Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
Tüzet raktunk alája, egy mindig keverte, nehogy lesüljön. A többi a tüzet körülülte, természetesen nem fért mindenki oda. Egyszer csak a csajka elrepült a konzerwel együtt. Meglepődtünk, hogy mi a fene történt, mikor a csajkát felvettük, láttuk, hogy lyukas. Draxler Jancsi elkiáltotta magát:- Ott vannak a temetőben! Onnét lőttek, még néhány lövést leadtak, majd lóra ültek és elvágtáztak Zsikov felé. Mi, akik már nem kevés harci tapasztalattal rendelkeztünk, ló nélkül akartuk őket elfogni. Azok pedig elvágtáztak, csak hatan voltak összesen. Mikor vágtáztak, integettek a zsebkendővel. Gondolom magukban azt gondolták: le vagytok magyarok sz...-va. Hiába lőttük őket, egyet sem sikerült eltalálni. El tudtak menekülni, minket pedig jól megvicceltek. Mi azért megreggeliztünk, jót nevettünk az ügyetlenségünkön. Közben a zászlóalj és a század megütközött az oroszokkal, mert a harci zaj azt jelezte. Otthagytuk Krasicskát, nekem a zászlós térképen megmutatta, hogy hol kell haladnunk, hogy a zászlóaljat biztosítani tudjuk. Nekünk egy kicsivel előbbre kellett volna lennünk, de mi eléggé lemaradtunk, bár lóháton hamar behoztuk. Az utunk nem volt veszélytelen, mert egy erdőben vezetett. Még mondtam is Schneider Palinak, hogy nekem ezek az erdei feladatok nem nagyon tetszenek.- És miért? - kérdezte tőlem.- Azért, mert ezek beláthatatlanok és veszélyesek. Talán két és fél vagy három kilométert mentünk az erdőben. A lóról leszálltunk, mert nem mehettünk gyorsabban, mint a gyalogság. Egyszer csak a terepkutatók integetnek, hogy menjünk előre. Mondom a Palinak, gyere menjünk, mert valamit észleltek. A szakaszt leállítottuk és kiadtuk a parancsot, hogy az erdei útról húzódjanak félre. Mi pedig előre mentünk a terepkutatókig, akkor már nem sokat kellett magyarázni. Már jól lehetett látni, hogy egy lovascsapat közeledik. Mondom a Palinak:- Most mit csinálsz? Tiéd a döntés, te vagy a parancsnok!- Azt mondta:- Menjünk vissza a szakaszig, rejtőzzünk el az út két oldalán az erdőben és csaljuk be őket.- Pável (mert legtöbbször így hívtam), igazad van! Te egy igazi frontharcos vagy! A rejtőzés nagyon jól sikerült, csak Horváth Miska meg a Szabó Bálint nem tudtak az idegeiknek parancsolni, és idő előtt meghúzták a golyószóró ravaszát. A kozákok köpenyeiket ledobálva bevágtáztak az erdő sűrűjébe. Oda már nem mentünk utánuk. Közben a 46-osok erősen támadták Golubovkát. Az erdőben nem sokat tudtunk az egészről, mert nem láttuk, hogy mi történt, kizárólag a harci zajokból következtettünk, hogy a zászlóalj merre haladt. Gondolom, hogy a küzdelem erős volt, mert az aknavetők és a géppuskák szakadatlanul szóltak. Délután megjelent négy orosz Sturm ovik, amelyek elkezdték a magyar vonal géppuskázását. Olyan alacsonyan repültek, hogy amikor ott az erdőben hanyatt fekve lőttük őket karabéllyal és golyószóróval, láttuk, amikor az iker géppuskát ránk irányították. A fák koronája csak úgy ropogott a lövedékektől. Nem tartott sokáig, még egy óra hosszat sem, de hatásos volt, mert a gyalogságunk teljesen sík terepen támadott. Ha a repülők nem jönnek, akkor Golubovka magyar kézre kerül. Négy vagy öt óra tájban megkezdődött a visszavonulás. A repülők nagy veszteséget okoztak. 120
