Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Áldozó István: Kísérlet az önálló repülőgép-szerelvény gyártás megteremtésére
azt is figyelembe vették, hogy az egyszerű termékből aránylag bonyolult műszert is elő lehessen állítani. A felszerelési ipar kiépítését két fázisban képzelték el. Első lépésként azt tűzték ki célul, hogy az összes felszerelés 25-30%-át gyártanák Magyarországon, majd erre alapozva ámyékipart építenének ki. Ez utóbbi törekvés pénzhiány miatt nem valósult meg. A német-magyar gazdasági megállapodás azt is tartalmazta, hogy a Magyarországon előállított termékek árai csak 10%-kal haladhatják meg a németországi árakat. Az egyezmény betartása azonban amúgy is nehézséget okozott. Németországban ugyanis árstopot rendeltek el, így ott inflációval nem kellett számolni, míg Magyarországon az infláció miatt nagyon megugrottak az árak. Ugyanakkor Németországban sem voltak egységesek az árak: egy-egy terméket a különböző cégek egymástól eltérő költségen állították elő. A magyar cégekkel megkötött szerződés során mindig a legalacsonyabb árból indultak ki. A szakértői elemzés még azt is taglalta, hogy Magyarországon az önálló felszerelési ipar megteremtését hátráltatja a szakember hiány.42 Az 1944. március 19.-i német megszállás merőben más helyzetet idézet elő a magyar fel- szerelési ipar megteremtésében. Az 1941-1944 közötti időszakában a német gyáraktól való függetlenedés megteremtése elsősorban a magyar állam és a magyar hadsereg érdeke volt. Az egyes szerelvénygyárak meghonosítását, működését, s a hadiipari komplexum kiépítését döntően a technikai feltételek, a pénzügyi lehetőségek, valamint a magyar hadsereg érdekei határozták meg. A német megszállást követően elsősorban a német gazdasági és katonai vezetés szorgalmazta a szerelvénygyártás további fejlesztését, s az átszervezéseket is döntően a németek érdekei határozták meg. Persze előtérbe kerültek a biztonsági szempontok is, hiszen az angolszász légierő egyre hevesebb bombatámadásai, valamint a front közeledte miatt az üzemeket lehetőség szerint a legjobban védett helyekre kellett telepíteni. A német megszállást követően elsődleges célként a forgattyústengely gyártásának központosítását tűzték ki. A hadiüzemeket ellenőrző német és magyar személyzet 1944. június 6-án látogatást tett a MA VÁG diósgyőri gyárában, ahol a termelésen túl a gyártó gépsorokat is szemrevételezték. Alig két héttel a gyárlátogatás után, 1944. június 17-én érvénybe lépett az a rendelet, amelyben a Repülőgép Ipari Kormánybiztos döntött a WM és a MÁVAG diósgyőri gyára forgattyústengely gyártó üzemének szervezeti egyesítésről, s a teljes tengely gyártó részleg Kőbányán való elhelyezéséről. A szakmunkások és a szerszámgépek költöztetését augusztus 10-én megkezdték, s augusztus 30.-ra az ingáztatás befejeződött.43 A német követelések sokszori irrealitását jelzi, hogy még ebben az időben is a termelés növelését tartották szem előtt. A zűrzavaros, sokszor áttekinthetetlen viszonyokra jó példa a Grätzin szivattyúk gyártásának az esete. A szivattyúk gyártásában némiképp fennakadásokat okozott, hogy a második világháború kitörése után Németországban az üzemanyagpumpa szerkezetében komoly változtatásokat hajtottak végre. A német megszállást követő zavaros viszonyok miatt azonban a módosított műszaki rajzok csak jókora késéssel érkeztek rendeltetési helyükre. A Dunai Repülőgépgyár személyzete ezért Syrek János repülőmémök századoshoz fordult, aki azonnal értesítette az Erich und Grätz gyárat. A tervrajzok június 7-én érkeztek Magyarországra, a gyártásban résztvevő gyárak azonban csak július 27-én láthatták a rajzokat.44 A tanulmányom további részében még arra szeretnék röviden kitérni, hogy a második világháború alatti időben a hadiipari termelésben résztvevő kis-és középüzemek térbeli elhelyezkedését megvizsgáljam. Nyilvánvaló, hogy az ország gazdasági adottságai, valamint a fő hadiüzem Budapesten való elhelyezkedése magával vonta, hogy a bedolgozó vállalatok elsősorban a fővárosban, valamint annak szűkebb környezetében tömörültek. Kivételt csupán 129
