Göcsei Imre: A szögesdrót mögött. Egy hadifogoly naplójából - Kisalföldi Szemle 1. (Győr, 2001)
Szökés
ülni. Lassan, óvatosan haladtunk az úton, mert majdnem beleszaladtunk egy angol járőrbe. A katonák ránk kiabáltak, de mi eltűntünk az erdőben. Néhány lövést leadtak, majd továbbmentek. Mi meg az erdőben, az erdő szélén, az úttal párhuzamosan mentünk. Közbe - közbe kinéztünk az erdőből, hogy valóban az út mellett maradjunk. Hideg volt, fagyott, de nem éreztük. Izzadtunk a belső feszültségtől és izgalomtól. Végre elértük Eselheide falut. Az út rajta vezetett keresztül. Bemenni nem mertünk, mert tele volt angollal és szörnyen ugattak a kutyák. Nagyon óvatosan megkerültük a falut, a település végénél megkerestük az utat és mellette mentünk tovább. Végre megtaláltuk a vasúti síneket. A vágányok közelében egy kis erdőben leterítettünk egy kis pokrócot, lefeküdtünk, egy másikkal betakaróztunk, de az izgalomtól aludni nem tudtunk. Egy órás mozdulatlanság után felkeltünk és körülnéztünk. Kerestük a höfel- riegei állomást. Csak üres helyét találtuk, mert szétbombázták. A síneket rendbehozták, de sehol sincs az állomás épülete. Hol keressük a jegypénztárt: Jegy nélkül felszállni nem lehet, mert azonnal felismernek bennünket, a szökevényeket.- Meg kell keresni az állomást!- Te tudsz a legjobban németül, keresd meg! Elindultam a sötét, sáros utcán. Egy ember jön szembe velem. Rámdörmög: - Morgen! - Én is visszadörmögök: - Morgen! Jön egy másik férfi is. Ő is köszön, én pedig visszaköszönök. Bizonyos távolságban követem a két embert. Eltűnnek egy épületben. Ellenkező irányból is érkezik egy férfi. Ő is bemegy az előbbi ajtón. Talán itt van az ideiglenes állomás, ahol jegyet lehet váltani. A torkomban ver a szívem, amikor határozott mozdulattal nyitom az ajtót. Soha szebb zenét nem hallottam, mint most a jegyek pecsételését. Most már nincs kétség, jó helyen járok. Álmos hangon bedörmögöm a pénztárablakon: - Dreimal Paderborn! - Újabb pecsételés, megkapom a jegyeket, fizetek. Körülnézek. Néhány álmos ember üldögél a padokon, várják a vonatot, hogy munkába menjenek. Mikor a többiek is mozogni kezdenek, én is elhagyom az épületet és kimegyek a sínekhez, ahol barátaim már izgatottan vártak. 59
