Hedonizmus - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 25/2001 (Győr, 2001)

S. Nagy Anikó: A tea kultúrtörténete

híre sem volt a reggeli teának, s akkoriban nem francia módon ettek, mint most. Az új meleg italokat idegenkedve fogadták. A főtt kávét pankrót (csőd) víznek, a teát szénavíznek, a csokoládét pedig melegített német sernek hívta a magyar. Fogyasz­tásukat urizálásnak, idegen szokások majmolásának tartották, akárcsak a szép ma­gyar ruházat elhagyását. A tea Hollandiából Németországon keresztül érkezett bécsi közvetítéssel, s vele a „té, thé, thea" szóhasználat. A mai „tea" szavunk 1838-ban jelent meg, de csak a 20. század elején vált általánossá. Igaz rövid ideig, de volt rá egy magyar kifejezés is a nyelvújítási mozgalom idején, a szürlé. A 18. században a tea drága luxuscikknek számított, az arisztokrácia tudta megfizetni. Az új ital a 19. század közepére vált otthonossá a polgári szalonokban. Népszerűsítői az asszonyok voltak, akik fél szemükkel Párizsra tekintettek. Átvet­ték az ötórai tea szokását. Divatoztak a szép terítékek. Akiknek nem tellett meisse­ni, bécsi vagy herendi porcelánra, az a cseh porcelángyárak mutatós, olcsó áruival vigasztalódott. (A tea a századvégre a társasági összejövetelek állandó kínálatává vált, főzésének „tudománya" bekerült a házasélet aranyszabályai közé.) A vendégek nagyrabecsülését jelentette, ha ezüsttel terítettek. A csillogó ezüst jól illett a porcelánhoz, fokozta a teríték eleganciáját. A 19. század első felé­ben a pest-budai ötvösök megrendelései jócskán megszaporodtak. A biztos vevőkör tudatában készárúk előállítására is berendezkedtek. A legnagyobb mesterek (Laky Károly, Geiger Alajos, Goszmann György, Szentpéteri József) formálták a polgár­ság tétova izését, s közben remekmüvek születtek. A 20. század hajnalán felgyor­sult az élet. Előnybe részesítették a fém teáskannákat, mert bennük hamarabb ké­szült el a tea. A kisüzemi termelés átadta helyét a gyári tömegtermelésnek. Az ötvösök ezüstedényeit az olcsóbb gyári alpakkával pótolták. A fonnák leegyszerűsödtek és szokványossá váltak. Már csak csillogásuk (ezüstözték is őket) emlékeztettek a hajdani ötvösmüvekre. A cukrászda előkelő hölgyek és édességkedvelő urak találkozóhe­lye volt. Miliője illett a meghitt teázáshoz. Gróf Széchenyi István, akinek cukrász szavunkat is köszönhetjük, gyakori vendég volt a bécsi Dehne (a későbbi Demel) cukrászdájában. A pesti Kugler Henrik cukrászatáról (a későbbi Gerbeaud) 1858­ban, a nyitás évében az újság így írt:"... máris sok előkelő társaságot fogad ízléses szalonjában, hol a kitünőleg szolgáltatott chinai és orosz théán kívül a theasütemények egy különös nemével a legjobb fagylaltot lehet enni... Az arisztok­rácia igen látogatja." A kávéházakban is rendszeresítették a teát. Az Angol királynő szálló kávéházában úri dámák részére hölgyszalont rendeztek be a 19. század kö­zepén, a világon akkor még újdonságnak számító thonet bútorokkal. A Németországon keresztül bécsi közvetítéssel behozott, orosz teának ne­vezett karavánteát kedvelték leginkább. Kapható volt a nagyobb füszerboltokban és az egyre szaporodó szaküzletekben. A Dietrich és Gottschlig cég például Pesten hármat is nyitott, a tealevélhez, Peking, és Moszkva városához címezve. A kínai életképekkel, keleti virágokkal, madarakkal, sárkányokkal díszített, színesen

Next

/
Thumbnails
Contents