Szalay Balázs: Csorna az 1956-os forradalom idején - Kisalföldi Szemle 4/2. (Győr, 2012)
2. Forradalmi napok Csornán (október 26. - november 3.)
mai SZTK területén lévő fogdához ment, követelve a politikai foglyok szabadon engedését, majd miután megbizonyosodtak, hogy olyanok ott nincsenek, eltávoztak. A felbátorodott és számában is megnövekedett tömeg ledöntötte a Szabadság téren álló felszabadulási obeliszket, majd a jórészt együtt maradt és jobbára a fiatalabb korosztályból álló tömeg délután három óra körül a közeli pártházhoz, az egykori községházához vonult, ahol kis híján erőszakos jelenetekre került sor. Az otthonmaradt bejárók, gyári munkások a budapesti követeléseket hangoztatták - „nem kell a Párt”, „nincs elvtárs megszólítás” - , de követelték a gyűlölt Hajtó Ferenc párttitkár kiadását is: „Hajtót adják ki\”, „Le akarunk számolni Hajtóval!”. Hajtót a postahivatal közelében lévő lakásán is keresték. A lakás ablakredőnyeit kövekkel megdobáltak. A bezárkózott és megrémült család - anya három kisgyermekkel - hallotta amint kintről azt kiabálják, hogy „ki kell irtani őket”. Még aznap este Hajtó Ferenc családját egy határőrségi autóval az asszony szüleihez vitték Beledbe.120 A pártház egyik szobájában ezalatt azon vitáztak, hogy alkalmazzanak-e fegyvert, de Hajtó kivételével - aki életét féltve ragaszkodott hozzá, hogy önvédelemből használhassa fegyverét - úgy határoztak, hogy nem lőnek. A pártvezetők az erkélyről szóltak a tömeghez, és a követelések kivizsgálásának ígéretével próbálták lecsillapítani az egybegyűlteket. Hajtót letagadták, azt mondták, nincs az épületben.121 Az indulatokat azonban nehéz volt lecsillapítani, főleg azután, hogy egy motoros meghozta a mosonmagyaróvári sortűz hírét, és azt is elterjesztette, hogy egy Kovács nevű csornai személy is az áldozatok között van. A hír sajnos igaznak bizonyult. A negyvenegy éves Kovács István Mosonmagyaróváron dolgozott kőművesként, és éppen a fizetését vette fel, amikor egy golyó a hasába fúródott, és végzett vele. Ginczli József figyelmeztette a mintegy háromszáz főnyi tömeget, hogy a pártvezetőknél fegyverek vannak, és az épület bejáratánál megpróbálta feltartóztatni azokat, akik beljebb akartak nyomulni, mert tartott attól, hogy az események tragikus irányba fordulnak. Hajtó vallomása szerint gondolkodtak a fegyverek használatán, de úgy döntöttek, hogy Sárosi János járási párttitkár lemegy a tömeghez. A begyűjtés és a termelőszövetkezeti szervezés miatt felháborodott csoport dühe csak tovább növekedett, amikor az épületből lejött közéjük Sárosi. Heves vita alakult ki Sárosi és a tüntetők között. A párttitkár hiába bizonygatta, hogy nem értett egyet a párttal. A tömeg annak ellenére fenyegette Sárosit, hogy az ablakokban már megjelentek a felfegyverzett államvédelmisek. „Üssétek le!”, „Ne engedjétek pofázni!”, „Hazudik!”, „Megint át akar verni bennünket1.” kiabálták a tömegből. Sárosi arra próbálta kérni a tömeget, hogy válasszanak öt embert, akikkel nyugodt hangon tud beszélni, akikkel megszövegezhetik és pontokba foglalhatják a követeléseiket. Ebben a patthelyzetben érkezett a helyszínre a helybeliek által jól ismert Székely Sándor, aki mosonmagyaróvári munkahelyéről motorkerékpáron érkezett Csornára.122 Székely 120 Pitrik Józsefné (sz. Hajtó Katalin, 1949) visszaemlékezése, 2011. április 20. 121 Galgóczi Erzsébet: Jegyzetek a csornai járásból, 1957. október 20., kézirat, 20. p. 122 Székely Rita: Nagyapám, Székely Sándor visszaemlékezései, 1996. Csornai Múzeum Helytörténeti Adattára H.A.: 469-98, a továbbiakban Székely Sándor visszaemlékezése, 1996. illetve Szabadságharcunk a bolsevizmus ellen. Milleniumi számadás III. szerk.: Fejér Dénes - Vasvári Vilmos. (Budapest): Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, 2002. p. 1331-1338., a továbbiakban Székely Sándor visszaemlékezése, 2002. Székely 1996-ben 2-3000 fős, 2002-es visszaemlékezésében 3-400 fős embercsoportról beszél. 27
