Homo Ludens I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 26/2002 (Győr, 2002)

Katona Csaba: A „nemzet bárója", aki már életében legenda lett

is, hogy Blaha Lujza volt a „nemzet csalogánya"? A magasztosság, a rendkívüliség, a közösség teljességének tudata ebből az elnevezésből tökéletesen kiviláglik. A fenti gondolatsor után kétségtelenül meghökkentően hat írásunk hősének, Bizay Mihálynak közkeletű elnevezése: a „nemzet bárója". Hiányzik belőle minden magasztosság, sőt még logikailag is nehéz indokolni ezt a sajátos ízű birtokos szerkezetet. Mert az, hogy a hazának van tekintélyes bölcse, természetes. Hogy a branyiszkói csatát egy igazi hős vezetésével nyerte meg a szabadságharc hadserege, már-már szükségszerű. Mint ahogy nem szorul magyarázatra az sem, hogy az ország legjobb torkú, körülrajongott színésznője a „nemzet csalogánya", de ugyan mi szüksége van egy nemzetnek arra, hogy saját bárója legyen? A válasz egyértelmű: semmi — a tiszta logika szabályai szerint legalábbis. Ezt az elnevezést azonban nem a nagyság iránti tisztelet szülte, hanem valami egészen más. A „nemzet bárója" nem volt nagy ember, nem vitt végbe semmi kiemelkedő cselekedetet, nem volt olyan tulajdonsága (sem fizikai, sem lelki), ami embertársai fölé emelte volna. Éppen csak hosszú-hosszú időn át mindenki ismerte, így ragadhatott rá elnevezése, korántsem bármiféle tisztelet, hanem sokkal inkább gúnnyal elegy szeretet jeleként. Bizay Mihály a „nemzet bárója", rövidebben egyszerűen csak a „báró" a 19. századi Magyarország úri társaságának afféle udvari bolondja volt több emberöltőn át. Hogy mitől volt (pontosabban nem volt) báró, az az alábbiakból kiderül. S hogy miért a nemzet bárója volt? Zolnay Vilmos és Gedényi Mihály találó magyarázata szerint: „Mert a nemzet tartotta el. „De azért úr volt, gavallér volt minden időben" Aki otthonosan mozog Krúdy Gyula vagy Eötvös Károly műveinek sajátos hangulatú világában, annak nem ismeretlen Bizay alakja. Egyebek mellett épp e két írónak „köszönheti", hogy ma már sokkal inkább irodalmi figuraként őrzi az emlékezet, mintsem hús-vér emberként. Pedig az volt, de hiteles adatokat összeszedni róla igencsak nehéz, annál is inkább, mert életében igazán senkit nem foglalkoztatott, hogy honnan jött, mit csinált azelőtt, milyen családból származott? Hogy mégis milyennek látták/láthatták őt kortársai, arról idézzük először kissé bővebben Porzót (Agai Adolfot), a régi Pest-Buda avatott krónikását: „Saját külön termése a régi Pestnek. Magyar udvarházaknál talán még ma is él típusa annak az uriforma bejárónak, sokszor benlakónak, aki apró szolgálatokért szabad s többnyire bő asztalt élvez. [...] Válfaja ezeknek a nagyvárosi ingyenélő, akinek mindig volt terítéke több finomabb vendéglőben azon a czimen, hogy ő pompásan el tudja mulattatni a vidéki urakat java-anekdotákkal s a pirosra sült malaczfőnél is ropogósabb, a káposztánál is zsírosabb, a paprikánál is borsosabb tréfákkal, színházi pletykával, mi egyébbel. A szabó-számla miatt sem álmatlankodott. Hiszen, ha ő sétál végig a Váczi-utcán: van-é, kinek szeme nem akad meg a hitelbe varratott ruha előkelőségén, s aki ne kérdezné, hogy kinek a műve ez a remekbe szabott öltözet? Hát szakasztott ilyen ur vala Bizay, a <nemzet bárója>."

2 1 http://mnytud.arts.klte.hu/szleng/zol_ged/zg_bpold.htm 2 PORZÓ (ÁGAI ADOLF): Utazás Pestről Budapestre 1843-1907. Bp., 1908. 342. p.