Szakolczai Attila: A Győri Vagongyár Munkástanácsa. Dokumentumok - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 29/2006 (Győr, 2007)
Adatok a megtorláshoz
később pedig pártiskolára javasoltak. Háromhónapi pártiskolai végzettségem után [a] személyzeti osztály gyáregységi előadónak kért fel, amit én bérkérdésem miatt csak hosszas huzavona után fogadtam el. A gyáregységi káderlapokon igyekeztem mindig a valóságnak megfelelő véleményt írni, műszaki véleményt minden esetben az illetékes gazdasági vezetőktől és munkatársaktól kértem be. 1955-ben jelenlegi beosztásomból le akartak váltani, de általam ismeretlen okokból továbbra is munkahelyemen hagytak. A felhozott vádra, hogy Kiss Sándor párttitkárt minden megbeszélésre nem vontuk be, ezt mindaddig nem követtem, amíg a feletteseimtől erre utasítást nem kaptam. [Az] Államvédelmi Hatóság szolgálatára önként nem jelentkeztem. A vagongyári pártbizottság felszólítására, a gyáregységi alapszervezet javaslata alapján jelentkeztem a pártbizottság által megadott szerv irodájánál, ahol kinyilatkoztattam, hogy sem magam részéről, sem pedig családom álláspontja miatt a felajánlott beosztást, mint ávós, nem fogadom el. Az ávó széles körű nyomozást folytatott személyemet illetőleg, és harmadszori általam kinyilatkoztatott nemleges válasz esetén tudomásom szerint a további próbálkozástól el is állt, amit velem közöltek. Azt meg kívánom említeni, hogy egy esetben sem szolgáltattam adatokat az üzemben megjelent ávó tagjainak. Az ő parancsukra csupán az üzemi dolgozókat értesítettem ki, hogy kihallgatásra az üb[-n] vagy pedig az autógyári rendészeten jelenjenek meg. Az illető dolgozó megjelenésekor az irodámból azonnal kiküldtek. Határozat Ludvig Józsefet a fegyelmi bizottság egyhangú határozattal eddigi munkakörének betöltésére nem megfelelőnek találja, ezért szakmájában (lakatos) fizikai munkásként [való alkalmazását] határozta el eredeti munkahelyén, a hídműhelyben. Indokolás [A] fegyelmi bizottság a vizsgálat és a tanúk kihallgatása alapján bizonyítottnak veszi a felhozott vádakat, [míg] az Államvédelmi Osztállyal való kapcsolatát bizonyítottnak nem lehet tekinteni. Hegedűs Imre, Kovács Gábor Amennyiben a hozott fegy. hat. ellen fellebbezést kíván tenni, azt a rendeletek értelmében a fegy. biz. terjessze elő. 117 Ludvig József ügyében ez alkalommal az üzemben alakult fegyelmi bizottság járt el. Ennek döntése ellen a vagongyári munkástanács fegyelmi bizottságához lehetett fellebbezni.