Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

HORVÁTH PÁL: A MEGKÉSETT POLGÁRI ÁTALAKULÁS IDŐSZAKÁBAN

fordulópont is, amelynek a hatása alatt „ a kerekek gyorsan és sebesen kezdtek forogni ". Vagyis a pesti tömegmegmozdulások, a radikalizálódó nemzeti értelmiség immár forradalmi fellépése mozdította ki a holtpontjáról az utolsó magyar rendi országgyűlést, és ezzel meghatározó szerepet játszott a márciusi törvényekben kifejeződő reformjogalkotás kiteljesedésében. Közelebbről az 1848. évi 19. tc. születéséhez visszatérve, követni kell a Közcsendi Bizottmány által Pozsonyba küldött delegáció sorsának alakulását. Ismeretes ugyanis az a huzavona, amely a delegáció fogadása körül zajlott, miként ugyancsak közismert Kossuth Lajosnak a küldöttekkel történt találkozása, ahol elhangzott a sokat ígérő gondolat, „lelkemből vannak írva a pontok". Ennek ellenére zavarosak és főként a nyilvánosságnak szánt kijelentéseiben felettébb ellentmondásosak maradtak Kossuth állásfoglalásai az ifjúsági delegáció követeléseivel szemben. Ezzel volt összefüggésben a delegáció nyilvános (országgyűlési) fogadásának a halogatása is, ami nagy felháborodást váltott ki. A vázlatosan felidézett előzmények után a delegáció végre a kerületi ülésben kapott lehetőséget küldetésének bemutatására, amikor is Hajnik Pál a „Felséges haza" előtt öntudatos hangvétellel adta elő „Magyarország történetkönyvében örökké fennmaradandó napon, az egybefonódott összes lakosság által egyértelműleg elfogadott petitiot" a hazának jövendő boldogsága zálogaként magas pártfogásba ajánlva (Pesti Hírlap 1848. 7. sz.). Ezt a történelmi pillanatot azonban — miként ismeretes — követte éppen Kossuth Lajos ominózus fellépése, aki a pesti Közcsendi Bizottmánynak adresszálva hangoztatta, hogy a nemzet „...elég erős és hatalmas eltiporni mindenkit, minden egyest, egyes castát s egyes municipiumot,mellynek gondolata jöhetne ellene szegülni". A Szentkirályi Móricz által felolvasott petíciók mellett egyenként felharsanó „megvan", „meglesz" kiáltásoknak is hatásosan célzott politikai tartalma volt. A jobbára ifjúsági (értelmiségi) vezetőkből álló delegációt alaposan lehűthette ez az emlékezetes fogadtatás, küldetésük másik célja pedig az volt, hogy az ugyancsak fontosnak tartott egyetemi reformkívánalmak törvényben történő lerögzítését sürgessék. Ezért „küldőink megbízásából e kérelemhez csatoljuk még a pesti egyetemi (tanuló) ifjúság kívánalmait — mondotta Hajnik Pál — amellyek az eddig elhanyagolt tanítás s tanulás ügyét tárgyazzák" (ld. u. o.). Szükségét érezte még hozzátenni, hogy „az ifjúság ezen kivonatait méltányolják a kor igényeit megértő tanárok, s az ügy iránti rokonszervből azt aláírásukkal hasonlóan magokévá tették". Minderre persze senki sem figyelt már, hiszen a rendek túlnyomó többsége azt ünnepelte nagy megelégedéssel, hogy a reformjogalkotás vezérszónoka ezt a szituációt megragadva mondta meg a Közcsendi Bizottmánynak mindazt, amire az utolsó magyar rendi országgyűlés tagjai közül már senkinek nem volt bátorsága. Az ominózus jelenettel tarkított és mégis valóban történelmi jelentőségű nap után az egyetemi ifjúság petíciója egy ideig nem foglalkoztatta a honatyákat, és amikor végre a törvényhozás „órájának a kerekei" felgyorsultak, lélegzetvételnyi idő sem maradt egy határozottan polgári jellegű tanszabadsági rendszer precíz jogszabályi kimunkálására. Az utolsó magyar rendi országgyűlés idevágó munkássá-