Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IV. rész. Hazatérés Kárpátaljáról
- Lóról és pihenj! Nálunk ez úgy ment, hogy csináltunk egy „jobbraátot” és háromszor megveregettük a ló nyakát. Aztán csináltunk egy „balraátot” és úgy álltunk „pihenjben”. Ameddig a pihenő tartott, a vezérezredes megint kérdéseket tett fel. Például azt kérdezte tőlem, hogyan rohamoznám meg a gyalogságot, a tüzérséget és a lovasságot. Elmondtam, hogy a gyalogságot sűrű csatárláncban, például rajvonalban, a tüzérséget lépcső alakban, mindig attól függően, hogy a roham merre irányul. A lovasságot pedig mindig ékalakban. A vezérezredes megköszönte a gyakorlatot és a feleletet. Kezet fogott velem, pedig ez abban az időben, nagy megtiszteltetésnek számított. Majdnem nem mertem a kezemet kézfogásra nyújtani. Még a lábaim is remegtek. Észre is vette, de csak annyit mondott: fiam, ne izguljon! Utána odament a tisztekhez, az alezredessel, Himó- dival két kézzel fogott kezet és azt mondta:- Alezredes úr, önök valósággal tanárokat nevelnek. Azután minden tiszttel kezet fogott és gratulált nekik. Mindenkinek külön-külön. Közben eltelt a 25 perces pihenés és én vigyázzt vezényeltem. Mindenki odaállt a lova mellé. Utána lóra és az iskola kettesével megindult a laktanyába nótaszóval. A vezérezredes a tisztek társaságában lovagolt. A gyakorlat befejeződött. A bevonulás már nem érdekelte. A bevonulás úgy történt, mint máskor. Közben az iskolatársaim egymás után gratuláltak. Viszont a tisztesek, akik velünk voltak, mind hallgattak, azok irigységgel voltak irántam. Egyedül az a Béres Károly őrmester jött hozzánk gratulálni, aki Kocsatovkán elesett. Délután illetve ebéd után itatás, utána két órára mindenkinek a tanterembe kellett menni. Mindenki nyugodt volt, csak én voltam ideges. Mert bizony attól féltem, hogy belesülök. Két órára mindenki a tanteremben volt, elfoglalta a helyét és várt. Megint Berczeli Imre jött fogadni a vezérkart. Pontosan két órakor megérkeztek. Eljött a vezérezredes, mellette az alezredes és mögöttük az iskola tisztjei. Lamos főhadnagy igen nagyon rám nézett, hiszen az ő tantárgyából tartottam előadást. Berczeli Imre hadapród jelentette a létszámot, a foglalkozást, és az előadót. Most lett igazán melegem, amikor jelentette a nevem. Először is azzal kezdtem, hogy a felderítésnek mi a lényege. Az ellenség megközelítése, megfigyelése és a helyzet pontos jelentése a főcsapatnak. Azután tértem rá az egyes feladatok végrehajtására, amit a táblán is illusztráltam. Közben remegtem belsőleg, mint a kocsonya, mert a vezérezredes állandóan ott volt mellettem. Letelt az ötven perc és a vezérezredes parancsot adott a szünetre. Magamtól nem mertem megadni. A vezérezredes megköszönte az előadást és gratulált, de csak úgy szóban. Ezzel a délutáni foglalkozásnak vége lett. Közben kaptam a parancsot Lamos főhadnagytól, hogy fél négyre sorakozó. Nem sok idő volt, fél négyre az egész iskola felsorakozott. De most Lamos főhadnagy jelentett. Jelentés után a vezérezredes tartott olyan 15 perces beszédet. Többek között elmondta, ahol ilyen egységparancsnokokat nevelnek, mint a mai előadó, ott büszkék lehetnek a tanárok. Bizonyára, ha szükség lesz rá, a valóságban is alkalmazni tudják a tanultakat. Természetesen még többet is mondott, megdicsérte az iskola tanárait és kitartást kívánt nekik, hogy a jövőben is ilyen tudású egységparancsnokokat neveljenek. Végezetül pedig a gyakorlatvezetőnek és az előadónak 14 nap szabadságot javasolt, amit meg is kaptam. Már aznap nem tudtam hazamenni, nagyon későn volt vonatom. így a szabadságos levelemet másnap reggel 8 órától írattam meg. Reggelre belázasodtam és feliratkoztam gyengélke30
