Szalay Balázs: Csorna az 1956-os forradalom idején - Kisalföldi Szemle 4/2. (Győr, 2012)
7. Megtorlás és konszolidáció
falumba. A húgom még ott lakott Szilsárkányban. Láttam, hogy a parasztság tulajdonképpen megkönnyebbült. A megtorlás főleg a budapestieket érintette. Ott is főleg azokat a fiatalokat, akik részt vettek a harcokban, és azokat az értelmiségieket, akik csatlakoztak a demokratikus ellenzék mozgalmához. A megtorlás azonban nem érintette a munkásságnak és főleg a parasztságnak azt a nagy tömegé, amely 1952-ben annyira rettegett. Mondom: én egy megkönnyebbült országot találtam, annak ellenére, hogy a közvetlen környezetemet is érintette a megtorlás... Még egyszer mondom: a budapesti fiatalság körében láttam, hogy súlyos volt a megtorlás és az értelmiség esetében is. A parasztság esetében nem”.612 Ezzel a véleményével semmi esetre sem érthetnek egyet a vidéki megtorlások áldozatai. A Csornai Járási Rendőrkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya 1957. december 9-én készült jelentésében azt közli, hogy abban az évben november 30-ig 28 politikai bűncselekmény ügyét adták át a bíróságnak, a terheltek száma pedig 57 fő volt.613 A megyei rendőrfőkapitányság 1963. április 20-án kelt jelentésében összefoglalta a volt ellenforradalmárok akkori tevékenységét. Ebben közük, hogy a megye területén 557 embert büntettek meg valamilyen formában az 1956-os tevékenységéért: 317 főt ítéltek börtönre, 130 személyt internáltak és 110 embert helyeztek rendőri felügyelet alá.614 A csornai eseményekben való részvétel miatt Székely Sándoron kívül még tizenegy személyt ítélt el a bíróság. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy mi történt velük november 4. után. A járáson tevékenykedő Czinder György, Ronge Vince, Németh János és Herczeg Zoltán együtt menekült november 4-e délutánján. A járási tanács Wartburg gépkocsijával Osüba mentek, mert Czindernek ezen a részen voltak földjei és jól ismerte az utat, majd onnan Czinder ismerőse, Nagy Imre királytói erdész segítségével éjjel az andaui hídnál lépték át a határt. Czinder a sikeres átérésről a Szabad Európa Rádión keresztül üzent az erdész két kutyájának a nevével, Sajó és Szultán jeligével.615 Andauban, régi magyar nevén Mosontarcsán csatlakozott hozzájuk Szőke Antal is, és másnap busszal Mattersburgba, Nagymartonba vitték őket, majd a gyűjtőtáborból vonattal Bécsen át, az osztrák fővárostól harminc kilométerre nyugatra fekvő Judenauba kerültek. Ott egy leányintézetet rendeztek be a magyar menekülteknek. A táborlakók többsége a soproni főiskolások és tanáraik közül került ki. Czinder unokanővére Kismartonban volt apáca, aki segített neki, így Czinder elkerült a tömegszállásról, és amikor családja is kiment utána, Svájcba távoztak. Czinder kivételével december 5-ig a többiek egy bányában dolgoztak. Mivel feleségeik nem követték őket, és abban a hitben voltak, hogy nem követtek el semmi üldözendőt, Czinder kivételével december 6-án Ágfalvánál átlépték a magyar határt és hazatértek.616 Herczeg és Németh visszament a petőházi munkahelyére, de amikor egy hosszabb kiküldetésről hazatérve 1957. március elején hírét vették, hogy keresték őket otthonukban és munkahelyükön is, elbujdostak. 612 Hegedűs András: Élet egy eszme árnyékában. Budapest: Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1989. 332. p. 613 ÁBTL 3.1.5.0-18810/2. 105. p 614 ÁBTL 3.1.5.0-18810/2. 312. p 615 Balsay Endre (1937) visszaemlékezése, 2011. január 11. 616 ÁBTL 3.1.9. V - 143624 p. 29-32., Németh János vallomása 1958. február 25-én. 116
