Hedonizmus - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 25/2001 (Győr, 2001)

Kósa László: Kábítószer helyzet Magyarországon...

> Az elkövetői arányok részletes vizsgálata a gyermek és fiatalkorú lányok fokozott veszélyeztetettségére hívta fel a figyelmet. y A kábítószerrel visszaélés területi lokációjában 1998-ban markáns átrendeződés következett be, ami a bűnüldözői aktivitás eloszlásával is összefügghet. Ezek az adatok és ezek a felismerések zömében nem újak, legfeljebb részletesebbek és pontosabbak azoknál, mint amelyek az elemzőknek eddig is a rendelkezésére álltak. Az adatok értelmezése ugyanakkor talán a megengedhetőnél is visszafogottabb maradt. Ez azonban főleg azért van így, mert az a kérdés továbbra is nyitott, hogy a bűnüldöző hatóságok tudomására jutott jogsértő cselekmények mennyire reprezentálják a bűnözést, esetünkben a kábítószer-bűnözést magát. Emiatt szinte minden konkrét esetben nehéz eldönteni, hogy az adatok a drog-epidémia állapotát és egyes sajátosságait mutatják-e, vagy azt, hogy a bűnüldözés hogyan alkalmazkodott ennek az állapotnak a sajátosságaihoz, illetve hogyan tudott megfelelni az azokból rá háruló feladatoknak. Erre csak a kriminálstatisztikai adatoknak más megfigyelések és adatgyűjtések adataival való összevetése adhatja meg a választ. " 7 A fiatalokra mégsem a heroin jelenti a legfőbb veszélyt hazánkban. 1995­ben az amfetamin származékok - elsősorban az Extasy tabletták formájában ­robbanásszerűen árasztották el a fiatalok által látogatott szórakozó helyeket. Ez a folyamat az elmúlt években tovább tartott, s a tömeges méretű kiskereskedelem mellett komoly tőkeerővel rendelkező magyar bűnözőcsoportok egyre nagyobb piaci területet vonnak ellenőrzésük alá. 1995-ben 3797, 1996-ban 5818, 1998-ban pedig 11657 db MDMA Extasy tablettát foglalt le a rendőrség, a LSD lefoglalások száma 1993-ban 64, 1998-ban pedig 3.351 db volt. A lefoglalási adatok sokkal inkább jelzik a bűnüldöző szervek hatékonyságát és működését, mintsem a tényleges drogpiaci helyzetet. Azonban jelzésként szolgálhatnak a hazai drogpiaci kínálatról és a különböző fajtájú anyagok elterjedtségéről is. 8 7 Topolánszky Ákos (szerkesztő): Jelentés a Magyarországi kábítószer-helyzetről. Budapest, 1999. 79.o. 8 Forrás: Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága

Next

/
Thumbnails
Contents