Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 28/2006 (Győr, 2006)
GYŐR MÚLTJA - Bana József:A jobboldali szervezetek története Győr megyében (1933-1935)
Az 1935-ös választások A megyében a választás rendkívül feszült légkörben zajlott le. Pálffy Fidél mindenáron képviselő akart lenni és valóban nem sok hiányzott hozzá, hogy nem lett az. A gyorszentmártoni kerületben indult, dr. Hauer József az öttevényi kerületben mindössze a szavazatok 10%-ára számíthatott, itt az igazi küzdelem gróf Pálffy József kereszténypárti és Fricke Valér NEP-jelölt között folyt, és az utóbbi győzött. Közigazgatásilag a megyéhez tartozó Mosón megyében is indítottak a nyilasok jelöltet, a magyaróvári kerületben szintén Pálffy Fidél indult, a pozsonysomorjai kerületben pedig dr. Wutskits György. Pálffy Fidélen kívül a zurányi kerületben induló vitéz Bonyhádi Jánosnak volt esélye a győzelemre. A győrszentmártoni kerületben, ahol végül is a pótválasztáson Csikvándi Ernő a NEP jelöltje győzött, már a választások előtt is valószínű volt a győzelme. A községi jegyzők jelentése szerint, akik az ajánlások aláíróinak létszámából következtettek a várható eredményre, megállapítható, hogy Csikvándi jóval több aláírással rendelkezett. 48 A NEP tagjai mindent megtettek, hogy Csikvándit megválasszák, már korán elkezdték a szokásos itatást, hisz Csikvándi egyes községekben igen népszerűtlen volt. így pl. Ravazdon is, ahol a helybeliek panaszkodtak, hogy Csikvándi a nép érdekeiért semmit nem tett, választóit nem látogatta meg, ígéreteit nem tartotta be. De persze itattak mások is, például gróf Pálffy József koroncói birtokos az öttevényi, és dr. Hortobágyi Ernő legitimista a pusztasomorjai kerületben. A peri jegyző pl. nyíltan leírja, hogy: „Tőlünk sokan elpártolnak azért, mert költségek hiányában nem tudjuk őket a mi pártunkban együtt tartani, s ha nem kapjuk meg azt az összeget, amelyet a járási párttitkár úr útján jeleztem, úgy számunk nagyon le fog apadni. Az ellenfél igen felhasználja ellenünk a királykérdést és a szigorított adóbehajtásokat, mondván, hogy a nyilaskeresztes párt rövidesen behozza Ottó királyt, és hogy soha nem volt olyan szigorú adóbehajtás, mint az elmúlt évben. Felhozzák továbbá azt is, hogy a gazdag osztály érdekei a többi osztályok érdekei mellett nagyon el vannak hanyagolva. A sikert csak úgy remélhetjük, ha agitátoraink tovább tudják folytatni akcióikat a kellő anyagi eszközök birtokában." 49 Ez egy őszinte jelentés, amely a még harsányabb propagandában és az itatás fokozásában (mert hiszen a pénz erre kellett) reméli a kormánypárti Csikvándi Ernő győzelmét. Akadtak azonban olyan községek, ahol Pálffy Fidél hívei voltak többségben: ilyen Sokorópátka, ahol 90%-ban írták alá az ajánlóívét, vagy Pázmándfalu, ahol a jegyzői jelentés szerint }) A jelölt községeimben még nem jelent meg, de itteni hívei és megbízottaik nagy agitációt fejtenek ki, különösen szegényebb népréteg és fiatalság körében. Szervezetünk bámulatosan ki van építve. Fanatikus hívei a jelöltnek, akik a múlt év nyarán egyszer láttak és hallottak." Többségben vannak Győrszemerén is, ahol a jegyző március 26-i jelentése szerint: jr A nincstelen lakosság általában utóbb nevezett jelölt mellett nyilatkozik. Ennek oka nem a párt porgramjában van, mert azt nem is ismerik, hanem egyedül abban, hogy a jelöltet és programját még nem ismerik, míg az előző jelöltet már ismerik, és a szegény nép onnan vár valami csudát, akit vagy amit még nem ismer. 48 GY-M-S M. L. Tósziget-csilizközi Járás Főszolgabírói bizalmas iratok 53/1934, Főispáni irtok 867/1935. 4 '' GY-M-S M. L. Főispáni iratok 530/1934.