Győr 1956 III. - Győri Tanulmányok. Dokumentumgyűjtemény 27/2002 (Győr, 2002)

Negyedik tárgyalási nap 7957. július 27.

látszik Berger tudta magát igazolni, hogy beengedték. Amikor odajött hozzám, akkor az igaz, hogy én nem győződtem meg arról, hogy kivel állok szembe, de én nem adtam neki sem igenlő, sem nemleges választ, hanem azt mondtam, hogy a „sorsuk majd el lesz intézve." Ezzel semmiféle katonai titkot nem árultam el. Ügyész kérdésére tanú: nem tudok arról, hogy a Dunántúli Nemzeti Tanácson kato­natanács működött volna. A katonai tanács a laktanyában alakult meg, ennek két civil is volt a tagja. 9 Az egyik Berger volt, a másik pedig egy vagongyári asztalos vagy öntő. Az egyik katonatanácstag a városházán tartózkodott, hogy az összeköttetést tartsa a nemzeti tanáccsal. Én nem emlékszem arra, hogy olyan gyűlésen részt vettem volna, amelyen arról volt szó, hogy a gabonaraktárak őrzésére őrséget kell szervezni. A vá­rosházán Berger gépkocsit kért tőlem valamilyen falopással kapcsolatban, valószínű, hogy kapott is kocsit, mert később a gépkocsi hiányzott. Nincs tudomásom arról, hogy Berger mennyi időt töltött a nemzeti tanácson, illetve a katonatanácson. Én a nyúli gabonaraktárhoz, a szerszámgépgyárhoz és a disznóhizlaldához küldtem ki katonákat, lehet, hogy Berger is tudott róla. Az első katonatanácsnak Krecz őrnagy, Horeczky őrnagy, Juhász százados, egy tizedes, és egy honvéd voltak a tagjai. 10 A második kato­natanács megalakítására felülről jött az utasítás, mégpedig olyan iránymutatással, hogy abba két civil is vegyen részt. 11 Ez a választás október 28-án volt. Rajtunk kívül a ha­tárőrség, a megyei kiegészítő-parancsnokság és egy műszaki zászlóalj volt Győrben. Nem tudok arról, hogy Berger Hegyeshalomba ment. Az ezred-törzsben hallottam valakitől azt, hogy Bergerről azt állítják, hogy AVO-s rejtegető, ezt nekem nem ő mondta el. Én voltam mindkét katonatanácsnak az elnöke. Dr. Schannen védő kérdésére: az első katonatanács körülbelül 2 napig működött. Berger vádlott: így volt, ahogy a tanú előadta, kivéve azt, hogy én nem tudom azt, hogy mikor lettem a tagja a katonatanácsnak. Tanú: a katonatanács csak papírom volt meg, soha nem ülésezett a valóságban tehát nem létezett. Pápára a hadosztály parancsnokságra ugyanis jelenteni kellett azt, hogy itt is megalakult a katonatanács. Azt nem tudom, hogy Berger maga, vagy a másik civil egyén diktálta-e be mindkettőjük nevét. Az utasítás az volt, hogy katonai parancsnokság legmagasabb rangú tagja, egy párttag, két honvéd és két civil legyen a katonatanács tagja. Én azt az utasítást végrehajtottam. Berger: én nem diktáltam be a nevemet, most hallom először azt, hogy én is tagja voltam a katonatanácsnak. Én nem 26-án, hanem 27-én voltam benn a laktanyában. Én azzal mentem oda Krecz őrnagyhoz, hogy „őrnagy bajtárs én az őrségtől úgy értesültem, hogy a behozott AVO-sok a fogdában nyertek elhelyezést." Tanú: lehetséges, hogy közöttünk 27-én ez a párbeszéd megtörtént, de állítom, hogy 26-án találkoztam először Berger nevével. Berger: én a gépkocsit falopási ügyben kértem.

Next

/
Thumbnails
Contents