Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VI. rész. Újra otthon
megtelefonálta az eseményeket. A százados megdicsért, hogy jól csináltam. Másnap a szénelosztónál teljesítettünk szolgálatot. Reggel hatóra tájban még sötét volt. Semsei Laci tizedes - előtte pár nappal léptették elő - jött be az őrségre. Szólt:- Légy szíves gyere ki!- Miért mi baj van?- Itt nem messze két nő üt-ver egy férfit a cipő sarkával. - mondta a Laci. Kimentem, láttam, hogy 80-100 méterre ott püföltek egy férfit. Közben mondták neki:- Nesze, te piszkos munkásnyúzó! Közben a cipősarok kopogott a fején. Mikor odamentem, odaszóltam:- Mit csinálnak? Akkor már csupa vér volt a feje.- Mit csinálnak maguk hölgyeim? - kérdeztem tőlük.- Agyonverjük ezt a piszkos gazembert, mert mást nem csinál, csak a munkást hajtja és nyúzza.- Hagyják már abba! - mondtam nekik. Nem látják, hogy csupa vér, de még a ruhája is?- Agyon kell ütni ezt a mocskos gazembert! Az meg csak könyörgött, hogy ne bántsák. Többször megismételte: nem vagyok bűnös. Nekem is van családom. Alig tudtuk megmenteni. Ha egy eldugott helyen lett volna, talán agyonverik. A tűzoltószertári felvonulás után, több tüntetést nem szerveztek, hanem meglestek néhány bányavezetőt és azokat bizony az asszonyok jól helyben hagyták, mert kivétel nélkül mind kórházba kerültek. A civilek a katonákat nem bántották, csak azokat akik durváskodtak. De a csendőröket, ha kettesével portyáztak, bizony sokszor megtámadták. Nyolcat is kórházba küldtek. Éjjeli szolgálatot mindig katonák teljesítettek. Három hét után minden csapattest bevonult a laktanyába, egyedül a mi századunk maradt még a városban, egészen november végéig. A bányászok akkor vették fel a munkát. A bányatröszt nem tudott a munkásvezetőkkel megegyezni. Nekünk jól jött a sztrájk, mert a tröszt fizette a napidíjat. Mindenkinek annyit fizetett, amennyi a napidíja volt. Tíz napra így napi tíz pengőt kaptam a zsoldon kívül, ez 1940-ben még nem volt kevés. 25 napig voltunk ott, így kaptam 250 pengőt. Aki nem herdálta el, az bizony tetőtől- talpig felöltözött, nem is akármilyen ócska ruházattal. A szolgálat sem volt megerőltető. Délelőtt a század egyik fele, délután a másik fele volt szolgálatban. Ilyenkor körbejártuk a várost. Egyik nap, éppen indulni akartunk, amikor Forisek Lajos lebukott a lóról és meghalt. Fiatalember volt, 26 éves. Elvittük a temetőbe és felravataloztuk. Értesítettük a szüleit, de a temetésen senki sem jelent meg. Ezért a bajtársak, a század szépen elbúcsúztatta. Lamos százados tartotta a búcsúztatót, de a szakasz parancsnoka is mondott búcsúbeszédet. A temetésen a civil lakosságból is sokan megjelentek. Azt is megígérték, hogy a sírját nem fogják elhanyagolni. A temetés végén díszlövés is elhangzott, ami egy honvédnek kijár. November 28-án kaptuk a parancsot, hogy visszamegyünk a laktanyába. Felnyergeltük a lovainkat és megindultunk a Komárom felé vezető országúton. Este volt már, amikor megérkeztünk a laktanyába. Megvacsoráztunk, ilyenkor mindig egy tál étel volt. Most is babgulyás, mint máskor. Még a számban van az íze, olyan finomakat szoktak főzni. Csak mindig a merőkanállal volt a baj, mert kicsi volt, csak 6 deciliteres. Most is ettünk volna többet is, csak már nem volt. 67
