Bűn és bűnhődés I. - Győri Tanulmányok. Tudományos Szemle 23/2000 (Győr, 2000)
T. PAPP ZSÓFIA: EGY POSTAKOCSI KIRABLÁSA
id. Dobszay István - pécsi, szigeti külvárosi lakos, postamester, 65 éves, ő indította december 16-án déli 12 óra után a postakocsit, rajta Josef Laufer postakocsissal és neki kellett volna másnap, 17-én, pénteken a postakocsit újra fogadilletve továbbindítania, vallomása igen nehezen olvasható. Mivel a kocsi 18-án hajnalig sem érkezett meg, viszont 6-kor már ott volt nála bizonyos özv. Laczkovitsné és Stumpfné, a szabó nő 16 - ezek éppen az utcán jártak és tudták, hogy ilyenkor már ott szokott lenni a postakocsi, talán küldeni is akartak valamit, illetve Stumpfhé látott egy kocsit -, gyorsan világosságot csinált, felkeltette fiát, induljanak a keresésére, az országútra, ők találták meg (a háztól nem messze, talán mert a lovak maguktól is tudták már az utat) a postakocsit és az ülésre kötözött halott kocsist, illetve ők értesítették a különböző hatóságokat, a postatisztet, a csendőrséget, a megyetörvényszéki orvost. ifi. Dobszay István - pécsi lakos, az előbbi fia, 32 éves; apjával egyező értelemben vallott, részletesen leírva a postakocsis állapotát. Elm Pál - nagykállói születésű postakocsis, 20 éves, jelenleg pécsi lakos; nevét nem tudja leírni, keresztet tett; a Josef Laufer-rel való útközbeni találkozásáról számolt be, az idők meghatározásában némi bizonytalanság illetve a későbbi tanúk vallomásával némi ellentmondás volt; Mitter (Mita) Petkov - Nis-i, törökországi születésű, 24 éves; Kostovics Danisko (Tanisko v. Tonitzko) - Elbassa-i, albániai születésű, 20 éves; Tonovics Risto (Rintan) - Orid-i, albániai születésű, 19 éves; mindhárom köszörűs mesterlegény, jelenleg pécsi lakos, akik hajóval érkeztek Mohácsra és december 17-én hajnali 4-kor indulva gyalog jöttek Mohácsról Pécsre; az időt nem tudják meghatározni, hiszen nincs órájuk, de valamikor tanúi voltak a két postakocsis találkozásának Gyula (Kisgyula ) környékén; mindhárman említenek egy útközben látott embert, aki fehér ruhában volt, a fején is fehér kucsma, kezében nagy bot, mivel már sötétedett, nem tudják megmondani, fiatal volt-e vagy öreg; azt is csak bizonytalanul mondták, hogy este 10 körül értek Pécs városába. Közülük az első tudta csak leírni a nevét, a másik kettő keresztet tett. Ugyancsak ők láttak valami lécdarabokat, amire betűk voltak írva, erről utóbb, 3 nappal később egy összefoglaló jegyzőkönyvet vettek fel, s ebben rekonstruálták, hogy valami láda részei lehettek és valószínűleg MOHÁCSI VÁSÁR volt az illető felirat. Theresia Stumpf - pécsi szabónő, 54 éves, írni, olvasni tud - a Dobszay postamester által említett két asszony egyike, aki korán reggel járt az utcán és mivel elment Dobszay István háza mellett (és feltehetőleg tudta, hogy ilyenkor már benn szokott állni a postakocsi), illetve mert látott is egy kocsit a közelben, bekopogott az idős emberhez. 1858. december 24. Gokler, Johann - magyarsórósi kocsmáros, 34 éves; Vallomását ld. később. Vö. mindkettőt még Simon Ádám december 29-én felvett vallomásával.