Szakolczai Attila: A Győri Vagongyár Munkástanácsa. Dokumentumok - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 29/2006 (Győr, 2007)

A győri vagongyár munkástanácsa

túli konferenciára is, ahol Vadas József és Varga Sándor képviselte az üzemet, majd a Dunántúli Nemzeti Tanácsba is küldtek két képviselőt: Né­meth Lászlót, az igazgatói tanács tagját, valamint Knausz Lászlót, akit ok­tóber 29-én a Győri Nemzeti Tanácshoz küldött munkásképviselők közé is beválasztottak. A munkástanács komoly részt vállalt október 30-án Somogyvári Lajos puccskísérletének elhárításában. 36 Somogyvári, miután első próbálkozásai a győri városházán és a rádiónál eredménytelennek bizonyultak, tüntetők népes csoportja élén kiment a vagongyárba, hogy a munkásságot maga mellé állítva érje el célját. Ahogy városházi akciója is azért volt veszélyes, mert olyan követeléseket hangoztatott (ellenkormány felállítása, a győriek fegyveres Budapestre vonulása), amelyeknek Győrött október 27-e óta nagy tábora volt, így volt ez vagongyári szereplése alkalmával is. A munká­sok egy radikális csoportja ugyanis kezdettől elégedetlen volt a gyár és a város gyengének, tehetetlennek minősített vezetésével, keményebb fellé­pést sürgettek a diktatúra helyi vezetőivel és haszonélvezőivel szemben, a fegyelmi bizottságot (és egyben a munkástanácsot) azzal vádolták, hogy menti, védi a régi rendszer funkcionáriusait. 37 A munkástanács egyik tagja, Parai László nemcsak Vadas József, hanem a Nagy Imre-kormány és a Szigethy Attila vezette Győri Nemzeti Tanács ellen is fellépett, gyengeség­gel, tehetetlenséggel vádolva őket. Tömegek előtt elszavalt, rádióba beol­vasott verseivel jelentős tömeget tudott maga mögé állítani. 38 A munkásta­nács radikális (zömmel fiatalokból álló) ellenzéke kitartóan követelt fegyvert és teherautót, hogy a budapesti szabadságharcosok segítségére siethes­senek. Somogyvári őket látszott igazolni, amikor hazudtolva a győri és a gyári tanács vezetőit azt hirdette, hogy Budapesten még mindig véres harc folyik, és szégyen a győri munkásokra, hogy tehetetlenül nézik, hogyan gyilkoljak testvéreiket a fővárosban. 39 Csoportja elfoglalta a gyár stúdióját, és onnan hívták harcba a dolgozókat. 40 36 Somogyvári Lajosról bővebben lásd Szakolczai Attila: Somogyvári Lajos történetei. In Trezor, 2. A Történeti Hivatal Évkönyve, 2000-2001. Szerk. Gyarmati György. Budapest, 2002, Történeti Hivatal, 233-256. o. 37 GYSML, GYMB., Nb. 5/1958. Vadas József..., Vadas József jkv., 1957. augusztus 2. 38 GYSML, GYMB., B. 354/1957. Parai László pere, Parai László vallomása az elsőfokú tárgyaláson, 1957. április 29.; GYSML, GYMB., Nb. 5/1958. Vadas József..., Iróffy Kázmér vallomása az elsőfo­kú tárgyaláson, 1958. május 26. 39 Jellemző módon Somogyvárinak ezt az állítását is a vagongyár egyik dolgozója cáfolta meg: a kormánnyal tárgyaló küldöttség vezetője, Török István a városháza erkélyéről igyekezett meggyőzni a tüntetőket, hogy Budapesten már nincsenek harcok, majd Szigethy Attila felkérésére újból a fővá­rosba utazott, hogy még egyszer megbizonyosodjon a tüzszünetről. A felzaklatott helyzetre jellemző, hogy Török és társai, annak ellenére, hogy alig néhány órája értek csak vissza Budapestről, ismét a fővárosba utaztak, és újra beszámoltak Szigethy Attilának arról, hogy viszonylagos nyugalom van a fővárosban. GYSML, GYMB., Nb. 8/1958. Török István és társainak pere. 40 GYSML, GYMB., Nb. 5/1958. Vadas József..., Vadas József jkv., 1957. augusztus 2.

Next

/
Thumbnails
Contents