Szakolczai Attila: A Győri Vagongyár Munkástanácsa. Dokumentumok - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 29/2006 (Győr, 2007)
Adatok a megtorláshoz
lehetőségek miatt maradtak távol.) Ezzel egy időben azonban nyugtalanító hírek terjedtek el az üzemben arról, hogy több vagongyári dolgozót éjjel, rejtélyes körülmények között „kiemeltek" lakásáról. Szükségesnek látszott tehát - tekintve, hogy konkrét nevekről is történt említés -, a következő felhívás közlése a gyári hangosbemondón: Felhívás November 10-én már egy ízben közöltük dolgozótársainkkal, hogy minden esetben jelentsék, ha soraikból kiemelnek valakit. Ezekkel az esetekkel kapcsolatban újból közöljük, hogy minden bejelentést azonnal továbbítunk a megyei ügyészségnek, amely a törvényesség alapján jár el. Mindazok, akik nem követtek el kihágást vagy bűncselekményt, feltétlenül szabadlábra kerülnek. Szerdán 118 délután ilyen és hasonló, dolgozóinkat nyugtalanító események miatt többórás tárgyalás folyt a szovjet katonai parancsnokságon. A tárgyaláson magyar részről részt vettek: Szigethy Attila, Kéri József megyei ügyész, Vadas József főmérnök munkástanácsunk képviseletében. A tárgyaláson a dolgozók összes követeléseiről és sérelmeiről szó volt. Az igazgatói tanács a tárgyalások alapján kéri dolgozóinkat: maradjanak higgadtak, továbbra is bízzanak a kibontakozás érdekében hozott határozatokban. Kövessünk el mindent a munka beindítása céljából, ezzel megőrizhetjük jogainkat további követeléseink teljesítéséhez. Ne zavarja meg sorainkat, ha még elszórtan és törvénytelenül végrehajtott cselekedetekről hallunk. A munkástanács teljes súlyával eljár Póder Zoltán, Dosztál József, Paray László, Rumi József dolgozótársaink ügyében. (Többek között ezeket a dolgozókat hurcolták el 15-ére virradó éjjel. A [Hazánk] szerkesztőségének közbevetése]) Annyit már közölhetünk, hogy ismerjük a feljelentőket, akik a gyűlölt ÁVH módszereivel akarják a munkástanács tagjait és gyárunk dolgozóit megfélemlíteni. Ebben a harcunkban csak úgy tudunk felülkerekedni, ha dolgozóink egysége támogat. Minden olyan esetben, amikor írásbeli ügyészségi végzés nélkül jelentkezik valaki bárki lakásán, tagadják meg a bekísérést. Győr, 1956. november 15. Vagongyári munkástanács Kora délelőtt már együtt ült a munkástanács, hogy megtárgyalja az emberi szabadságjogoknak ezt a nyilvánvaló lábbal tiprását. Elmondotta az egyik tanácstag, hogy Weszelovszky László tanácstag lakásán is jártak fegyveresek az elmúlt éjjel, de Weszelovszky László nem engedte be őket, s így azok hajnaltájban eltávoztak, s bár a lakásába nem lőttek be, lövöldöztek is. A munkástanács néhány tagja már tegnap korán reggel a rendőrségre sietett, hogy követelje a törvénytelenül letartóztatott dolgozók sza118 November 14-én.