Győr 1956 III. - Győri Tanulmányok. Dokumentumgyűjtemény 27/2002 (Győr, 2002)

Bevezető

Tisztelt Olvasói E dokumentumkötet, melyet kezében tart, folytatása és egyik eredménye annak a tényfeltáró munkának, amit a Városi Levéltár munkatársai külső szakértők bevonásával végeznek már több, mint egy évtizede. A forradalom dokumentumait két kötetben tették közzé. Az akkor napvilágot látott források mára már azoktatás és a közismeret részeivé váltak. Litván György akkori ajánló sorait idézem: „Erre azonban ekkor már a fővárosban nem volt lehetőség, csak ott, ahol a munkástanácsok küldöttei ülhettek a megyei tanács végrehajtó bizottságában. Ott, ahol a Vagongyár munkástanácsának delegáltja lett -átmenetileg- a városi vb elnöke, ahol volt magas beosztású rendőrtiszt és ügyész oki úgy értékelte: a forradalom még nem ért véget, és ahol valóban mindaddig nem is ért véget, amíg nem sikerült ezeket azembereket kiszorítani a közéletből, állásukból, majd a szabad emberek társadalmából is." A Bergcr Sándor és társai ellen indított bűnügy tárgyalásának dokumentumai, amit Ön most a kezében tart, erről szól, a forradalom vezetőinek a „szabad emberek társadalmából" történő kiszorításáról, az első, 1957 tavaszán induló népbírósági perről. Bergcr és társai ellen indított eljárás volt a nyitánya a megtorlásnak, eza per a leginkább „győri". A jegyzőkönyvekből részletesen kibontakoznak a forradalom helyi eseményei, a kortársak előtt is eddig ismeretlen összefüggésekre derülhet fény, közelebb kerülhetünk a cselekmények okainak megértéséhez Feltárul a megtorlás logikája, módszere, érthetővé lesz az a közeg, melyben az úgynevezett „kádári konszolidáció"sikeres lehetett. Berger Sándor, a nemrég elhunyt dr. Tóth István és dr. Csincsák Endre megérdemlik figyelmünket, őszinte tiszteletűnket. Gondoljunk társaikra is, a hűséges és áldozatokat vállaló feleségeikre, azapák „bűneiért" hátrányt szenvedő gyermekeikre. Ön, tisztelt Olvasó, aki e dokumentumokat, a bőséges magyarázó és értelmező jegyzetanyagot olvassa, maga is „bíróvá" válhat, megítélheti a kort, a „vádlottak", a „szereplők" cselekményeit, jellemét, latba vetheti a körülmények, a külső események befolyását, súlyát. Ezvolt a könyv szerkesztőinek szándéka, igyekeztek ehhez minden részrehajlás nélkül az írásos forrásokat feltárni. Bízom benne, céljukat elérik. Külön köszönetemet fejezem ki a kötet szerkesztőinek és munkatársainak figyelemre méltó teljesítményükért. Győr, 2002. május 22.

Next

/
Thumbnails
Contents