Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
X. rész. 1942 júliusától
tóttá be. Később nekem ezzel a hadnaggyal rengeteg nézeteltérésem volt. Ahogy a szabadságról visszaértem, rögtön jelentkeztem Schneider Palinál. Azt mondta:- Ne haragudj, de neked most nem tudok beosztást adni, mert az őrnagy úr azt mondta, hogy terve van veled.- De nekem az őrnagy úr egy szót sem szólt, mikor megjöttem! Különben továbbra is az első szakasznál maradtam, csak nem volt semmi beosztásom. Mire szabadságról megjöttem, addigra az őrnagy egy másik szakaszvezetőt tett a helyemre. Még fegyverem sem volt, különben nem sokat zavart, mert így nem teljesítettem szolgálatot. Rilszkben már úgysem sokáig maradtunk. Augusztus 18-án éjjel 2 órakor volt a riadó, és 4 órakor indultunk Hutor Mihajlovszkiba. Borzasztó meleg volt, még ott a városban vettünk vizet, a lovakat megitattuk. De 8 órakor már senkinek nem volt egy korty vize sem, és az útvonalon sehol nem találtunk vizet. Délben megálltunk ebédezni de senki még elő sem vette a konzervet, csak a kulacs száját csorgatta. A lovak egy szem abrakot nem ettek, lógatták a fejüket a szomjúságtól. Hat óra tájban értünk egy faluba. Megjegyzem, délután egész úton gyalog mentünk, hogy a szomjas lovakat kíméljük. Itt volt víz, de nem lehetett inni, mert a falu tele volt flektifusszossal. Minden házban feküdt valaki, de volt ahol kettő is. A falu mellett a dombon egy kápolna állt, körülötte rét. Körülnéztem és találtam egy kanális völgyet. Arra gondoltam, ha itt elkezdenék ásni, biztosan találnék vizet. Visszamentem a lovamhoz a gyalogsági ásóért, és a kiszáradt kanálisban ásni kezdtem. A gondolatom nem csalt, alig ástam térdig máris vizet találtam. Könnyű volt ásni mert homokos volt a talaj. Mikor már annyi volt a víz, hogy a lapátot csak lazításra tudtam használni, akkor a katonacsészémmel mertem ki a homokot. Mikor a víz jó 70 centiméter volt, kicsit vártam, hogy leülepedjen és úgy teleittam magam, hogy majd elrepedtem, de még mindig nem volt elég. Megtöltöttem a kulacsomat, meg a csészémet is megmerítettem, és odavittem Schneider Palinak meg Pázmány Péternek. Mondtam nekik:- Hoztam vizet! Nem olyan tiszta, de a szomjúságot oltani nagyon príma. Meg is itták egy szuszra mind a ketten, csak azután kérdezték:- Honnét hoztad?- Innen a völgyből - feleltem nekik.- Ott nincs víz! - mondták.- De van, mert én ástam egy kutat. Közben szóltam a rajparancsnokoknak, hogy rajonként menjenek és igyanak. A mi szakaszunknak szerencséje volt, mert mire a többiek észrevették, addigra már mindenki ivott. Mikor Platti őrnagy megtudta, azonnal leállított mindent, és elrendelte :- A konyhát meg a lovakat ellátni vízzel! Az én kutam, hiába szélesítettük meg, 5-6 veder víznél nem termelt többet. Mondtam az őrnagynak:- így reggelig sem jut mindenki vízhez. Az lesz a legjobb, ha 50 méter távolságra minden szakasz ás magának egy kutat. Rögtön ki is adta a parancsot a kútásásra. Mikor annyira kimertük, hogy már nem lehetett vizet merni, mindig mélyítettünk rajta. így is reggel lett mire minden ember és ló vízhez jutott. Majd összegyúrták az embert azok a szegény lovak, mikor megérezték a vizet. Nem is lehetett, 144
