Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XI. rész. A harcok sűrűjében
ik. Mondtam nekik:- Ha nem mondjátok meg, akkor mind a ketten agyon lesztek lőve! A két orosz kezdte magyarázni, hogy merre vannak a többiek. A falu nevét nem tudták megmondani, mert őket csak tegnap hozták ide. Mindjárt tudtam, hogy Krasicska felől jöttek.- Sokan vagytok? - kérdeztem.- Két zászlóalj - felelték. (Azt hozzáteszem, hogy az orosz zászlóaljak és a hadosztályok is kisebb létszámúak voltak. A magyar hadosztályok 10-12000 ezer embert számláltak, az orosz hadosztályok csak 6-8000 ezer embert. Fegyverzettel sokkal jobban fel voltak szerelve, náluk rengeteg volt a gyorstüzelő és a nehézfegyver. Az oroszoknál a lovasság is fel volt szerelve aknavetővel és páncélelhárító fegyverekkel. Nekünk golyószórón és géppisztolyon kívül csak karabélyunk volt. Géppisztoly is csak kettő volt egy rajban. Arról meg nem is lehet beszélni, hogy élő erőben hányszoros túlerőben voltak. Itt Lukasevkánál is háromszoros túlerővel vette fel a harcot a gyalogszázad. Szerencsénk volt, mert tíz óra tájban a köd felszállt, a látási viszonyok jobbak lettek. Most már csak ügetésben és lépésben mentünk, többször megálltunk tájékozódni. A fegyverek ropogásáról is meg tudtuk különböztetni, hogy melyik magyar, melyik orosz. Egy pillanatra megálltunk, és Török tizedessel előrementünk távcsővel tájékozódni. Láttuk ám, hogy Lukasevká előtt a horhosban jönnek az oroszok, mint a tehéncsorda. Gyorsan visszavágtáztunk, a lovainkat az erdőben elrejtettük, mi pedig előrementünk tüzelőállást foglalni. Már jó közel voltak, talán 400 méterre, amikor azt mondja Dudás Pista, aki az orosz golyószórót magához vette:- Na most visszaadjuk nekik, az övökét! Ezzel a Dudás Pista meghúzta a ravaszt, de megszólalt a két magyar golyószóró is. Volt pánik. Húzkodták a sebesültjeiket, meg a halottjaikat. Az oroszok gyorsan át akartak menni a horhos másik felére a dombélen, de mi is tüzelőállást változtattunk, és nem hagytuk őket megállni. Azt gondolták, hogy a fene tudja hányán lehetünk. A faluban is folyt a harc. Bors őrvezetőnek eszébe jutott, hogy lóra ülteti a raját, és megelőzi az oroszokat az erdőben. Annyira megközelítették őket, csak úgy, mint a moziban a cowboyok, a ló hátáról elkezdtek lőni rájuk. Leadtak egy-két sorozatot, aztán továbbvágtáztak. Mire az oroszok magukhoz tértek már megint máshol voltak. Mi is lóra akartunk ülni, de meggondoltuk magunkat és a falu felé vettük az irányt. A kertek felől mentünk, nem az úton. Ahogy az utcába értünk, összetalálkoztunk két gyalogossal. Az egyik halászi volt, a másikat nem ismertem. Neuberger Feri bácsi 13 évvel volt idősebb, mint én. Mindjárt megkérdeztük tőle:- Hol van a Győrfi Bengyel főhadnagy?- Valahol a falu közepén megtalálják, ott ahol a legjobban ropognak a fegyverek - mondta.- Hát maguk mit csinálnak itt ketten?- Ide küldtek bennünket biztosítani.- Kettőt?- Nem. Hatan voltunk, de egy meghalt, három pedig megsebesült. A főhadnagy is kétszer megsebesült, de tovább harcol. Nagy veszteségek árán, de a támadásokat visszaverték. Mi két embert otthagytunk a gyalogosok erősítésére, aztán a rajnak az egyik fele az utcában, a másik a kertben nyomult előre, még csak sebesültünk sem volt idáig. Mi is úgy tettünk, mint az oroszok. Hatalmas tüzet csináltunk, oldalba támadtuk őket. Elég szívósak voltak, csak 153
