 Csoóri Sándor költő, író 1930-ban született a Fejér megyei Zámolyon. 1950-ben Pápán érettségizett. 1953/54-ben az Irodalmi Újságnál dolgozott, majd az Új Hang versrovatát szerkesztette. Első versei 1953-ban jelentek meg. 1954-ben József Attila-díjat kapott. 72 Takács Imre költő 1926-ban született a Vas megyei Rábasömjénben. 1956-ban végzett az ELTE-n magyar szakos tanárként. 73 Kulcsár János költő 1935-ben született Abdán. 1983-ban hunyt el. 74 Káldi János 1922-ben született a Vas megyei Kámban. 1945-től Szombathelyen dolgozott közművelődési munkakörben. 1991-ben hunyt el. 75 írók és könyvtárosok találkozója. In: GySMH, 1956. május 10. 16

Next

/
Thumbnails
Contents