Bűn és bűnhődés II. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 24/2001 (Győr, 2001)
HALABUK JÓZSEF: EGY ÚRBÉRI PERBELI BÜNTETŐ ÜGY (Albertfalva, 1820-1830-as évek)
totta. Itt a következő (ceruzaírásos) megjegyzés került a törzsiratra: „Nem jelentették magokat." Az előbb említett eset mintegy képletes ellentéteként, az uradalmi úriszéki iratok egészen szokványos, úgymond hétköznapi eseményekről is beszámolnak. Csúnya perpatvar kerekedett - például - 1845. november 25-én: az Albertfalván dolgozó Wrana Ignác asztalossegédet az érdi (hamzsabégi) Hofflinger György molnár bevádolta, mivel az előbbi „a nyílt utcán feltartóztatott és kötöznivalónak, szidalmazott (...) elmondott latornak, gazembernek, és olyan nagy lármát csapott Sachsenfeld faluban, hogy az összes ház lakói az utcára kijőve hallgatták a skandallumot." Az önérzetében megsértett mesterember azt kívánta: „mivel, hogy én bárki, sőt az egész világ elé állhatok, mint komoly, szavahihető ember, ilyen nyilvános sértést lehetetlen megtorlás nélkül hagynom, tehát bátorkodom az elöljáróságot arra kérni, hogy a nevezett Wrana Ignác asztalos segédet ezért a velem szemben elkövetett méltatlan bánásmódért felelősségre vonják, majd beigazolódását követően, szigorúan megbüntetni legyenek kegyesek. Kérésem teljesítéséhez ragaszkodom." (Tette hozzá nyomatékul, nagy önérzettel.) Az előbb említett szóváltást - a panasztevő elmondása szerint - a következők idézték elő: „Mivel ez a személy az év júliusában nálam dolgozott, de őt viseletes, piszkos ruhája végett lehetetlen volt kibírni, így aztán azt kicseréltem neki, igazán a legjobbra, azzal a kikötéssel, hogy ő, az általam vett ruhák árával még adósom. Mivel azonban távozásakor a ruhákat, míg az érte járó pénzt meg nem adja, nem adtam ki neki, ő önmaga kezével készített egy számlát, amely szerint még tőlem járna neki pénz. Átutaztamban (Albertfalván - H. J.) utcai rablónak nevezett, azt hitte, hogy ezen a módon, ijesztgetéssel, a pénzt kicsalhatja tőlem." Wrana az úriszék előtt azt hangoztatta, hogy ő korábban megkísérelte rendezni ezt a tulajdoni vitát. Moidl Mátyás és Steir Ferenc asztalos segédek, mint szemtanuk és az említettnek törekvéseiben közreműködők, igazolták ebbeli állítását. Mivel azonban ezek a kísérletek eredményre nem vezettek, Wrana, „kénytelen volt a Sachsenfelden átutazó Hofflingert megszólítani, hogy jöjjön vele, vagy a (promontoriumi - H. J.) kastélyba, vagy a helyi bíróhoz - igaz, ez nem történt meg és amit a panaszos a kérvényben állít, az nem felel meg az igazságnak." - A pereskedés lezárulása mikéntjét nem ismerjük. A mindennapi élet egy másik, a történetírás eszközeivel nehezen tetten érhető pillanatát szemlélhetjük Babrián Anna 1832. augusztus 2.-án, az uradalom vezetőjének írt kérvényét olvasva: "Nagyságos (Prefektus - H. J.) Uram! Mindenütt, így Sachenfeldben is, szokásban úgynevezett szemfedő, vagy halotti lepel használata s mivel édesapám, Babrián Mátyás kisbíró és ugyanakkor sírásó is volt, neki Bock Mátyás egy temetés alkalmával - a ravatalozóban - megőrzésre átadott egy ilyet. Bár azt gondosan megőriztük, mégis a mi elővigyázatosságunk hiábavalónak bizonyult, ugyanis az említett lepel véletlenül, nagyjából öt évvel ezelőtt Édesapám zárt ruhás szekrényéből eltűnt.