Győr 1956 III. - Győri Tanulmányok. Dokumentumgyűjtemény 27/2002 (Győr, 2002)

Harmadik tárgyalási nap 7957. július 26.

zók, mint a párttitkárra. Ha ő azt mondja nekik, hogy ne dolgozzanak, akkor nem is dolgoznak, ha kivonulásra hívja fel őket, akkor kivonulnak. Nekünk nem mondta Berger azt, hogy ő van megbízva az ÁVH leszerelésével, de az ott intézkedő sok személynek, idegennek bizonyára megmondta. Meg úgy mozgott, úgy viselkedett és úgy intézkedett ott, mint akinek vezető szerepe van. Krecz őrnagytól mi kértük azt, hogy engedjenek ki bennünket, végül november 2-án egy Lukács nevü főhad­nagy 26 bejött hozzánk és azt mondta, hogy Farkasgyepűre 27 leszünk elszállítva. Nem sokkal ezután három katona bejött értünk és azt mondta, hogy mégis a városi rendőrkapitányságra megyünk. Mielőtt elszállítottak bennünket meg lettünk mo­tozva. Három géppisztolyos és három karabélyos katona beszorított bennünket a kocsi belsejébe. Az utánunk jövő Wippon tetején egy gépfegyver volt. A letartózta­tásunkról nem született határozat. Nem tudom, hogy ki volt az az egyén, aki meg­motozott bennünket, de még a kispisztolyokat is elvették tőlünk. 28 Dr. Schannen védő kérdésére tanú: a fegyvert tőlünk katonák vették el. A főosz­tály I. emeletén a szobában körülbelül 20-an voltunk, ebből körülbelül tíz civil volt. Szabó nevű személynek mutatott írást ott Berger. Másik nevét Szabónak nem tudom. Berger vádlott: a tanú vallomása valótlan, azt én nem veszem tudomásul. Én vele egy szót sem beszéltem. A tanú a rendőrségi vallomásában azt állította, hogy az apja ismert engem, 29 most meg itt azt mondja, hogy ő látásból ismert engem, és ebből tudta azt, hogy én ki vagyok. Az üzem már kivonult akkor amikor én, illetve páran utánuk mentünk, én tehát nem mondhattam a dolgozóknak azt, hogy most pedig kivonulunk, így nem hallgathattak rám ebben. Tanácsvezető ismerteti a tanú rendőrségi vallomását, miszerint azt vallotta, hogy ezt magától Bergertől hallotta. Tanú: vallomásomat most is fenntartom. Berger: a tanú vallomása valótlan. A tanúhoz több kérdés, észrevétel nincs, a bíróság a tanú kihallgatását befejezte, költsége nem merült fel. P. Lajos tanú: (...) r. nyomozó, Berger Sándort ismeri, érdektelen. A hamistanúzás törvényes következményeire történt figyelmeztetés után a tanú a következőket vallja: én Berger Sándort október 26-a előtt nem ismertem. Október 26-án három kül­döttség jelent meg az épületben. Az első küldöttség két diák kiadását követelte, a második a politikai foglyok szabadon bocsátását, a harmadik küldöttség már azért jött, hogy az ÁVH beosztottak közül a gyilkosokat adjuk ki, akik a börtön előtt a tömegbe belelőttek. 30 Ekkor már a helyzet kezdett elmérgesedni, minket a vezető

Next

/
Thumbnails
Contents