Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)

HALABUK JÓZSEF: EGY ÚRBÉRI PERBELI BÜNTETŐ ÜGY (Albertfalva, 1820-1830-as évek)

hogy Albertfalvára igyekszek valami ösmerőséhez, de mivel boros volt és tovább nem mehetett a füszfák alatt meg hált, én meg Kérdeztem, csak ugyan el adó volt e a ruha melyre ő azt felete, hogy eladó, mert az neki feleségéről gyermekéről, Kik el haltak maradt. Kérdeztem tőle, hogy hogy adná el, ő azt felelte, hogy 35 garason, én 25 ígértem, ő elfogadta az igéretemet. Ki fizetvén a pénzt útnak eredtem le Albertfalva felé, ő ott könyökölt az országúton én az út közben néha viszsza tekintgettem, hogy ott volna e még egy szere láttam fűsz fák közi bújt el, én Albertfalvára be jővén egy a házak mellett járó aszszonynak meg kínáltam a ruhát hogy venné meg. Be is mentünk a szobába, én a fejér személy üngöt, egy vánkos héjat és két Kötényt adtam neki 1 Tallérért: nem ezüstből, mondott esztán neki, hogy majd el megy váltani, el is ment, de egy emberrel viszsza jött, engem a bíróhoz vezettek, ő küldött osztán ide." - Promontoriumba, az úriszék elé. Egyes esetekben nehéz (főként az utókorból szemlélve őket) eldönteni, hogy bizonyos ügyek valójában büntetőnek, vagy inkább polgárinak tekinthetőek voltake? Az életszerűségük és az úriszéki jogi eljárási gyakorlat egyaránt azt jelzi a késői szemlélőjük számára, hogy esetükben nem a merev jogtörténeti értelmezés jelenti az elsődleges fontosságú értékelési-, sőt értelmezési szempontot, hanem sokkal inkább maga a szocializációs jelenség ténybeliségének megjelenési formái. A (magunk részéről) tudatosan kiválasztott életképek idézését tovább kívánjuk folytatni, de nem csak az adott időszak helyi viszonyai élményszerű megidézése előmozdítása érdekében, hanem szabatosabb históriai leírás szolgáltatásáért is. Az ezután bemutatandó, összességében egyáltalán nem épületes eset azonban részleteiben nincs híján valamiféle sajátos jellegű (talán némileg morbidnak is nevezhető) humornak és társadalmi- (azon belül is, elsősorban nemzetiségi kérdés vonatkozásabeli) tanulságnak. A történet 1842. júniusa végén esett meg: „Schunk Konrád Würtenberg országban lévő Zirligen helységből való - 34 Éves - feleséges - Asztalos Mester,, - vallotta Árvay Pál előtt az úriszéki meghallgatásakor - „a dologról csak azt mondhatom, hogy én azon lármára, mellyet Brantschusterné és feleségem az udvarban ütöttek - az udvarba kiszaladtam, feleségem, ki 7.-ik holnapban viselős - segítségére, akkor láttam, hogy a két asszony hajba esett, akartam őket elválasztani, de alig látott engem Branschusterné, rám kiáltott: „Ez a schváb jómadár mit keres itt?" és hogy szavainak nagyobb erőt adjon, fejem felé egy bögrét hajtott, de a csapást ügyes fordulattal elkerültem - megharagudván erre Brantschusterné haját rángattam, a mit saját feleségemnek is - a rend helyre állítása tekintetéből tettem volna, ha viselős állapotját nem kellett volna tekintenem, de azt hogy valljon annyi hajat téptem volt a mit előlmutatik, nem mondhatom - mert perlekedő nyughatatlan és indulatos Brantschusterné felül fel tenni lehet, hogy még többet hozzá tett. Egyébbaránt elismerem, hogy hibáztam, és mentségül csak azt hozhatom elől, hogy viselős feleségemet illy rosz személy körme között látván fel nem hevülném nem lehet ott; és hogy az egész község is tudja hogy Brantschusterné egy nyughatatlan perlekedő asszony légyen-." Az ügyben a panasztevő a horvátországi Novigrádból származó, akkor Albertfalván lakó, Brantschuster István harmincéves,