Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Dancsecz Mónika: Felvidéki magyar menekültek és áttelepültek Győr-Moson megyében
Az áttelepített felvidékiek panaszaikat Veres Péternek, az újjáépítési és közmunkaügyi miniszternek is elmondták, aki 1947. május 6-án látogatást tett a Mosonmagyaróvár környéki településeken. Sokan már azt is kérték elkeseredésükben, hogy máshol biztositsanak számukra otthont. A miniszter úr közölte velük, hogy innen nem mehetnek el, mert ez a végleges helyük. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a lakásokat felújítják, és egy mérnököt küld majd a munkálatok összehangolására.136 Ezek alapján a tervezett műszaki munkálatokat 1947. májusában kezdték el Kossányi Károly, az országos földhivatal mérnökének vezetésével,137 valamint hatvan helyi kőművessel, napszámossal, 138 s felvidéki menekült építőmesterekkel.139 A MAKB a munkálatokra 250 ezer forint segélyt utalt ki, amelyből építési anyagokat vásároltak.140 A kezdeti lelkesedés azonban nem tartott sokáig, hiszen 1947. május végétől egyre többen panaszkodtak a helyreállítási munkálatok lassúsága miatt, valamint továbbra is gondot okozott a kiutalt házak rossz állaga. Egy áttelepült meg is fogalmazta elégedetlenségét: „ ... nálunk például minden pillanatban attól kell tartani, hogy a házunk fala ledől és esetleg állatainkat és saját magunkat betemet... ”,4‘ A helyi sajtóban is olvashatunk olyan tudósításokat, amelyek szintén arról tanúskodnak, hogy a felújítási munkálatok nem úgy haladtak, ahogy szükséges lett volna:,,... Munkatársunk szerdán Mosonszolnokon járt, ahol megtekintette az építkezéseket. Ebben a községben május 20-án kezdték el a munkát. Azóta három hét telt el, de különösebb eredményt nem lehetett látni. Lebontottak 2 és fél házat, egykét ablakot kijavítottak és néhány helyen egy-két négyzetméternyi falat raktak be. A munka lassúságára jellemző, hogy egy három méteres tűzfalat 3 nap alatt húztak fel... ”'42 Ezért a házak lakhatóvá tételére, 1947. augusztusában a MAKB a szlovákiai áttelepült magyarok számára további 200 ezer forintot utalt ki. Ekkor Mosonszolnok községben huszonnégy, Mosonszentpéteren kilenc, Mosonszentjánoson pedig tizenkét otthont hoztak rendbe, illetve a három községben még tizenkét ház tatarozási munkálatai folytak. Ennek ellenére voltak olyan családok, akik továbbra is ablaktalan, ajtónélküli lakásokban éltek.143 Közben, 1947. júniusában a magyar és csehszlovák kormányok újabb 10 ezer család kölcsönös átköltöztetéséről állapodtak meg.144 Ennek keretében 1947. július 24. és augusztus elseje között 147 pozsonyligetfalusi145 család lépte át a határt Rajkánál és Oroszvárnál. Erről így tudósította olvasóit a Mosonmagyaróvári Barátság című hetilap: „Mint egy felbolygatott méhkas, olyan az oroszvári és a rajkai vasútállomás. Megkezdődött Ligetfaluból a magyarok áttelepítése. Az állomásokra egymás után érkeznek az áttelepítettek holmijaival megrakott tehergépkocsik. Odajárnak a szállításra várakozó vagonokhoz és megkezdődik a berakodás... Ezáltal gyorsan megürülnek az autók, telnek a vagonok is. Estére a vágányokon már indulásra készen állnak a szerelvények...Lázasan díszítik, virágozzákfel a vagonokat... ”.146 Közben a rajkaiak díszkaput állítottak fel, amelyre a következőket írták: „Isten hozott benneteket magyar testvéreink az új, demokratikus Magyarországra. ”'47 Este indultak el a szerelvények a 29 családdal Budapest környékére, ahol végleges elhelyezésükről gondoskodtak.148 A népcsere 1947 őszén folytatódott: először somorjaiakat telepítettek Rajkára, majd 1948. decemberéig további 87 szlovákiai magyar család érkezett a megyébe. Őket Mosonszolnok- ra, Mosonszentjánosra, Mosonszentpéterre, Levélre, illetve Rajkára irányították. Az egyik áttelepült 1947. október elsején panasszal fordult Rizy Lászlóhoz, mert szarvasmarháját Pécsre szállították: „1947. szeptember 29-én vagoníroztunk Dunaszerdahelyen, ahol 3 vagont kaptunk, 1 darab szarvasmarhát pedig/6 éves tehén tarka/ közös vagonba rakták 7 darab másik marhával. A vagon száma: 155 111. Szobra október 2-án reggel 1 órakor érkeztünk, ahol azt 149
