Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)

Tatai Zsuzsanna: A Mayer család iratai Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárában

Ebben a magyaróvári épületben lakott, akadémiai évei alatt, 1889 és 1891 között Mayer Oszkár Valószínűleg Mayer Oszkár ötlete lehetett az a megállapodás, amelyet 1891. július 24-én kötött öt diáktársával.122 Ebben fogadalmat tettek, hogy ezentúl minden öt évben osztály- találkozót tartanak. A rendezvények szervezésével kapcsolatos „titkári” feladatokat Mayer Oszkár vállalta magára. Az öt év elteltével, 1896 márciusában a titkár felhívást intézett volt diáktársaihoz a találkozóval kapcsolatosan.123 A válaszlevelekben az osztálytársak időpont módosítást kértek.124 Végül a rendezvény megtartására 1896. október 10-én került sor Bu­dapesten, a Vadászkürt étteremben, három diáktárs részvételével. Az esemény szervezésével kapcsolatosan ugyan maradtak fenn dokumentumok Mayer Oszkár irattárában, de az össze­jövetelről nem készített feljegyzést a titkár. Az iratok tanúsága szerint, az 1896-os találkozó volt az első és egyben utolsó közös összejövetelük. A Mayer család és az evangélikus egyház viszonya A Mayer Oszkár irattárában fennmaradt dokumentumok azt bizonyítják, hogy a Mayerok „régi” evangélikus családból származnak. A későbbi házassági anyakönyvi kivonatok is azt igazolják, hogy a családtagok csak evangélikus vallású személyt választottak házastársnak. A família és az evangélikus egyház jó viszonyát bizonyítja az a tény is, hogy 1912. április 14- én, édesapjuk halála után, a Mayer testvérek, Ilona, Árpád, Oszkár és Aida egy kettőezer ko­ronás alapítványt hoztak létre a bőnyi evangélikus egyházközségnél.125 (10. sz. színes ábra) A szervezet elsődleges célja a bőnyi családi sírbolt evangélikus egyház általi gondozása volt, 53

Next

/
Thumbnails
Contents