Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XII. rész - A hadtest parancsnokunk elbúcsúzik a katonáitól!
10-12°, de az már elviselhetőbb volt. Itt, ha valakinek gyengébb fagyása volt, azt gyógyították. Nekem is a sarkam, a talpszélem, a lábam ujjai csupa kék színű volt, mert a mi bőrcsizmánk, nem az orosz télre készült. Meleg kapcát vagy harisnyát nem nagyon tudtunk belehúzni. Igen kevés ember volt, akinek nem volt valamilyen fagyása. Volt akinek a keze vagy a füle, vagy mind a kettő le volt fagyva. Nem megfagyva, hanem teljesen le volt fagyva, be voltak pólyázva, és ezekkel az emberekkel harcoltattak! Február 28-ig voltunk Hutor Mihajlovszkiban, itt azért egy kicsit úgymond megpihentünk. 28-án 11 órakor kaptuk a parancsot, hogy a huszárszázadnak kell menni Rudnyára, és a 46. gyalogezred parancsnokságán kell jelentkezni. Ezekben a napokban rendkívül megenyhült az idő, szinte folyt a hóié. Majd 12 órakor jött egy másik parancs, hogy egy huszárszakasz azonnal induljon Krasicskára, és ott jelentkezzen a 38. gyalogezrednél. Platti őrnagy gyorsan összehívta a szakaszparancsnokokat és a helyetteseket megbeszélésre, hogy kinek a szakasza menjen Krasicskára, és melyik szakasz legyen az utóvéd. Sorsot húztunk, bár senki nem tudta, hogy milyen sors vár az egyikre, és milyen a másikra. A Krasicskára való menetet Ákonc Rezső zászlós húzta, az utóvéd feladatot pedig Hetesi hadnagy, a mi második szakaszunkkal. Ákoncék megebédeltek, felnyergeltek és elindultak. Alig múlt el 12 óra. Közben már a század is pakolt. Krasicska körülbelül 20-25 kilométerre Rudnya pedig jó 40 kilométer távolságra volt Hutor Mihajlovszkitól. Mivel indulás előtt pár napig enyhe idő volt, az őrnagy leszedette a szántalpakat a kocsikról. Mi azt a parancsot kaptuk, hogy a század után fél órával induljon az utóvéd. Az égbolt kelet felől már ekkor kezdett beborulni. Mire azon a hosszú Jurilovkán végigmentünk, már a hó is elkezdett szálingózni, de minket ez különösebben nem zavart. Ahogy Krácován Veráékhoz értünk, szóltam Török Sanyi tizedesnek:- Én bemegyek a Verától elbúcsúzni.-jól van, csak menj! Mond meg neki, hogy csókolom! Vera nagyon csinos, szőke lány volt. Ismerte jól a Sanyit és még 1942-ben nagyon sokat segítettem nekik, amikor a harcok alatt a házuk összedőlt. Vera már sejtette, hogy elmegyünk, és többet nem találkozunk. Látta, amikor a század elvonult a házuk előtt, ő az ablakból figyelte. Mondta is, hogy engem nem látott a században. Nagyon könyörgött, hogy maradjak, ha az oroszok ideérnek, ő engem megvéd, nem fognak bántani. Vera nagyon tájékozott volt a hadi helyzetről. Tudta mi történt a Donnál, és mi történt Sztálingrádnál. Azt is megmondta, hogy most hol áll a front. Kérdeztem tőle:- Te ezt honnét tudod?- Mi Moszkvával érintkezésben vagyunk. Akkor tudtam meg, hogy Vera komszomol partizán. Meg is kérdezte:- De azért Fétyke nem haragszol rám, ugye?- Dehogy haragszom - feleltem, ti senkit nem bántottatok. Mi kizárólag csak a németekre haragszunk.- Azt is megmondom neked Fétyke, hogy a front most hol áll. Szevszk és Putyivil környékén és legkésőbb 10 nap múlva itt lesznek a mi katonáink.- Vera, te ezt mind honnét tudod? - kérdeztem.- Moszkva nekünk mindent bemond a rádión. 166
