Losonczy Tóth Árpád: Egy boldog mennyasszony levelei. Meszlényi Terézia és Tanárky Auguszta levelezése - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 13/2008 (Győr, 2008)

3. Pest, 1841. január 7. Meszlényi Teréz Tanárky Augusztának beszámol az esküvői készülődésekről

annyién ily rövid idö alatt azt hordatják. Már az egísz ország tudja, csak tán nyomorú győriek nem, vagy ők tán olvasni sem merik. Itt az embereken Hírlap kórság van, az kávéházokban nígyesível hordat­ják, meg se lehet soha hozzá jutni. Ez igen sok jövödelmet ígér Lajos­nak, 477 azon kül minden kinek csak baja nagyobb van, mind hozzá jő. Ő níha ugy elvan foglalva, hogy csak pillanatra jutok hozzá, de azt mondja a kedves, hogy az neki boldogság másokon segitni. Most vagy nolc nap Deák Pesten volt, 478 és mindig Lajosnál. Én is találkoztam vele. O oly mondhatlan szípen köszöntött, és meg kírt, hogy leg kedvesb barátját boldogítsam úgy, mint ő azt érdemli, és Lajost könnyes szemmel szorította magához. Deák igen kedves em­ber. Jövő tílet égiszen itt tölti; már előre örülök rá. De kedvesem, már megint rosszul írzem magam. Azért Isten veled és áldása Terezkédnek a tehetséges ellenzéki politikus úgysem fog a politikától távol tartva magát, a háttérbe húzódni. Ha már úgysem lehet teljesen elnémítani, legalább a sajtócenzúra révén, korlátok közé kell szorítani tehetséges írói tollát. A lap létezése úgyis a hatalom kényétől függ, s nehezen hihető, hogy a családalapítás előtt álló Kossuth könnyedén kockáztatná nehezen megszerzett létbiztonságát. Kossuth visszaemlékezése szerint december 28-án vagy 29-én kereste föl lakásán Landerer azzal a kéréssel, hogy elvállalná-e a megindítandó Pesti Hírlap szerkesztését. 1840. december 31-én pedig már meg is kötötték a szerződést. A Pesti Hírlap 1841. jan. 2-i megjelenésével a magyar sajtó történetében új fejezet kezdődött: megszületett a magyar politikai sajtó. (Kosáry, 2002. 207-209.; Szabad, 1977.49.) 477 A Landererrel való megállapodás a szerkesztői tiszteletdíjat 2500 előfizetőig évi 1200 forintban, minden újabb 100 előfizető után pedig további 50 forintban határozta meg. Kossuth lapjának az induláskor 60 előfizetője volt. De félév elteltével már 500 pesti és 3670 vidéki előfizető jelezte a lap iránt megnövekedett érdeklődést. 1842 no­vemberében az eladott példányok száma 4112, majd 1844 elejére az előfizetők száma már csaknem 5200-ra e­melkedett. A leendő feleség jövendölése nem bizonyult elhamarkodottnak: Kossuth újságírói tehetsége az áhított anyagi sikert is meghozta a rajongásig szeretett férfinak. (Kosáry, 2002. 208.) 478 1 840. december végi pesti tartózkodásáról maga Deák is említést tesz báró Wesselényi Miklósnak Kehidán keltezett, 1841. március 4-én írt levelében. Mint írja, egy őt is érdeklő úrbéri per miatt látogatott el Pestre, illetve Budára. (Deák Ferencz emlékezete. II. Levelek 1822-1875. 77.) Deák monográfusa, Ferenczi Zoltán úgy tudja, hogy Deák 1840. december 29-30-án volt Pesten. (Ferenczi Zoltán: Deák élete I. Bp., 1904. 318.) Széchenyi naplójában ezzel szemben két bejegyzést is találunk, 1840. december 31-éről és 1841. január 1-jéről. Az 1841. január l-jén kelt bejegyzés szerint Deák, Eötvös József báróval együtt, Széchenyinél járt, majd délután Fáy And­ráshoz is ellátogatott. (Széchenyi István: Napló. Bp., 1978. 929-930. )

Next

/
Thumbnails
Contents