Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

HORVÁTH PÁL: A MEGKÉSETT POLGÁRI ÁTALAKULÁS IDŐSZAKÁBAN

bára csak azok a küzdelmek lehettek, amelyek — éppen az eljogásziasult közgondolkodás részévé vallva — a politikai harcra eszmeileg is előkészítést nyertek. Ez a történelmi körülmény adja tehát témánk (a tudomány felszabadításáért folytatott harc) különleges történelmi jelentőségét a polgári átalakulás időszakában. A tudományszabadság legalizálása az utolsó rendi országgyűlések által A szentszövetségi politika nyomasztó évtizedei bár sokak számára érthetővé tették, hogy az adott kor alapvető problémái csak forradalmi úton oldhatók meg, az átalakulás előtörténetét jellemző társadalmi valóság viszont a refonngondolatnak kedvezett. így nálunk is jobbára a liberális nemesség, illetve a születő nemzeti értelmiség hangadó elemei képezték a közgondolkodás társadalmi bázisait, és számukra a fő kérdések egyikében sem tünt még egy ideig célravezetőnek a forradalmi megoldás. A polgári és a plebejus erők társadalomformáló szerepe pedig még a kifejlett társadalmi forradalom időszakában sem juthatott el az önálló cselekvés szintjére. Általában a megkésett polgári átalakulások jellemzője volt, hogy a forradalmak — addig ismeretlen dimenziókban bár — de módfelett heterogén és a fejlődési szintkülönbségekkel mélyen tagolt néptömegek cselekvését igényelték. Valójában azonban a felébresztett nemzeti öntudat és a megvívandó összetett társadalmi küzdelem szinte mindenütt a reformértelmiséget, illetve a tanult liberális nemességet állította előtérbe. Eme forradalmak társadalom-politikai eredőire utalva joggal mondhatjuk tehát, hogy az elérhető eredmények csakis kompromisszumos jellegűek lehettek, hogy a népek tavasza — a maga nemében csodálatos — de a konkrét történelmi feltételek által nagyon is körülhatárolt cselekvési lehetőséget kínált azoknak, akik érkezésétől — egyébként is — mást és mást vártak. 1848 közelségébe kerülve fő vonásaiban ugyanez a kép tárul elénk a hazai történelemben is. így a reformtörekvések nagy reményeként tekintett (utolsó) rendi országgyűlés összehívása még semmi jelét nem adta a forradalmi átalakulás közelségének. A tekintetes Karok és Rendek összetételében lényeges változás nem történt, a felgyülemlett sérelmek, illetve a rendi törvényhozást igénylő törekvések pedig jobbára nem voltak újkeletüek. A tárgyalás mechanizmusát tekintve még inkább szembetűnő volt a történelmileg kialakult formákhoz való ragaszkodás. A gyűlés tagjainak nem volt még a törvényjavaslatok kezdeményezését célzó indítványozási joga sem, miután a jogalkotás szélesebb értelemben a megkoronázott uralkodó prerogatívái közé tartozott. Még a szóba jöhető reformok körének a meghatározása is az uralkodót illeti ebben a rendszerben, amit kegyelmes királyi leiratában hoz mindenkor a rendek tudomására. A valóságos királyi akarat pedig a kormányszékek előzetes állásfoglalásai, illetve felterjesztései alapján és a nemzettől idegen (udvari) tanácsosok befolyása alatt keletkezett.