Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XII. rész - Visszavonulóban
- Azonnal menjenek vissza, ahonnét elindultak! Addig menjenek, amíg a harckocsikat meg nem találják, és ott jelentkezzenek Ákonc zászlós úrnál. Jelentettem az őrnagynak, hogy az emberek nagyon fáradtak, éhesek, mert ma még senki egy falatot nem evett.- Hogy nem adtak élelmet, az nem meghatározó. Mindjárt szólok, és kapnak élelmet holnapra is, de visszamennek oda, ahonnét elindultak! Mikor kimentem, alig tudtam az embereket lecsillapítani. Aztán felvételeztünk, megvacsoráztunk és elindultunk, 12 kilométert kellett még megtenni. Másnap megtaláltuk Ákonc zászlóst és a páncélosokat is. Eligazított bennünket és megmutatta azt a hidat, amit nekünk kellett védeni. Rendes fahíd volt, 25 tonna teherbírással, a Szejm folyón. A támadási irány észak felől volt, ott a híd mellett jobbról, és balról védelemre rendezkedtünk be. Pár napig voltunk a folyó partján védelemben, tőlünk távolabb többször hallottunk harci zajt, de nálunk nyugalom volt. Ügy emlékszem a negyedik napon, délután jött a parancs, hogy be kell vonulni a századhoz, mert a partizánok és a német kozákok felhúzódtak Fehéroroszországba és a csapattestek visszamennek a kiindulási helyükre. így mi is egyesültünk a századdal és két nap után elfoglaltuk a régi szállásunkat Verkijovkán. A partizán vadászatot aránylag nagyon kevés veszteséggel megúsztuk. A faluban, az őrségen és a napi járőrözésen kívül nem csináltunk semmit. Megismerkedtem egy családdal, és ha nem voltam szolgálatban, mindig hozzájuk mentem. A családban volt egy igen csinos tanítónő, szerettem vele és a családdal beszélgetni. Volt mikor csak később mentem haza a szállásra. Ott mindig tudták, hogy hol vagyok. Egyik napon a Puszta szakaszvezető volt szolgálatban. Ezen a napon is későn mentem haza a szállásra, Puszta szakaszvezető ellenőrizte, hogy otthon vagyok-e. Nem talált otthon, így kihallgatásra rendelt. Kezemben volt a lovagló vesszőm, szépen ki volt faragva (én faragtam mikor ráértem), és ezzel a lovagló pálcával elkezdtem agyba-főbe verni. Addig ütöttem, amíg az a pálca darabokra nem törött ott, a szakaszom előtt. A szakasz csak nézett. Mondtam neki:- Te akarsz kihallgatásra rendelni engem? Te, aki elszedted a legénység pálinkáját, egy csomó pénzt felszedtél az újoncoktól és nem adtad vissza? Azért jöttél ki a frontra, hogy az adósságodat ne kelljen megadni! Te nekem nem parancsolsz, azt vedd tudomásul! Én nem fogadlak el semmilyen parancsnoknak, a Hetesi hadnaggyal együtt! Végeztem! Most már elmehetsz panaszra, ahová akarsz! Rendelj kihallgatásra! El is ment. 11 órakor jött a napos, hogy menjek kihallgatásra. Odamentem, de csak annyit mondtam:- Őrnagy úr a kihallgatáson megjelentem! Azt kérdezte tőlem az őrnagy:- Miért verte meg a Puszta szakaszvezetőt?- Azért őrnagy úr, mert most leróttam az adósságot. Ez az ellentét köztünk a Puszta szakaszvezetővel nem most kezdődött, hanem még akkor, mikor iskolán voltunk. Irigyelte, hogy az én előmenetelem jobb, mint az övé, pedig ő akkor már címzetes tizedes volt, én pedig csak honvéd. A frontra azért jött ki, hogy tartozását ne kelljen visszafizetni. Őrnagy úr, ne tessék haragudni, én az ilyen embereket, nem fogadom el helyettesnek, akármilyen rendfokozata van!- De maga megverte! 191
