Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VII. rész. 1941, kitört a szovjet elleni háború!
VII. rész 1941, kitört a háború! December másodikán hideg, zúzmarás reggelre ébredtünk. Sűrű köd ereszkedett, alig lehetett látni. De délre már a köd elszállt, gyönyörű napsütéses idő lett. Reggel Sztojkov Kálmán őrvezető és Molnár Pista, a trombitás - mi csak Dudinak hívtuk - ment ki az állomásra az újoncok elé. Ügy cserélték egymást, hogy egyik mindig kint volt az állomáson, várta a vonatot. Sztojkov őrvezető már 9 órakor megjött az előcsoporttal, nem voltak sokan, körülbelül húszán. Mi, akik bent voltunk a laktanyában, a lovakat járattuk, mert azoknak mindennap mozogni kellett. Mikor bejöttünk a jártatásból, az istálló sarkánál öt-hat újonc beszélgetett. Mindjárt megláttam a haveromat, bőrkabátban. Leugrottam a lóról és mondtam neki:- Várj egy kicsit, mindjárt jövök, csak a lovamat lenyergelem. Nyergelés után, azonnal kimentem hozzá. Kezet fogtam vele:- Szevasz Laci! O szakaszvezető úrnak szólított.- Mi van veled, hogy szakaszvezető úrnak szólítottál? Otthon haverok voltunk, de én úgy gondolom, hogy most is azok vagyunk.- Ezután a haverom megbátorodott. Akkor mondta el, éppen az előbb találkozott a közvetlen szomszédjával. Mikor üdvözölte: Szervusz Sanyi. Mi az hogy Sanyi? Talán szakaszvezető úr, nem? Aztán kérdeztem a haveromtól:- Nem egy alacsony fekete szakaszvezető volt?- De igen. - felelte.- Akkor már tudom, hogy ki volt - mondtam a nevét. Kovács Sanyi, banai. Abban az időben sokan úgy voltak odahaza, civilben, hogy senkinek se hívták. A katonaságnál kaptak egy krumplivirágot és mindjárt az Isten helyettesének érezték magukat. Még az elosztás előtt keresett egy karpaszományos, középtermetű, barna fiú, akkor divatos lengyel kabátot és vadászkalapot viselt. Csinos fiatalember volt, odajött hozzám az istállóba. Azt mondta nekem:- Weisz Ferenc, szakaszvezetőt keresem.- Én vagyok - feleltem neki és bemutatkozott.- Pázmány Péter vagyok, hoztam magának egy levelet. Mond ez magának valamit? Néztem a feladót: Hidasi László tanár.- Hogyne, tanárom volt. Nemcsak az elemiben, hanem az ipariban is. Az volt a levélben, hogy aki neked ezt átadja, a lányomnak a vőlegénye. Kérlek, amennyiben tudsz, légy oltalmára. Mindjárt mondtam neki, nyugodjon meg, nem lesz semmi baj, mert az Akadémiáról vannak itt még az önkéntes urakon kívül egynéhányan. Bizonyára ismeri őket.- Kik azok? Mindjárt soroltam a neveket, természetesen ismerte őket.- Majd én szólok Schneider Palinak, hogy vegyen ide a mi szakaszunkhoz. 69
