Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
IX. rész. 1942. január. Jelinói erdő
elégedve. Éjjel ott aludt velünk a szobában, csak rajtam kívül senkivel sem tudott társalogni, mert senki sem tudott oroszul. Másnap, amikor reggelizni mentünk, a szakaszparancsnokok már mind ott voltak. Üdvözöltük egymást, utána Berczeli odahívott magához.- Csak azt akarom mondani, hogy tegnap reggel amikor ide értünk, akkor tudtam meg, hogy te is hiányzol. Az egész századot aggodalom töltötte el. Mindjárt jelentettem a főhadnagy úrnak. Akkor talán 80 százalék remény van, hogy megjönnek — válaszolta a főhadnagy -, mert már két eset volt, amikor meghozta a többieket. Én is bíztam benned. Közben kiadta a parancsot, hogy reggeli után nyergelünk és megyünk Gorodnyára. Megint a mi szakaszunk volt az utóvéd. A hó elég nagy volt, de mégis jobb volt az utunk, mert nem fújt a szél. Délután öt óra tájban értünk Gorodnyára. Az egész század lehangolódott, amikor a halottas szánkót meglátta. De amíg mi távol voltunk Gorodnyától, az idő itt sem telt el eseménytelenül. A várost megszállta a német biztonsági szolgálat, és a zsidókat a policájokkal karöltve összeszedték. A börtön udvarán lőtték agyon őket, még a csecsemőket is. Az volt a legborzasztóbb, hogy a hullákat takaratlanul hagyták egy gödörben. Mert a németek a tisztogatás után elmentek, csak a milícisták maradtak a városban, azok pedig nem sokat törődtek vele, mert állandóan részegek voltak. Az volt a szerencse, hogy átlagban -25-30 fok volt. Csak akkor takarták be őket, amikor a mi századparancsnokunk erélyesen fellépett. Közben a századnál is készülődtünk a temetésre. A koporsókat elkészítettük, igaz csak egyszerű deszkakoporsók voltak, Szemfedélként pedig a katonaköpeny szolgált. Vendég Jánosnak az egyik lábát le kellett fűrészelni, mert amikor elesett a lába fel volt húzódva és úgy maradt és csak így tudtuk a koporsóba beletenni. A sírgödröket is nehéz volt megásni, mert a talaj egy méterre meg volt fagyva. A város közepén egy parkosított területen helyeztük őket örök nyugalomra. A búcsúztatót Pál Antal főhadnagy tartotta, ami után Oberling Imrét szakaszvezetőnek, Oláh Imrét tizedessé, Vendég Jánost és Kmetti Györgyöt őrvezetővé léptették elő. Oberling Imre nagy ezüst, Oláh Imre, Vendég János és Kmetti György kis ezüst vitézségi érmét kaptak. De az életükkel fizettek érte. A századparancsnok után Toszt főhadnagy méltatta a harcok alatt tanúsított hősies helytállásukat. Végezetül Moharos Jóska és Bagoly Csöpi mondtak búcsúbeszédet, mert ők voltak a közvetlen parancsnokok. A búcsúztató után eldördültek a díszlövések. Alig fél év múlva Moharos Jóskának is mondtak búcsúztatót, de már Gorodnyától jóval messzebb. 1942 januári előnyomulás Kurszk vonaláig Ügy január derekán hoztak egy teherautó báránybéléses mellényt, meg egyujjas kesztyűt. Nem jutott mindenkinek, így a negyven éven felüliek nem kaptak téli ruhát, csak a fiatalok. A századból az idősebbeket ott fogták tavaszig Gorodnyán. Portyáztak, és ha kellett részt vettek kisebb partizán vadászaton. Akinek pedig jutott téli felszerelés, azokból összeállítottak egy jó erős félszázadot. Január 28-ig maradtunk Gorodnyán. Mielőtt elindultunk volna, mindennap egy-egy szakasz ment járőrbe. Ügy 20-a körül, este 9 órakor Pál Antal főhadnagy hívatott, hogy azonnal menjek. Nem tudtam elgondolni, hogy mit akar. Mikor jelentkeztem, azt a parancsot kaptam, hogy két rajjal - a falunak a nevét már nem tudom - azonnal menjek el, mert a partizánok betörtek. A falu Gorodnyától körülbelül 8 kilométerre volt és állapítsam meg, hogy mi történt. A milicisták kérték a segítséget. A hó jó nagy pelyhekben esett, és én akkor pontosan megfáztam, 39 fokos lázam volt. Mondtam a főhadnagynak:- Nem tudom a feladatot elvégezni, mert magas lázam van. 107
