Szakolczai Attila: A Győri Vagongyár Munkástanácsa. Dokumentumok - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 29/2006 (Győr, 2007)
Adatok a megtorláshoz
ben már eddig is felülmúlta az ország legnagyobb üzemeinek munkástanácsait. Még inkább így lesz ez ezután, hiszen a végleges tanács még több dolgozó bizalmából kerül az üzem élére, mint az ideiglenes tanács, mert a választáson még többen vesznek részt, mint pár héttel ezelőtt. Tény, hogy a munkások éberen figyelték eddig is a munkástanácsba küldött megbízottaik működését. S most a végleges munkástanács megválasztásánál már az elmúlt hetek munkája is latba esik. A becsületes, őszintén dolgozó ideiglenes tanácstagokat, akik eddig is szoros kapcsolatban voltak választóikkal, újra meg fogják választani. S akit nem választanak meg újra, az vegye kemény bírálatnak a dolgozók szavazatát. Mert a titkos, személyekre történő szavazás igazi véleménynyilvánítás lesz. A szavazás 260 fős körzetenként történik. Több mint harminc körzetben választanak egy, kettő vagy három tanácstagot. Az, aki a megválasztott tanácstagok után a legtöbb szavazatot kapja, a munkástanács póttagja lesz. A választásról még tudni kell, hogy a megyei, illetve városi tanács végrehajtó bizottságába delegált ideiglenes munkástanácstagokat nem választják a végleges tanácsba, mert jelenlegi funkcióik ellátása gátolja őket abban, hogy részt vegyenek a gyári munkástanács munkájában. Ezeket a küldötteket a végleges munkástanács megerősíti tisztségükben. Az új választáshoz és a végleges munkástanács tevékenységéhez eredményes munkát kívánunk. 117. Rácz Ernő 48 : Ez történt az Országos Munkástanács ülésén 49 Győrött ma is dolgoznak az üzemek 1956. november 23. Nem titkoljuk, hogy vegyes érzelmekkel fogadtuk a nagy-budapesti munkástanács kedden 50 délután érkezett meghívását, melyben felkérték a győri üzemeket, hogy létszámuknak megfelelő küldöttek jelenjenek meg szerdán délelőtt a budapesti Sportcsarnokban tartandó országos tanácskozáson. Aggodalmunk nem volt alaptalan. Olyan hírek érkeztek városunkba, hogy a budapestiek a győri dolgozókat sztrájktörőknek tartják. Erről sem volt tiszta képünk, valamint azt sem tudtuk bizonyosan, milyen összetételű 48 Rácz Ernő a vagongyár Rába c. lapjának a munkástanács által megerősített szerkesztője volt. 49 Hazánk, 1956. november 23. A cikk lényegében változatlan formában megjelent a vagongyári munkástanács lapjában, A Rába november 24-i számában. Az eltérést lábjegyzetben jelezzük. Megjelent: Győr, 1956. Dokumentumgyűjtemény. 1-11. Szerk.: Bana József et al. Győr, 1996, Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 427-429. o. 50 November 20-án.