Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Tatai Zsuzsanna: A Mayer család iratai Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárában
zatkészségével is mindig példát adott arra, hogy hogyan kell élnie, dolgoznia a keresztény magyar földbirtokosnak, aki ennek a hazának egy-egy darab földjét bírja. Mayer Oszkárt, az aranyoklevéllel kitüntetett földbirtokost, aki magas kora miatt csak nemrég vonult vissza a gazdálkodástól, kitüntetése alkalmával őszinte szeretettel köszönti a város és a vármegyék úri társadalma.”72 Mayer Nándor nyolcadikként, 1876-ban született lánya, Aida, nagyegyházasi Mikiás Mihály ezredes, evangélikus egyházi felügyelő felesége lett.73 Mikiás úr is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Mayer család irattára, Mayer Oszkár gyűjteménye fennmaradt az utókor számára. Mikiás Mihály 1867-ben született Nagyegyházason. Tanulmányai befejeztével, 1887- ben önkéntesnek állt a 72. közös gyalogezredbe, ahol egy év múlva tiszti vizsgát tett, 1888 decemberében hadnaggyá, 1895-ben főhadnaggyá, 1904-ben századossá nevezték ki. A 12. gyalogezredhez 1908-ban került, majd 1912-ben, saját kérelmére, a 16. varazsdi közös gyalogezredhez helyezték át és az ezred Bécsben állomásozó önkéntes iskolájának parancsnoka lett. Szolgálatai elismeréséül 1908-ban Signum Laudissal, 1912-ben, mint századost III. osztályú katonai érdemkereszttel tüntette ki az uralkodó. Őrnaggyá való előléptetésével 1914 novemberében a belovári önkéntes iskola parancsnokává nevezték ki. 1915 szeptemberében a Hadügyminisztérium katonanevelési osztályába vezényelték, majd 1916 márciusában, betegsége miatt, csapatszolgálatra alkalmatlannak találták. A nagyszebeni hadapródiskola parancsnoka lett 1916 júniusában, majd szeptembertől a temesvári hadapródiskoláé. Ugyanezen év novemberében a hadvezetőség a Győrbe helyezett pozsonyi hadosztályparancsnoksághoz osztotta be szolgálattételre. A proletárdiktatúra idején teljesen visszavonult, később még egy évet szolgált a nemzeti hadseregben, ez idő alatt a tiszti igazolóbizottság elnöke volt. Ezredessé való előléptetése mellett, 1920-ban nyugállományba helyezték. Érdemeit az uralkodó ismételten magas kitüntetésekkel jutalmazta, IV. Károly 1918 augusztusában a Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntette ki, illetve a „nagyegyházasi” előnévvel magyar nemesi rangra emelte. Nyugalomba vonulása után a MOVE győri főosztálya elnökévé választotta, amely tisztséget négy évig viselte. Katonai tanácsadója volt a hadifogoly-fogadó hölgybizottságnak, 1924-től a győri evangélikus egyházközség felügyelőjeként tevékenykedett.74 Mayer Aidával kötött házasságából két lánya született, Hermina és Dagmár. Hermina Dr. bedői Markos Olivér, Dagmár vitéz Tóth Imre felesége lett. A Mayer család iratai Az iratok „zavaros körülmények” közötti levéltárba adását tükrözte rendezetlenségük is. A archívumba adó igyekezett ugyan nagyobb iratcsoportokat kialakítani, de a rendezettséghez, az iratokon belüli eligazodáshoz szükség volt kisebb részegységek létrehozására is. A família iratai kilenc csoportba sorolhatók. Az elsőbe tartoznak a családi irattárban őrzött fényképek, a másodikba az anyakönyvi okmányok, kivonatok, a harmadikba Mayer Oszkár katonai iratai. A negyedik csoportot a család történetére vonatkozó feljegyzések alkotják, az ötödiket a famíliához érkezett gyászjelentések, a hatodik csoportba Mayer Oszkár iskolai előmenetelével és az érettségi találkozók szervezésével kapcsolatos iratok tartoznak. A hetedik részegységet az úgynevezett „egyházi” iratok alkotják, amelyek a Mayer család és az evangélikus egyház viszonyát tükrözik. A nyolcadik csoportban a családtagok temetésével, 39