Sáry István: Győr és a vasutak - Győri Tanulmányok Füzetek. Tudományos Közlemények 6/2001 (Győr, 2001)

Mellékletek, képek

mellett szóló érvek és okok oly nyomósak és hatalmasak, miszerint első pillanatra min­denkit meggyőzhetnek, s bár mely egyéb (s legyenek azok a legten tosbak is) tekinteteket és indokokat alapjaikban megingatni képesek. Nem szándékunk a Nagyméltóságú Miniszter Ur figyelmét hosszas fejtegetések­kel fárasztani, de tartozunk magánknak, tartozunk a Tárosnak és vidéknek, melyet kép­viselünk, sdt, önhittség nélkül mondhatjuk, tartozunk magának ai ügy országos ion tosságu érdekének, annak kijelentésével, bogy a Nagyméltóságú Minisztérium fentisztelt czélzata által elsőség adatik Győr felett egy oly városnak, mely Üzlet s forgalom te­kintetében városunknak fiókintézetét is alig képezhetné; melynek lakossága sem népesség­szám, sem közgazdagsági erőforrások, sem social is tevékenység tekintetében Győrével nem mérküzhetik ; mely egész éven át tán annyit sem forgat értékben, mint Győr néhány hét alatt, mely továbbá az ország határszélein feküvéa s a közlekedésnek és forgalom­nak, agy, mint az egy kamarai székhelytől méltán követeltethetik, gyu- és középpontját nem képezvén, a nemzeti élet lüktetéseinek, az anyagi fejlődés és haladásnak közegéül és literéül nem szolgálhat, sőt mi több: kedvezőtlen geographiai helyzete és tulnyo­mólag nem-magyar ajka kereskedő és iparos lakosságánál fogva: a hozzá utalt vidé­kek és kerületek nehézkedési pontjául nem tekinthető, s a magyarság jogos, s fáj­dalom, oly hosszú idők óta háttérbe szorított érdekeinek és tekinteteinek megfelelni egye­nesen képtelen! Elsőség nyujtatik Sopronynak Győr felett, mely utóbbi mind virágzó keres­kedése és folyton emelkedő ipara, mind roppant mérvű értékforgalma, hiteli és közleke­dési intézetei, meg jószágraktározási helyiségei és emeltyűinél fogva hazánk legelső ke­reskedési einporutuaiaak egyike; Győr felett, melyet inagasb értelmiségi!, magyar érzelmű, vagyonos és áldozatkész lakossága inkább, mint bármely egyéb várost kamarai székhelyül jelöl ki, — mely minden irányban bőségesen meglévő közlekedési eszközei, az ország minden jelentékenyebb vidékével való üzleti és kereskedési kapcso­lata, a Dunánál és a vaspályák csomópontjainál való szerencsés fekvése, az egész Du­nántúli kerület minden, még legtávolabb cső vidékéveli könnyű, biztos és akadálytalan érintkezése és hozzáférhetőségénél fogva is domináló szellemi és közgazdasági gyúponttá lett, melynek kikötőjében gőzhajókon és négyszázra rúgó egyéb hajón évenkmt 4—5 millió mázsányi jószág és 30.000 utas fordul meg, s vasúti indóházában 10—12 millióra menő értékek halmozódnak fel; melynek pénzintézetei, kölcsön- és takarékpénztárai öt millió forintra rugó forgalmat mutatnak ki; biztosító igazgatóságai, melyek szintén a Dunántúli vidékek központi föügynökségeit képezik, hasonmérvü üzleti adatokat szol­gáltatnak; mely az utóbbi két évtized alatt, daczára a reá kiválólag sulyosodoti annyi terheknek és csapásoknak, daczára annak, hogy az absolutistikus kormány mostoha bá­násmódja által illettetett, több jelentékeny közintézctétöl megfosztatott, stb. népességét 25 százalékkal szaporodni látta; a gyártás, a pénz és hitelüzlet legélénkebb székhelyévé vált; az associatio és társasulás legfénycsb bizonyítványait nyujtá, — a magyarság érde­keinek, az alkotmányos szabadsági küzdelmeknek mindenkor egyik hű előharezosa és áldozatkész képviselője vala, — mely nem mesterséges intézkedések vagy állami támo­gatás, hanem egyedül önereje s önerélyc által, természetes módon lett assá, a mi, szóval: a mely mind azon tényezőket és elemeket, melyek a végre szükségesek, hogy egy város kereskedelmi kamarai székhelylyé emeltessék, — teljes s Aökéiyetes mértékben bírja! Mindezek, ugy vagyunk meggyőződve, eléggé nyomatékos okok arra nézve, hogy Nagyméltóságodhoz, mint kinek bölcs belátása s ismert államférfiúi tapintatosságára bizta az országgyűlés a kamarai székhelyek megállapítását legújabb határozatában: axon alá­zatos és tiszteletteljes kérelemmel fordulhassunk, miszerint kegyeskednék Excellentiád az illető végleges intézkedéseknél a kifejtettek méltányos tekintetbevétele alapján a Dunán­túli kerület kamarai székhelyévé Győrt emelni, s ez által is egy, önhibája néikttl majd­nem két évtized óta szakadatlanul háttérbe szorított, az egymást követő kormányok által a legmostohább bánásmóddal illetett, hazafias érzelmű s a köznek oltárára mindenkor készségesen áldozó városnak és vidéknek igazságot szolgáltatni !

Next

/
Thumbnails
Contents